"56-ban aláírtam a Manchester Unitedhez" - interjú Kovács Ferenc volt Videoton-edzővel

Edzőként bajnoki érmekig és UEFA-kupa-döntőig vezette csapatát, tiszteletbeli elnökként pedig bajnoki aranyérmet ünnepelhet a Videoton futballcsapatával Kovács Ferenc. A 77 éves szakember játékosként csak az MTK-ban játszott, aláírt szerződése ellenére sem igazolt végül a Manchester Unitedhez, ő az utolsó magyar edző, aki topligás csapatnál dolgozhatott. Nevéhez fűződik a felcsúti Puskás Akadémia és a Videoton gyümölcsöző házassága, büszke arra, hogy sohasem vett részt bundázásban, a fehérvári klubvezetés pedig kikéri a véleményét az új edző keresésében. Kovács elmondta, ő már tudja, mit hoz a jövő, de csak annyit árult el, Pintér Attila és Burcsa Győző mellett valóban tárgyalt a portugál Paulo Sousával.

- Elektroműszerésznek tanult, a Ganzban dolgozott, a jól fizető állást mégis inkább feladta a futball kedvéért. Most már biztosan nem érzi ezt elhibázott lépésnek, de akkor mégis mi döntött a futball mellett?
- Már gyermekkoromban is imádtam a futballt, így valóban nehéz helyzetbe kerültem. Bukovi Mártontól, az MTK akkori mesterétől kértem tanácsot. Mondtam neki, jó szakmám van, biztosított az előmenetelem, 3600 forint a havi fizetésem - ami nagyon soknak számított abban az időben, édesapám például csak 1350-et keresett -, főiskolára járok. Bukovi biztatott, hogy a futballt válasszam, így végül rá hallgattam. Az állást megoldották nekem, 8-tól 12-ig kellett dolgoznom, fél 2-kor már edzésen lehettem, 850 forintot kerestem havonta, és mivel akkor még nem voltam stabil csapattag, félprémiumot és 60 forintnyi kalóriapénzt kaptam.

- Csak az MTK-ban futballozott, sohasem vágyott másik csapatba?
- Soha. 1947-ben a kölyökcsapat tagjaként kerültem az MTK-ba, 23 évet töltöttem a klubnál. 1953-ban kerültem a nagycsapathoz, abban a szezonban már 13 bajnokin játszhattam, később kétszer voltam bajnok, kétszer nyertünk Közép-Európa Kupát, KEK-döntőbe jutottunk. Amíg az ország zárlat alatt volt, addig én a csapattal beutazhattam a világot, világnagyságokkal futballozhattam együtt. Előbb voltam B válogatott, mint sztenderd játékos az MTK-ban. Persze milyen esélyeim lehettek a válogatottba kerülésre, ha Zakariás és Lantos játszott a posztomon? Az MTK-ban sokáig az első számú csere voltam, kétlábasként bármelyik posztra betehettek, ha valaki megsérült.

- Nem is csábították máshová?
- Dehogynem, de eszem ágában sem volt váltani. Pedig 1956-ban már aláírtam a Manchester Unitedhez. Kint jártunk az MTK-val, és a nyolc válogatottal felálló ellenfelet 3-1-re megvertük. Megegyeztem az angolokkal, csak annyit kértem, hadd jöjjek még haza, hiszen vár a menyasszonyom. Hazajöttem, de végül meggondoltam magam, és nem mentem vissza. Úgy érzem, az élet később engem igazolt, ha akkor visszamegyek, szinte biztosan rajta lettem volna azon a repülőgépen, amely 1958-ban, Münchenben lezuhant. 1985-ben, a Manchester elleni UEFA-kupa-meccsen beszélgettünk is erről Bobby Charltonnal.

- Játékos-pályafutását illetően van hiányérzete?
- Van, de csakis azért, mert sérülés miatt túl korán kellett befejeznem a játékot. Eleinte el is titkoltam a térdsérülésemet, akkor kerültem be a csapatba, így inkább egész héten borogattam, hogy tudjak játszani a hétvégén. Négy meccset bírtam így, de utána annyira bedagadt a térdem, hogy csak az operáció lehetett a megoldás. Hétfőn már a műtőasztalon feküdtem, amikor megijedtem, és megszöktem a kórházból. Mentem a Duna-partra, ahol Puskás Öcsiék fociztak, szóltak is, hogy "Szállj be, Ferike!" Négy a négy ellen játszottunk, a foci után beugrottunk a Dunába, a második lábtempómnál éreztem egy reccsenést, másnap már edzésre jelentkeztem. Végül aztán csak a térdem miatt kellett befejeznem a játékot, Athénban az Olimpiakosz ellen egy beadás után ráesett az ellenfél játékosa, egy-két meccset még utána vállaltam, de végül befejeztem 31 évesen.

