"A spanyol és a német mérkőzéshez képest lassabb játékot hozott a fehéroroszok elleni találkozó, de a csapat és a játékosok jól oldották meg a feladatot.
Az első játékrészben talán éppen azok a gyors támadások hiányoztak, amelyekkel a spanyolokat megvertük. De ezt köszönhető volt annak, hogy ellenfelünk a végletekig kijátszotta támadásait, azaz eleve kevesebb akció futott, mint amihez a korábbi meccseken szoktunk.
Ekkor főleg a balkezesekre épültek a játékok, egyik oldalon Nagy Laci, a másikon Kurcsev villogott, de Eklemovics már ebben a periódusban is jól játszott, szélességben nagy területet mozgott be.
A szünetben a szakvezetés váltott, s jó húzásnak bizonyult az 5+1-es védekezés. Hogy miért? Egyrészt az első negyedórában négy gólt kaptunk összesen, a területeket jól zárták a védők, labdákat szereztünk. Ebben a periódusban mentünk el először pár góllal. Védekezésben egész meccsen 12-13 labdát blokkoltunk, ez kiváló teljesítmény.
Ráadásul Puljezevicsnek sokat segítettünk, amíg az első játékrészben a távoli közbelövésekkel nem tudott mit tenni, addig a második játékrészben már bírt az ellenféllel, hiszen kiváló 'ziccerkapus'.
Amíg szélsőink a németek ellen nem villogtak, most minden összejött, köszönhetően a második félidő sok labdaszerzésének, Császár beállításával pedig pergőbbé vált a támadójáték.
Sokan talán kritikával illetik a beállós teljesítményt. Nos, ezek a játékosok a laikusok számára láthatatlan, mégis létfontosságú munkát végeznek. Gál például elvitte a védőket, zárt, sokat dolgozott. Amennyiben csak úgy mérlegelünk, hogy egy játékos mennyi gólt lő, az fals információt ad.
Amit már korábban is említettem, ezúttal is megfigyelhető volt: minden játékos szerves részét alkotja a gépezetnek, egységes a csapat, nem érzékelhető, hogy cserélgetünk. Jó érzés látni, hogy védekezésben több formációval tudunk előrukkolni, s ezek többféle összetételben is működnek.
A válogatott fejben is felnőtt feladatához, érett játékosok játszanak, ennek meg kell mutatkoznia a középdöntőben is."