A ranglista kilencedik-tizedik helyén a ciprusi Arisz Limasszol és a skót Morton FC áll, mindkét klub 20-20 alkalommal mozdult az első két osztály között. A szigetországiak ráadásul jelenleg is éppen sorozatban vannak, hiszen 1997 óta megszakítás nélkül minden szezon végén lifteznek egyet, azaz ugyannyiszor váltottak osztályt az elmúlt tíz évben, mint előtte 58 esztendő alatt. A zöld-fehérek jelenleg a 14 csapatos ciprusi élvonal tizedik helyén állnak, azaz úgy tűnik, hogy idén nyáron megőrzik élvonalbeli tagságukat, amely az utóbbi öt próbálkozásuk alkalmával nem sikerült.
A Morton FC-nek (1994 óta Greenock Morton néven szerepel) lassan két évtizede nem volt lehetősége arra, hogy feljebb lépjen a listán. A napjainkban a skót harmadik vonalban szereplő 1874-ben alapított klub legutóbb 1988-ban játszott az élvonalban. Úgy látszik, hogy az egykoron még Tommy Lawtont, Joe Jordant vagy Robert Earnshaw-t felvonultató egyletnek a közeljövőben nincs sok esélye arra, hogy ismét a legjobbak között gyűjtse a pontokat.
Máltai és olasz klubok állnak a lista hetedik-nyolcadik helyén, és jelenlegi szereplésüket figyelve biztosra vehető, hogy a Birkirkara FC (korábban Birkirkara United) és az Atalanta a következő szezonban is hazája élvonalában szerepel, azaz nem törhet a Haladás csúcsára. A bergamóiaknak 1997 óta ez lesz mindössze a második nyaruk, hogy nem kell osztályt váltaniuk. A máltai klubnak az elmúlt másfél évtized nem sok izgalmat tartogatott, a sárga-pirosak inkább a nyolcvanas években voltak aktívak, akkor négyszer jutottak fel és négyszer estek ki.