Ocskay: Nem akarom megvárni, amíg lekiabálnak a jégről

Az Alba Volán sorozatban hetedszer nyerte meg a magyar jégkorong-bajnokságot, és Ocskay Gábor ezúttal is részese volt a sikernek, a fehérvári hoki egyik ikonja a klub tíz bajnoki címéből kilencszer együtt ünnepelhetett a többiekkel. A csapatkapitányi tisztségről a közelmúltban lemondott klasszis az [origo]-nak elmondta, milyen benyomások érték a Volán második osztrák idénye alatt, mi változott a magyar jégkorongban a csodaszámba menő feljutás után, és hogy meddig szeretné még hasonló színvonalon űzni a sportágat.

- Milyen volt a bajnoki döntő belülről? Könnyebb vagy nehezebb, mint amit előzetesen vártak?
- Az úgymond kötelező győzelmek mindig nehezebbek, most is kissé nyögvenyelősen indult a döntő, ráadásul a harmadik mérkőzést el is buktuk, de az utolsó két találkozón sikerült kárpótolni és egyben kiszolgálni a közönséget.

- Ha osztályozni kellene 1-10-ig terjedő skálán az Újpest elleni döntőt egy osztrák bajnokihoz képest, akkor hanyast adna a finálé mérkőzéseire?
- Ilyen összehasonlításra még nem kértek, most sem értékelnék, de az látszott, hogy teljesen más a tempó a két bajnokságban. Nekünk hosszabb volt a cserepadunk, és az utolsó harmadokat összesítve 14-0-ra nyertük meg, ami önmagáért beszél. Az Újpestet viszont maximális dicséret illeti, mert 100 százalékot nyújtott.

- Önök hány százalékot nyújtottak?
- Az utolsó két meccsen már 80 százalékot, főleg azért, mert sokkal fegyelmezetebben hokiztunk.

- A harmadik meccsen elszenvedett vereségben mennyire játszott szerepet a fáradtság, illetve az idősebb Ocskay Gábor által adott ultimátum (a szakosztály-igazgató a Ted Sator vezetőedző menesztését okozó csíkszeredai vereség után kijelentette, eltörli a büntetéseket, amennyiben vereség nélkül hozza le a csapat az elődöntőt és a döntőt, ehhez ráadásul a hétből hat meccset három góllal kellett volna nyerni)?
- A fáradtság hangsúlyosabb volt, vagyunk páran, akik augusztus 20. óta 80 meccset játszottunk, márpedig ilyen sorozatterhelésnél óhatatlanul is becsúszik egy-egy baki, amikor sem fejben, sem fizikálisan nincs már meg a szükséges frissesség.

- Rányomhatja-e a bélyegét ez a szokottnál nagyobb terhelés az idei év várva várt eseményére, a vébére, vagy lesz idő előtte kipihenni a fáradalmakat?
- Sok idő nem lesz a pihenésre, bár ezt a hetet megkaptuk, de nem lesz egyszerű kipihenni a szezont. Sajnos a magyar hokiban kicsi a merítési lehetőség, még mindig nincs elég minőségi játékos, így sokaknak akkor is játszani kell, ha a Lakatlan-szigetek válogatottja az ellenfél. Pedig lenne pár játékos, akire ráférne egy hosszabb pihenő.

- Visszatérve az ominózus csíkszeredai vereség következményeire, ön akkor lemondott a csapatkapitányi posztról. Ha egy ilyen ügy miatt szembekerül az édesapjával, akkor mennyire lehet elvonatkoztatni attól, hogy a főnöke a saját apja?
- Ezt a helyzetet csak ő és én tudjuk kezelni. Az már régóta érlelődött bennem, hogy lemondok a csapatkapitányságról, és így utólag is jó döntésnek tűnik. Így is vezéregyéniségnek számítok az öltözőben, hogy már nem az én mezemen van a C betű, és ezúttal saját magam helyeztem előtérbe, mert nem akartam kikészülni.

- A Volán sikerében elvitathatatlan Ted Sator érdeme, az ő módszerei miben tértek el a korábbi edzőkétől?
- Sok mindenben hasonló volt, ő is betanított pár játéksémát, amiket megkövetelt, de emellett szabad kezet hagyott nekünk, szerette, ha improvizálunk. És sokszor éreztette, hogy becsül minket az eredményeink miatt.

