Kineveti a nácikat a berlini olimpia legnagyobb veszetese

Csütörtökön mutatták be a német mozik Kaspar Heidelbach Berlin 36 című filmjét, amely az atléta Gretel Bergmann életét dolgozta fel. A zsidó származású sportoló nem vehetett részt az 1936-os berlini olimpián, a helyére állított versenyzőről viszont később kiderült, hogy férfi. A magasugrás aranyérmét végül Csák Ibolya nyerte meg.

Az augusztusi berlini atlétikai világbajnokság történései jó reklámot csináltak a Németországban csütörtökön bemutatott Berlin 36 című filmhez. Az atlétikai vb női 800 méteres síkfutásában győztes dél-afrikai Caster Semenyáról ugyanis egyre érdekesebb hírek látnak napvilágot. A nemzetközi szövetség ugyan csak novemberre végére ígér állásfoglalást, a Sydney Daily Telegraph tudni véli, hogy a futónő hermafrodita, azaz nemcsak női nermi szervekkel rendelkezik.

Semenya néhány hét alatt napjaink egyik legismertebb sportolója lett, de vajon mennyien hallottak Gretel Bergmann, illetve Dora Ratjen nevéről? A Berlin 36 elsősorban előbbi sportoló életéről szól, aki 95 évesen, az Egyesült Államokból segített a történet valósághű elmesélésében.

Bergmann 1914. április 12-én született Laupheimben, ott is kezdett el atletizálni, az Ulmer FV 1894 színeiben 1931-ben 151 centivel új német csúcsot ugrott. A német nemzetiszocialista párt hatalomra jutását követően azonban a klubokból kizárták a zsidó származású sportolókat, ezért Gretelt a szülei Nagy-Britanniába küldték, ahol 1934-ben magasugróbajnok lett 155 centis teljesítménnyel.

"Szörnyű időszak volt, a törvények szerint még nézőként sem mehettem be a stadionba. A kapun kint volt a tábla: Kutyáknak és zsidóknak bemenni tilos!" - emlékezett vissza az 1933-as időszakra.

Az 1936-os berlini olimpia előtt - hogy a Nemzetközi Olimpia Bizottság számára a hatalom jelezze liberalizmusát és toleranciáját, illetve a zsidókkal való azonos bánásmódot - visszahívták a csapatba, Bergmann pedig azon félelmétől vezérelve, hogy Németországban maradt családját bántódás éri, hazatért.

A felkészülés során 160 centit ugrott, egyértelműen a világ egyik legjobb magasugrójának számított, ám napokkal az ötkarikás játékok előtt levélben közölték vele: gyenge formája miatt nem indulhat a versenyen. A német csapatvezetés látványosan üresen hagyta helyét, annak ellenére, hogy három német indulhatott volna a versenyszámban, csupán kettőt neveztek.

Ráadásul arra is kényesen ügyeltek, hogy a levelet azt követően kapja meg, hogy a korábban bojkottal fenyegetőző amerikaiak már kihajózzanak New Yorkból.

Bergmann helyett Dora Ratjent favorizálta a hazai küldöttség, aki mindössze a negyedik helyen zárt. Két évvel később világcsúcsot ugrott, de kiderült róla, férfi, és Hermannak hívják. A sportoló 1957-ben azt állította, egy náci mozgalom kényszerítette őt arra, hogy nőnek maszkírozva magát megpróbálja elcsenni az aranyat a riválisok orra elől. Vallomásának hatására 1966-től a NOB bevezette a nemiség ellenőrzését, a "meztelen parádénak" csúfolt vizsgálatot pedig 1968-ban felváltotta a kromoszómateszt.

Hermann "Dora" Ratjen

"Nem gyanítottunk semmit" - emlékezett vissza Bergmann. "Csodálkoztunk, hogy sohasem akart meztelenül mutatkozni a zuhanyozóban, 17 évesen kicsit csodáltuk szégyenlősségét, de ráhagytuk. 1968-ban, egy magazin cikkéből tudtam meg róla az igazat, amikor. Néhány éve írtam neki levelet, de sohasem kaptam rá választ."

Gretel Bergmann 1937-ben végleg az Egyesült Államokba költözött, feleségül ment Bruno Lambert orvoshoz, s bár kétszer is bajnok lett magasugrásban, egyszer pedig súlylökésben, a második világháború végleg megakadályozta abban, hogy eljusson egy olimpiára.

"Egyszerűen versenyezni akartam, aranyat nyerni, hogy megmutassam, egy zsidó lány is képes erre. Hogy bebizonyítsam, a zsidók nem olyan szörnyű, kövér, csúnya, undorító emberek, mint amilyennek lefestik őket. Hogy le tudom győzni a németeket 10 ezer ember előtt" - mondta a Der Spiegel újságírójának, aki New Yorkban látogatta meg.

Gretel Bergmann korának egyik legjobb magasugrója volt

A háború és a holokauszt mély nyomokat hagyott az életében. "Időbe telt, mire megtanultam, nem minden német gyilkos, s hogy a mai fiataloknak nincs már közük azokhoz a szörnyűségekhez. Évekig mindent utáltam, ami német: az országot, az embereket, a nyelvet. Akkor megfogadtam, soha többet nem beszélek németül. Egyetlen szót sem."

Utóbbi gondolatán ma már csak nevet. Kilencvenkilenc éves férjével Queensben él, hetven éve házasok. Hogy mi a titka az hosszú együttélésnek? "Elfogadás és mosolygás" - mondja. "De ez a hetven év valójában csak harmincöt - hiszen két tévénk van, Bruno nagy New York Mets-rajongó, én imádom a Yankeest, s mivel szinte minden nap játszanak csapataink, sok időt töltünk egymástól külön a lakásban."

Az 1936-os olimpia történésein még ma is kuncog, mondván, a náci vezetés ármánykodása ellenére zsidó származású sportoló nyerte az aranyérmet, a magyar Csák Ibolya.

62 év után 1999-ben tért vissza először Németországba, napjainkban Laupheimben és Berlinben is stadion őrzi a nevét.

S hogy milyennek találja a Berlin 36 című filmet? "Nagyon-nagyon jó. Szeretem a hepiendet a filmekben és az életben egyaránt."