Az [origo] focivébé-válogatottja

Régóta ott mocorgott, s a világbajnoki döntőt követően belőlünk is kitört a nemzetek felett álló szövetségi kapitány, ennélfogva a torna vége felé arcunkon, mozgásunkon és beszédünkön kiütköző zombitünetek sem akadályozhattak meg minket abban, hogy összerakjuk a saját vébéválogatottunkat. Mivel Németországban örömünnepnek számított, ha láttunk egy-egy igazi csatársort, alkalmazkodva a korszellemhez magunk is egy szál támadót tettünk a csapatba, amelybe - ki gondolta volna egy hónappal ezelőtt - vérző szívvel, de biztos kézzel nem írtunk bele egyetlen brazil nevet sem.

Forrás: EPA

Gianluigi Buffonba egyéb érdemei mellett már csak azért sem lenne érdemes belekötni, mert hét világbajnoki meccs alatt egyszer sem hibázott. Nemcsak hogy ő fogta ki a legtöbb kapura tartó labdát (27-et), de legnagyobb bravúrjait éppen a legkritikusabb pillanatokban mutatta be, elég ha csak a Podolski bombájára vagy Zidane fejesére (nem arra) gondolunk az elődöntő, illetve a finálé hosszabbításásában. Gépies tökéletességével túl nagy meglepetést persze nem okozott, hiszen Buffont talán soha nem is láttuk még hibázni, illetve egyszer igen, de azt már elfelejtettük. Nem véletlen, hogy a Juventustól minden bizonnyal távozó kapuszseni gyanús fogadási ügyeit még a bundaügyben keményen odalépő olasz hatóságok sem bolygatták sokáig, az pedig már magától értetődő, hogy Buffont a FIFA is a vb legjobb kapusának választotta.

Meglehet, ha együttesünre tétmeccsek várnának, úgy inkább a marcona Jens Lehmann lenne Buffon cseréje, ám mivel ilyesmféle rizikó nem áll fent, az angolai Joao Ricardót ültetjük le a képzeletbeli kispadra. A 36 éves, az elmúlt szezont klubcsapat nélkül eltékozló kapus hősiesen röpködött az afrikai válogatott hálója előtt, és ahhoz képest, hogy csak három mérkőzésen szerepelt, a védések számát tekintve 21 lövés hatástalanításával negyedik lett a kapusok között.