"Észak felé egy impozáns, hópárkányokkal szabdalt gerinc futott lefelé a Keleti-Rongbuk-gleccserhez. A régi északi útvonalból semmi sem látszott, de lenézhettünk az Északi-nyeregre és a Csangcére. A Nyugati-gerinc széles kanyarokkal zuhant lefelé, pompás kilátásunk nyílt a Khumbura és a Pumorira, messzi alattunk. Kelet felé a Makalu, a Kangcsendzönga és a Lhoce uralkodott a tájon, de innen föntről korántsem látszottak olyan impozánsnak, mint amilyennek addig láttam őket. Kezet ráztunk Tenzinggel, aztán Tenzing megölelt. Nagy pillanat volt!"
E szavakkal emlékezett vissza Edmund Hillary 1953. május 29-re, amikor is helyi idő szerint déli fél tizenkettőkor Tenzing Norgayjal együtt elsőként tekinthetett körbe a világ tetejéről.
Az 1919. július 20-án született Hillary így is maradt meg az emberek emlékezetében: vadászhatott krokodilra a Salamon-szigeteken, lehetett repülőgép-navigátor a második világháború idején, építhetett iskolát és tesztelhetett sugárhajtású csónakot Nepálban, átszelhette lánctalpas traktoron az Antarktiszt, lehetett Új-Zéland indiai nagykövete, nem volt ő más, mint az ember, aki megmászta az Everestet.
"Kalapot emelek az új felfedezők előtt - ők a technikai jövő emberei, s nyitva áll előttük a Világegyetem. Sok szempontból sajnálom, hogy nem lehetek közöttük - de hát műszakilag soha nem voltam elég képzett, és a parancsokat sem tudom egykönnyen tudomásul venni. Lefogadom, hogy egy szép napon majd másfajta embereknek is helyük lesz az űrben, akik talán egy kicsit jobban hasonlítanak majd rám - akik lelkesek, ötletesek, akár kicsit felelőtlenek is" - írta Hillary, aki megérhette, hogy afféle divatőrületté váltak az Everest-túrák. Nehezen is dolgozta fel, hogy az egykor oly titokzatos Csomolungma előtt olykor sorba kell állni a feljutásra várva, sőt öt és fél ezer méteres magasságban már internetkávézó is nyílt a hegyoldalban.
Tehetős japán nyugdíjasok, házaspárok, polgármesterek és parasportolók kedvelt célpontjává vált a jó ötven évvel ezelőtt még mitikus helynek számító Csomolungma. Persze adja magát a kérdés (és adta már Hillaryék idejében is): miért kell, hogy valaki megmássza a földkerekség legmagasabb csúcsát?
Erre George Mallory - aki életével fizetett olthatatlan tudásszomjáért és kíváncsiságáért - adta meg a legendás választ: "Csak azért, mert ott van!"
Érdekes, hogy az 1924 júniusában feltehetőleg Everest-csúcstámadás - vagy visszavonulás - közben életét vesztő Mallory, valamint társa, az ugyancsak ott és akkor a hegy áldozatává váló Andrew Irvine története nem árnyékolta be Hillary teljesítményét - őt magát ismerve, bizonnyal lovagiasan fogadta volna, ha kiderül, ő "csak" a második -, pedig jó eséllyel soha nem tudjuk meg, hogy Malloryék elérték-e a csúcsot, 29 évvel a sikeres John Hunt-féle expedíció előtt.
Hillary repülőgép-szerencsétlenség következtében elvesztette szeretett feleségét, Louise Rose-t és egyik lányát, később azonban újranősült: élete alkonyán egykori hegymászótársa és barátja, Peter Mulgrew özvegyét, June-t vezette oltár elé.
"Mindenkinek magának kell megtalálnia a saját útját - ebben biztos vagyok. Egyes utak látványosak, mások csöndesek és békések - ki tudná megmondani, melyik a fontosabb?"
Hillary megtalálta, az út egyaránt volt látványos és fontos. Most véget ért. Őt ismerve nem kívánhatunk mást, mint rengeteg fehér foltot az örök hegyek birodalmában.