- De folytatta is egyből edzőként.
- A klubvezetés búcsúzóul aranygyűrűt adott, majd felajánlotta, legyek ifiedző. Elfogadtam, bajnokok lettünk, majd a második csapattal is nyertünk a következő évben. Aztán 1968-ban a nagycsapat edzője, Hidegkuti Nándor távozott, a helyére pedig engem kértek fel. Fél évre elvállaltam, de másodállásban, hiszen a futball mellett akkor még dolgoztam is. Végül azért mentem el végleg az MTK-tól, mert szakítani akartam azzal, hogy 35 évesen is mindenki Ferikének hívjon. Mondtam a vezetőknek, meg akarok állni a saját lábamon, így kerültem Egerbe.

- Ha Kovács Ferenc neve előkerül, az embereknek egyből a Videoton és a nagy UEFA-kupa-menetelés ugrik be. Pedig sok csapatnál dolgozott még, melyik munkájára emlékszik jó szívvel?
- Mindenütt jól éreztem magam, elhivatott voltam, úgy éreztem, ahol vagyok, ott kell tökéleteset alkotnom. Folyamatosan képeztem magam, saját pénzen elutaztam egy kéthetes angliai tanulmányútra, majd két hetet eltöltöttem az akkori KEK-győztes Düsseldorf csapatánál. Kétszer dolgoztam másodosztályú csapatnál, az Eger és a Szeged az irányításommal jutott fel az élvonalba.

- De a legemlékezetesebb az 1983-86-os Videoton-időszak volt, nyert bajnoki ezüstöt, két bronzot, és UEFA-kupa-döntőben dirigálhatta a csapatot.
- 1983-ban kerültem másodszor Fehérvárra, akkor egy 14. helyezett csapatot vettem át. Egy olyan csapatot, amely csak azért maradt bent az élvonalban, mert megvásárolta a Szombathely elleni bajnokit. Visszahoztam Burcsa Győzőt a klubhoz, leültem a játékosokkal, és azt mondtam nekik: akkor lehet kitörni innen és komoly pénzt keresni, ha teljesítenek. Először itthon, aztán a nemzetközi porondon. Ha erre vágynak, akkor partner leszek, de ehhez mindent alá kell rendelni a sportnak. Ez történt, partnerek voltak, extra teljesítményt nyújtottak. Nem kértem aszkéta életet, hogyan is tehettem volna meg ezt a fiatal, életerős játékosokkal. Csak az volt a lényeg, hogy a futballra koncentráljanak, én meg összeraktam a csapatot, ehhez kellett a szaktudásom. És jöttek az eredmények. Vallom, hogy egészséges embereket fel lehet építeni - már ha értenek hozzá. Ha az utcáról összeszedek huszonkét egészséges fiatalembert, fél év alatt felkészítem őket tökéletesen fizikailag, ebben biztos vagyok.

- Erre a mai edzők nem képesek?
- Ezt nem mondtam. De azt egyszerűen nem tudom megbocsátani, ha egy csapat nem tud az első perctől az utolsóig küzdeni, főleg, ha hátrányban van. Az angol harmadosztályban sem tudnak brilliánsan futballozni, de hajtanak. Sokszor kérdezik, miért nincs közönség a magyar pályákon? Azért, mert a játékosoknak tenniük kell a nézők megnyeréséhez. Ha megszakadnak a pályán, ha jönnek az eredmények, akkor majd jönnek a nézők. De ha jönnek, még többet kell hajtani, hogy maradjanak is. Fontos az egymásra hatás.

