"Szeretném magam újra felépíteni" - interjú Igaly Diánával

Két év szünet után újrakezdi a versenyzést Igaly Diána olimpiai bajnok skeetlövő, aki a pekingi olimpia után azért kényszerült pihenőre, mert valahányszor edzeni próbált a budaörsi lőtéren, megjelent a rendőrség, és megakadályozta az érdemi gyakorlásban.  A város önkormányzatával öt és fél éve vitázó sportlövő szégyellte magát a kialakult helyzet miatt, most azonban már arra koncentrál, hogy kijusson élete ötödik olimpiájára.

- Mivel telt az elmúlt két éve?
- Elsősorban azzal, hogy a budaörsi lőtér ügyét lezárjam, mert már sajnos öt és fél éve része az életemnek.

- Hogyan lett ebből ügy?
- A részletekbe már nem akarok belemenni, maradjunk annyiban, hogy a polgármesteri hivatal a zajra hivatkozott. A város kellős közepén, a Margitszigeten van egy ugyanilyen lőtér, ami több mint ötven éve működik, mégsem zavar senkit. Az én problémámat az okozta, hogy akárhányszor edzeni akartam Budaörsön, megjelent a rendőrség. Nem neheztelek rájuk, mert hivatalból kellett kijönniük minden alkalommal, amikor az önkormányzat kiküldte őket. Két hónapja az ügyvédemmel bent voltam a polgármesteri hivatalban, ahol kértük, hogy ne küldjék ki ránk mindig a rendőrséget, mert ők épp az önkormányzat által megszabott kétórás edzésidőmet teszik tönkre, amikor kijönnek intézkedni, ami abból áll, hogy szétnéznek, és mindent rendben találnak.

- Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy új lőteret keres magának.
- Sőt, építettem is volna egy újat egy másik területen, több tárgyalásom is volt ezzel kapcsolatban. A pekingi olimpia után azonban egy kedves ügyvéd barátunk mellénk szegődött, gyorsan gatyába rázta a helyzetet, mert jogilag nem volt bonyolult ügy, és Peking után két hónappal már ismét lőhettem Budaörsön, de érdemi munkát a folyamatos zaklatások miatt nem tudtam végezni. Baráti és sporttársi szeretetből mindent megtett azért, hogy a lőtér ismét normális körülmények között működjön. Ez nagyjából sikerült is.

- Mi hiányzik ahhoz, hogy ne csak nagyjából működjön normális körülmények között?
- Az, hogy a polgármester úr is belenyugodjék, hogy ez így marad, és úgy tűnik, belenyugszik abba, hogy én ott fogok lőni.

- Akkor már nem zajos a lőtér?
- A közelben halad el egy főútvonal, van fatelep, vastelep és a mentőhelikopterek bázisa is itt épült fel. A lőterünk pedig sohasem volt annyira zajos, mint amilyennek azt feltüntették. De a sajtóban a lakosságot meg lehetett vezetni ezzel. A környékbeli lakók negyven éve laknak itt a lőtér mellett, és sohasem zavarta őket. Egy lőtérengedélyt beszerezni nem egyszerű dolog, komoly ellenőrzéseknek kell megfelelni, de minden engedélyünk megvan.

- Mégis éppen Balatonfűzfőre igyekezett lőni, amikor elértem telefonon.
- Errefelé volt dolgom, és ha egy lőtér közelében vagyok, akkor nem bírom ki, hogy ne lőjek párat.

- Volt külföldi visszhangja az ügyének?
- Sajnos igen, és megjelent pár újságcikk is. Bár nem én tehettem erről az egészről, de szégyelltem magam, nagyon kellemetlen volt beszélni róla. Szlovákiában az egyik olimpiai bajnoknak lőteret építettek a tiszteletére a szülővárosában, míg tőlem el akarják venni azt a területet, ahol évtizedek óta edzek.

- A visszatérésével milyen célt tűzött ki maga elé?
- Nagyon megterhelő időszakon vagyok túl, szükségem volt erre a kétéves pihenőre. Szeretném magam újra felépíteni. A célom az, hogy kvótát tudjak szerezni a londoni olimpiára. Erre idén hat versenyen van lehetőség, az első kettőn azonban nem indulok. Nincs már elég időm felkészülni a márciusi, chilei és ausztráliai versenyre, és sokba is kerülne. Maradt további négy lehetőség számomra. Az áprilisi, pekingi Világkupán sem biztos az indulásom, ráérek márciusig választ adni, de ott már szeretnék indulni. Ha mégsem lövök Kínában, akkor júliusban a maribori Világkupán, illetve augusztusban és szeptemberben a belgrádi Európa-bajnokságon, majd világbajnokságon kvalifikálhatom magam.

