Bosman 13 éve változtatta meg a futballt

Nemrégiben múlt 13 esztendeje, hogy az Európai Bíróság kimondta ítéletét egy ismeretlennek számító belga labdarúgó, bizonyos Jean-Marc Bosman ügyében, s a döntés alapjaiban változtatta meg a sportág fejlődését. Manapság teljesen természetesnek tűnik, hogy egy klubcsapatban csak mutatóban akad hazai futballista, vagy hogy az angol bajnokságban még a középszerű játékosok is több tízezer fontot keresnek hetente, amiért mindegyikük köszönetet mondhat Bosmannak.

1995. december 15-e nem ígérkezett különösebben eseménydús napnak a nemzetközi labdarúgásban. A legtöbb európai bajnokságban már téli szünetet tartottak, és mivel pénteki napról volt szó, így ahol még zajlott a szezon, ott sem rendeztek mérkőzéseket. Egyetlen komolyabb találkozóra azért sor került, egy barátságos összecsapáson Johannesburgban Dél-Afrika és Németország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott egymással. Mégis ez a nap fordulópontot jelentett a nemzetközi labdarúgás históriájában.

Az Európai Bíróság ugyanis ezen a napon adta ki a C-415/93 számú határozatát, amelyet Jean-Marc Bosman 1993. október elsején elindított ügyében hoztak. A belga labdarúgó esete még 1990-ben kezdődött, amikor is klubja, az RFC Liege olyan nagy összeget kért Bosmanért a francia Dunkerque-től, amit a francia egyesület nem volt hajlandó megfizetni, így a focista csapat nélkül maradt - jobban mondva maradt a Liege-nél, amely viszont a tartalékok közé száműzte, és ezzel együtt a fizetését is csökkentette.

Bosman viszont úgy érvelt, hogy mivel lejárt a szerződése Liege-ben, így az RFC-nek semmilyen joga nem volt ahhoz, hogy pénzt kérjen érte, sőt belga munkaadói megsértették az EU alapokmányának számító római szerződésnek a szabad munkaerőáramlásról szóló 48. cikkelyét. Bosman nem hagyta annyiban a dolgot, és hosszas jogi procedúrába kezdett, amelynek a végén az Európai Bíróság neki adott igazat - és ezzel igazi futball-lavinát indított el.

A Luxembourgban székelő testület határozata ugyanis kimondta a sportolók szabad mozgását, ami egyrészt azt jelentette, hogy a lejárt szerződésű labdarúgókért klubjuk egyetlen eurót sem kérhet, másrészt pedig az EU elveivel ellenkezőnek ítélte meg az idegenlégiósok számának korlátozását egy csapaton belül. A legtöbb országban, illetve az UEFA által kiírt klubsorozatokban addig egy csapaton belül egyszerre csak három külföldi futballista lehetett a pályán, innentől kezdve azonban az Európai Unió állampolgáraira ez a korlátozás nem vonatkozhatott.

A Bosman-szabály tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a profi sportolók jogi szempontból semmiben sem különböznek a többi munkavállalótól, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint például az asztalosokra, orvosokra vagy éppen targoncakezelőkre. A szabály ez utóbbi vonatkozása egyébként 2003-ban kibővült azokra az országokra is, amelyekkel az EU olyan kétoldalú megállapodást kötött, amely kimondta, munkavállalás során az állampolgárság nem lehet megkülönböztető érvényű (mindezt egy szlovák kézilabdázó, Maros Kolpak érte el egy Bosmanhoz hasonló ügy végén, szintén az Európai Bíróságnál).

A Bosman-szabály első, kézzelfogható következménye a korszak egyik élcsapatának, az Ajax Amsterdamnak a szétszedése volt. A holland klub 1995-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, két és fél éven belül azonban szinte az összes kiemelkedő futballistájától "megszabadították". Clarence Seedorf még a Bosman-ügy lezárta előtt igazolt külföldre, de 1998 januárjáig az alábbi focisták távoztak az Ajaxtól: Edgar Davids, Michael Reiziger, Finidi George, Nwankwo Kanu, Patrick Kluivert, Marc Overmars, Winston Bogarde, Ronald de Boer és Frank de Boer. Ugyan közülük csak Reiziger, Bogarde és Davids ment el szerződése lejártával, azaz ingyen, de a többiek távozása is szorosan összefüggött a Bosman-szabállyal, amelynek végső hatását röviden így lehetne összefoglalni: a focisták fizetése csillagászati összegekbe emelkedett, ami jelentősen megnövelte a klubok költségeit - így a legjobb focisták még inkább a tehetősebb egyesületekhez kerültek, azaz tovább nőtt az élcsapatok fölénye.

Mindez helyi és nemzetközi szinten is igaz: a topligákban rendre ugyanazon csapatok végeznek a dobogón, a Bajnokok Ligájában pedig évről évre ugyanazok a klubok érnek oda a végső stádiumba. A legjobb játékosok fizetési igényeit ugyanis csak a legtehetősebb egyesületek tudják kielégíteni, és ha egy focista nem kapja meg, amit kér, akkor egyszerűen megvárja a szerződése lejártát, és ingyen továbbáll - oda, ahol ez nem jelent problémát. A klasszisok ennek értelmében ugyanabba a 10-15 klubba koncentrálódnak, amelyek így értelemszerűen folyamatosan kiemelkednek a mezőnyből, és ebből az ördögi körből jelenleg nem látszik a kiút.

Pólóárusítás 80 euróért

"Nem sok hasznom volt az egész pereskedésből, ugyanis a Belga Labdarúgó Szövetségtől kapott 400 ezer euró nagy részét az ügyvédeknek kellett adnom. A maradékon vettem egy kis házikót, s így végre elköltözhettem a szüleim házának garázsából, melyet éveken át építgettem, csinosítgattam, hogy lakható legyen" - nyilatkozta a német Bildnek Bosman, aki elkeseredett, mert úgy érzi, azok a labdarúgók és szervezetek, akik általa lettek milliomosok, még sohasem keresték meg.

"A Hivatásos Labdarúgók Nemzetközi Szövetsége (FIFApro) 1997-ben azt ígérte, hogy minden évben 25 ezer eurót fizet majd nekem. Erre soha nem került sor. Sokszor felteszem magamnak a kérdést: hol vannak a labdarúgótársaim támogatásai? Nem akarok én semmi mást, csak elismerést."

Bosman pályafutását sérülés miatt fejezte be, azóta két váláson és egy alkoholista korszakon van túl. "Ma már tudom, hogy az alkoholizmus betegség. Büszke vagyok magamra, hogy sikerült legyőznöm. 2007. december 27-e óta egy korty alkoholt se ittam."

Barátnője, Carine segítségével pólóárusításba kezdett, úgy érzi, a nevét viselő márka sokat jelent az embereknek. Bosman a saját honlapján hívja fel a labdarúgók figyelmét, hogy vegyék meg a 80 euróba kerülő pólókat.

www.infosport-focivilag.hu