- Hisz abban, hogy ez egyszer valóban megvalósul?
- Egyelőre hiú álom. Azzal kell dolgozni, ami van. A sakkfigurákat kell jól helyretenni, a parasztok maradjanak hátul, a futók és a lovak támadjanak - a lényeg, hogy minden a helyére kerüljön. Na ez az edzői tudomány, nem az edzések látványos, tapsolós gimnasztikája meg a bóják elhelyezése a pályán. Én mindig együtt dolgoztam a játékosokkal, ott voltam köztük, hallani akartam a rezdülésüket, a morgásukat, hogy tudjam, mit kell tennem. Olvastam, amikor Halmosi Péter hazatért Szombathelyre, azt jósolták, jön a profizmus. Azt mondtam, vigyázni kell, nehogy ő essen vissza a magyar színvonalra.

- Ezek szerint Magyarországon nincs profi szemlélet?
- Azt nem lehet elvárni itthon, hogy a labdarúgók profik legyenek, a többiek - legyenek portások vagy buszsofőrök - pedig nem. És profizmuson most azt értem, hogy az ember tisztességgel, fegyelemmel, odaadással végezze munkáját. Szerintem az a profizmus, hogy akit megfizetünk, attól követelünk. Itt nem így van. Külföldön a nagy sztárok melletti töltelékemberek remegnek, hogy a következő szezonra kapnak-e szerződést. Nálunk a vezetők félnek, hogy vajon ezek a játékosok hogyan döntenek, maradnak vagy eligazolnak. Nincs profi szemlélet, nincs elkötelezettség és alázat a futball iránt. Egy Messi vagy egy Cristiano Ronaldo úgy küzd edzésen is, ahogy a mérkőzésen. Itthon ugyanez történik, csak lassított felvételben, a játékosok nem azt gyakorolják, ami napjaink futballjához szükséges. Mi folyamatosan másolni akarunk, miközben a magyaros erényeket elfelejtettük. A 4-2-4-es játékrendszert már jóval a brazilok előtt játszotta az MTK, de irodalmat Brazília csinált belőle.

- A magyar válogatottnál Baróti Lajos segítőjeként dolgozott, majd az argentin vb után szövetségi kapitány lett, nyolc mérkőzésen két győzelem, négy döntetlen, két vereség volt a mérlege. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
- Baróti Lajossal együtt dolgoztam a válogatottnál, ám neki az 1978-as világbajnokság alatt felmondtak. Amikor hazajöttünk, mondták, vállaljam. Visszautasítottam a felkérést. Erre azt mondta az akkori vezetés: vagy vállalom, vagy nem edzősködöm. Le kellett mondanom a vébé után több játékosról, a kiállított Nyilasiról és Törőcsikről, illetve a politikai és a futballvezetés közötti hallgatólagos megállapodás miatt Zomboriról és Tóth Józsiról. Ennek ellenére belementem, négy évet kértem, hogy felépíthessek egy új csapatot. A kinevezésem után három hónappal azonban a teljes sportvezetést kirúgták. Szepesi György lett az MLSZ elnöke, aki jó barátom volt, ezért azt mondtam neki, nem szeretném, ha öröklött feleséggel vágna neki az új életnek. Megkért, fél évig még dolgozzam a válogatottnál. Vállaltam annyi kikötéssel, hogy utána hadd mehessek külföldre dolgozni. Az utolsó öt meccsen nem kaptunk ki, pedig az NDK-val, NSZK-val, Lengyelországgal, Görögországgal és a Szovjetunióval játszottunk. Jött a helyemre Lakat Károly, én pedig a megállapodás szerint csak vártam, vártam a lehetőségre, amely nem jött. Becsaptak.



- 1986-1987-es idényben a kanári-szigeteki Las Palmas edzője volt - utolsó topligában dolgozó magyar edzőként. Miért csak egy évet töltött külföldön?
- A Real Madrid elleni UEFA-kupa-döntő után már a helyszínen négy-öt spanyol klub keresett, hogy írjak alá. Végül a Valencia ajánlatát választottam. A Videoton azonban kitolt velem, hazaérkezve ugyanis vártam a spanyolok telexüzenetét, de azt a gyárban lenyelték. Az volt a megállapodás, hogy ha egy bizonyos határidőig nem jön ajánlat, hosszabbítok. Nem is értettem, miért siettek annyira aláíratni velem a papírokat, a hivatalos magyarázat az volt, hogy Papp István vezérigazgató ezt szeretné. Így hosszabbítottam a Videotonnal, majd két hét múlva megjelentek a valenciaiak, akik mutatták a telex másolatát. Annyit mondtam a klub vezetőinek, amiért így kiszúrtak velem, a következő külföldi ajánlatnál távozom. Így jött egy évvel később a Las Palmas. Bár két évre írtam alá, sajnos csak egy évre kaptam munkavállalási szerződést. Jó csapatunk volt, a Real Madrid otthonában úgy játszottunk 2-2-t, hogy a hajrában még mi hagytunk ki egy hatalmas ziccert. Még két-három évvel később is kerestek ottani edzők, hogy adjak tanácsot, hogyan készítsék fel saját együttesüket.