- A sydney-i és az athéni olimpiára elsőként szerzett kvótát a magyar küldöttségből.
- Szép időszak volt. Az 1998-as és a 2002-es világbajnokságot is világrekorddal nyertem meg, és már jóval az olimpia előtt biztos utazó voltam. Londonra már biztosan nem én kvalifikálom magam elsőként, de utolsóként is boldogan szereznék kvótát. Az, hogy London után mi lesz, egyelőre nem számít. Szeretném magam mentálisan, erőnlétileg és szakmailag újra formába hozni.

- Élete első olimpiáján, Barcelonában még a férfiak között indult.
- Nagy megtiszteltetés volt, hogy a világ hat legjobb női koronglövőjét meghívták az olimpiára, mert a programban akkor még nem szerepelt a női skeet. Szép eredményt értem el, 150-ből 143-at lőttem, viszont ez sem volt elég, hogy bekerüljek az első huszonötbe.

- Ha továbbra is a férfiak között kellene versenyeznie, akkor lett volna önből olimpiai bajnok?
- A nézőnek lehet, hogy úgy tűnik, a sportlövőnek csak állnia kell és célozni, legyen az férfi vagy nő. Azonban jelentős különbségek vannak, és mint minden sportágban, itt is gyengébbek vagyunk a férfiaknál, talán csak a sakk ugrik be, ahol a nők egyenértékűek a férfiakkal. Fizikálisan és mentálisan is máshogy reagálunk. Sokkal érzékenyebben éljük meg a nehézségeket, úgyhogy jobb, hogy külön versenye van a két nemnek.

- Sydney-ben megszerezte első olimpiai érmét, harmadik lett, ám ha jól tudjuk, a versenyt egy kisebb közjáték zavarta meg.
- Szepesi Gyuri bácsi nagy örömmel vállalta el, hogy közvetíti Ausztráliában a koronglövészetet. Nagyon aranyos volt, hozta a focimeccseken megszokott habitusát, de a sportlövészetnél, ha valaki beáll a lőállásba, akkor halálos csend van, és csak a légyzümmögést hallani. Gyuri bácsi viszont olyan hangosan szurkolt és közvetített, hogy csöndre intették. Én csak annyit érzékeltem ebből, hogy hallottam a hangját, de engem nem zavart, épp ellenkezőleg, jólesett. Később tudtam meg, hogy kivezették a lőtérről, de nem hagyta annyiban. Visszajött, és végig kommentálta a lövéseimet.

- Athénban mikor érezte úgy, hogy már biztosan megvan az olimpiai arany?
- Az utolsó előtti lőállásban. Hármat is ronthattam volna, négy lövés volt hátra. Amikor meglett a szükséges találat, kimondhatatlanul boldog voltam, de még be kellett fejezni a versenyt.

- Nagy csalódás volt, hogy Pekingben címvédőként nem sikerült döntőbe jutnia?
- Reálisan gondolkodó embernek tartom magam. Úgy szeretek elindulni minden versenyen, hogy tudom, maximálisan felkészültem, mert ha elrontom, akkor csak magamat hibáztathatom. Peking azonban nagy lutri volt, lelkileg pocsék állapotban voltam. Bíztam a rutinomban, de nem jött be, én is emberből vagyok. Abban a kiélezett szituációban előjöttek a lelki nehézségek.

- Hogy fogadta a Magyar Olimpiai Bizottság és a sportlövők szövetsége a visszatérését?
- Többször jelezték, hogy várnak vissza, már tavaly is próbáltak versenyzésre bírni. Örültem, hogy nem csak nekem és a családomnak fontos, hogy visszatérjek.

- A lőtérproblémában is segített a szövetség?
- Sokat segítettek. Készültem Sarlóspusztán, Balatonfűzfőn, a Margitszigeten, amíg versenyeztem, addig anyagilag is támogattak, a kétéves szünet alatt viszont saját zsebből finanszíroztam az edzéseimet.

- Sportlövő családból származik. Már gyerekkorában elkötelezte magát a koronglövészet mellett?
- Már a névválasztásom sem volt véletlen, hiszen a szüleim a vadászat istennője, Diána után neveztek el. Mindketten kiváló, örökös országos csúcstartó sportlövők voltak. Édesapám, aki hetvenhatban hagyta abba a versenyzést, edzőként is sokat tett a sportágért. Nagyon jó tanítómesterem volt, és emellett rejtett pszichológus is. Tudta, mi kell a versenyzőinek, minden tanítványát pontról pontra ismerte. Ezeket a dolgokat a versenyzés és edzés közben is próbálom kamatoztatni, hiszen már nekem is vannak tanítványaim.