- Összességében milyennek értékeli a Volán szezonját?
- Pozitív szezon volt, bár azt nagyon sajnálom, hogy nem jutottunk be a rájátszásba az osztrák bajnokságban, pedig reális esély volt rá. Jól is kezdtünk, hiszen egymás után négyszer nyertünk 3-2-re, aztán a Salzburg elleni balhé miatt kiosztott eltiltások sajnos döntően befolyásolták a folytatást, és tönkrevágták a szezon egyik fontos szakaszát. De az mindenképpen nagy szó, hogy az átlag nézőszám nem ment 2500 alá, és nem csak Fehérvárról jöttek, hanem Dunaújvárosból, Pestről és a környező városokból is.

- A hokis közeg hogyan viszonyul a Volánhoz? Irigyli azért, hogy az osztrák bajnokságban indul, vagy elismeri és követendő példának tekinti?
- Az irigység sajnos nem csak a sportban, hanem a társadalomban is jellemző, az első EBEL-szezonunk után is többen voltak a károgók, akik állandóan azzal jöttek, hogy felesleges volt indulni, mert utolsók lettünk és mert kevés pontot gyűjtöttünk. Aztán az A csoportba történt feljutás után elhallgattak ezek a kritikus hangok, és hirtelen úgy tűnt, mégis jó döntés volt indulni az osztrákoknál. Az biztos, hogy a hoki népszerűbb lett, ennek ellenére minden csapatnak a túlélésért kell harcolnia.

- Mi változott a magyar hokiban azóta, hogy feljutottak az A csoportba? Azt megszokhattuk, hogy szeretnek sokan fürödni a sikerben, de van-e valami látható eredménye annak, hogy a jégkorong népszerűbb lett a feljutás óta?
- Semmi változás nem történt, ugyanolyan nehéz helyzetben van a sportág. A válogatottnál sem történt például előrelépés a felkészülési pénzek vagy a napidíj ügyében. Sokan voltak, akik a szapporói vébé után mellettünk voltak a sikerben, de aztán eltűntek, amikor tenni is kellett volna. Szerencsére azért vannak olyanok is, akik sokat segítettek, de ez valóban amolyan magyaros jelenség, hogy a sikerek által született népszerűséget szeretik meglovagolni. Az országgyűlés például az utánpótlásnak szánt 170 milliós támogatást megszavazta - ami nagy dolog -, a válogatottnak járó pénzösszeget azonban már nem adták meg. Úgy érzem, sokan hiú ábrándokat kergetnek a válogatottal kapcsolatban, és a bentmaradást emlegetik a vébével kapcsolatban. Holott le kellene szállni a földre, mert nem az a realitás, hogy a legjobbak között játsszunk, ez egy erőn felüli eredmény. Persze ennek ellenére mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik, hogy bennmaradjunk.

Ocskay-dupla az Innsbruck ellen:

- Melyik érzés lehet a domináns a játékosokban a vébével kapcsolatban? Úgy fogják fel, hogy nincs veszítenivaló, és lehet felszabadultan játszani, vagy inkább életük nagy lehetőségéként tekintenek rá, ami görcsös bizonyítási vágyat okozhat?
- Az biztos, hogy életünk legnagyobb élménye előtt állunk, és plusz motivációt ad, hogy az előzetes hírek alapján rengeteg magyar drukker szurkol majd nekünk a helyszínen. De a válogatottra mindig is az volt jellemző, hogy a legerősebb csapatok ellen is a végsőkig harcolt, ezért is szerettek meg minket a szurkolók.

- Ocskay Gábort meddig láthatják még ezen a szinten játszani a drukkerek?
- Még két évig él a szerződésem a Volánnál, minimum addig szeretnék ezen a szinten játszani. Amit eddig elértem, azt nem szeretném lerombolni, jó lenne majd úgy befejezni, hogy elkerüljem azt a helyzetet, amikor már lekiabálnak a jégről, és alig várják, hogy visszavonuljak.