Iaquinta-függő lett az Udinese

A mostani idény a Bajnokok Ligája-részvétel miatt történelminek számít az Udinese Calcio életében, ugyanakkor példátlanul nehéznek is, hiszen a játékosoknak minden eddiginél nagyobb terhelést kell elbírniuk. Nos, eddig úgy tűnik, a csapat bírja a gyűrődést, persze a futballistáknak nemigen van más választásuk, hiszen néhány hónapja a nem épp vajszívűségéről közismert Serse Cosmi az edzőjük.

Az utóbbi néhány esztendőben az Udinese az olasz bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabban szereplő gárdája volt, hiszen a friuliak az 1998-ban megszerzett bronzérem mellett rendre a tabella első felében, többnyire UEFA-kupa-indulást érő helyen zártak. A vezetőség azonban, élén Gianpaolo Pozzo elnökkel, a legutóbbi idényre még merészebb célt tűzött ki a csapat elé: Luciano Spalletti együttesének a negyedik, Bajnokok Ligája-selejtezőre jogosító helyet kellett megszereznie.

Az ősszel úgy tűnt, ezt a célt képes lesz elérni a gárda, hiszen sokáig dobogós helyen állt, a tavaszi idényt viszont pocsékul kezdték Antonio di Nataléék: első 11, 2005-ben lejátszott bajnokija közül mindössze hármat tudott megnyerni a csapat, amely így visszaesett a középmezőnybe, és jelentős távolságba került az áhított negyedik helytől. A szurkolók már-már kezdtek beletörődni, hogy kedvenceik ismét lemaradnak a BL-ről, ám a csapat a bajnoki hajrára valósággal megtáltosodott: utolsó 11 találkozójából mindössze egyet veszített el, és az idény végén - a Sampdoriát lehajrázva - befutott a negyedik helyre.

Az utolsó bajnoki forduló és a Bajnokok Ligája-selejtező között lepergett szűk három hónap enyhén szólva nem telt eseménytelenül a Friuli stadionban: a sikeredzőt, Spallettit hiába marasztalták, ő inkább az AS Romát választotta, így Pozzónak mindenekelőtt trénert kellett keresnie. Meg is találta hamar, méghozzá a hozzá hasonlóan kissé extravagánsnak tartott Serse Cosmi személyében, aki az utóbbi években sokszor inkább viselkedésével, mint eredményeivel hívta fel magára az olasz közvélemény figyelmét. Az eredetileg tanár végzettségű szakember 2004-ben kiesett az AC Perugiával, a legutóbbi idényben pedig hiába nyerte meg a másodosztályú bajnokságot a Genoával, a piros-kékeket vesztegetés miatt visszaminősítették a harmadik ligába, oda pedig Cosminak már nem volt kedve velük tartani. Kapóra jött neki az Udinese ajánlata, amelyet természetesen el is fogadott, így életében először nem kiesőjelölt csapatot dirigálhat az élvonalban.

Bár a tavalyi negyedik hely dacára bajnokesélyesnek is túlzás lenne nevezni az udineieket, különösen annak fényében, hogy a nyáron számos kulcsember távozott a gárdától. A dán középhátvéd Per Kroldrup az angol Everton FC-hez szerződött (ha tudta volna, hogy az első edzőmérkőzésen súlyosan megsérül, a liverpooliak pedig elbukják a Bajnokok Ligája-selejtezőt, talán maradt volna), a chilei középpályást, David Pizarrót az FC Internazionale, a cseh balhátvédet, Marek Jankulovskit pedig az AC Milan vette meg, bőven volt tehát kit pótolnia Cosminak.

Új játékosok jöttek is szép számmal, ám kevés olyan labdarúgó akad köztük, aki számottevő élvonalbeli, sőt nemzetközi rutint szerzett volna. Kétségtelenül ebbe a kategóriába tartozik a francia világ- és Európa-bajnok Vincent Candela, akinek Jankulovski szerepét kellett átvennie, a többiek azonban legfeljebb Olaszországban számítanak ismert labdarúgónak. A Bologna FC-től szerződtetett brazil középhátvéd, Juárez Teixeira de Souza ugyan már több mint 150 olasz bajnokin szerepelt, de a nemzetközi kupákban még sohasem lépett pályára, és ez igaz az Atalantától érkezett védőpárosra, Marco Mottára és Cesare Natalira is. Szintén csak Itáliában számít rutinosnak a Fiorentinától érkezett nigériai középpályás, Christian Obodo és a Livornótól elcsábított portugál José Luis Vidigal is. Még Olaszországban is kevesen ismerik a fiatal brazil csatár, Diego Barreto nevét, aki a Trevisótól érkezett, Cosmi szerint megszerzése hosszú távon valóságos főnyeremény lehet a klubnak.

A trénernek megehetősen hamar be kellett építenie az új fiúkat a csapatba, hiszen augusztusban az idény talán legfontosabb két mérkőzése, a Sporting CP elleni BL-selejtező várt a gárdára. Az Udinese minden várakozást felülmúlva, kettős győzelemmel jutott túl a portugálokon, ráadásul a nyáron érkezett Natali és Barreto is betalált a visszavágón. A harmadik (sorrendben első) udinei gólt Vincenzo Iaquinta szerezte, aki a csoportkör első mérkőzésén, a Panathiniakosz ellen klasszikus mesterhármassal segítette győzelemhez csapatát.

A találkozót követően aztán bő két hétig nem lépett pályára, de nem sérülés miatt, hanem azért, mert nem volt hajlandó meghosszabbítani szerződését a klubbal, amiért az elnök kérésére Cosmi kitette legjobb góllövőjét a csapatból. Három mérkőzést játszott Iaquinta nélkül az Udinese (kettőt a bajnokságban, egyet a BL-ben), és mindhármat elveszítette, így valóságos megváltás volt az együttes számára, amikor a csatár végre aláírta az új kontratust, és visszatérhetett a pályára. Nyilván nem véletlen, hogy mióta Iaquinta újra játszik, a gárda négy találkozójából kettőt megnyert, és csak egyszer szenvedett vereséget.