- Akadtak további lehetőségek?
- Persze, keresett a Düsseldorf is, aztán az iráni válogatott havi 6000 dolláros ajánlatot tett, amelyhez még jött volna a prémium, de nem mehettem. Helyettem végül Keszthelyi Misit ajánlották, de ő már csak 1500 dolláros ajánlatot kapott.

- Korábbi interjúiban nyíltan emlegette a bundázást, mesélt arról, hogy az 1975-76-os bajnokságban a Fradi megvette a ZTE elleni meccset, hogy így legyen bajnok, de most is említette a Videoton 1983-as furcsa bennmaradását. Amikor naponta hallani a bochumi bundaperről, mi jut eszébe? Van különbség az akkori és a mostani bunda között?
- Mindkettő becstelen. Én sohasem egyeztem ebbe bele, pedig a játékosaim mondták, minden mögöttünk álló csapat ezt teszi, mi lesz így velünk. Azt válaszoltam, ha a saját erőnkből nem tudunk bent maradni, akkor megérdemeljük a sorsunkat. Ez a borzasztó állapot is közrejátszott abban, hogy 1993-ban befejeztem az edzősködést. A futballba érkező pénzmosók tovább rontották a morált, én ebből nem kértem. Megőriztem a magam tisztaságát, sérthetetlen maradtam, bárkinek a szemébe tudok nézni a mai napig.

- 1993-ban Újpesten dolgozott utoljára vezetőedzőként. Voltak ajánlatai utána?
- Nyugodtan mondhatom, a legkeresettebb edzők közé tartoztam, öt-hat klub is keresett. Én azonban döntöttem, olyannyira elzártam magam, hogy még újságíróknak sem nyilatkoztam.

- A közelmúltban viszont azt nyilatkozta, hogy évekkel ezelőtt, amikor nagy bajba került a Videoton, javaslatot tett a megfelelő működésre, és most úgy fest, hasznos tanáccsal szolgált. Mi volt ez a tanács?
- Amikor megalakult a felcsúti Puskás Akadémia, kikérték a véleményemet. Mindig is szókimondó voltam, azt feleltem, egy ilyen kis faluban nincs jövője egy ilyen intézménynek, csak akkor, ha csatlakozik egy nagy klubhoz.



- Akkor gyakorlatilag Kovács Ferenc nevéhez fűződik a Felcsút-Videoton házasság?
- Azt hiszem, igen, de üres tarisznyával nem sokra mentem volna. Az átgondolt véleményem utat talált, ráadásul támogatókra is leltünk. Van NB III-as, NB II-es, NB I-es csapatunk, akadnak együttműködések más klubokkal, ráadásul a szakmai munka is beérett. Le a kalappal a Videoton tulajdonosa, Garancsi István előtt, hiszen élcsapatot csinált. Előttünk a nemzetközi szereplés lehetősége, én már azzal elégedett lennék, ha a Debrecen mintájára bejutnánk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol szerencsével egy-két pontot is szerezhetnénk.

- Szakmailag hogyan értékelné Mezey György munkáját?
- Nem hiszem, hogy az én tisztem lenne az értékelés. Szerintem, ha a csapat döntős a Magyar Kupában, és megnyeri a bajnokságot, akkor többet nem igen lehet követelni. Gyuri szakmailag nem támadható, nagy része van a sikerben.

- Gondolom, ezerszer megkérdezték már, lesz-e edzőváltás a Videotonnál. Ön szerint lesz?
- Én vagyok az egyik olyan ember, aki mindent tud, de nem nekem kell erről nyilatkoznom.

- Akkor máshonnan közelítem meg a kérdést: úgy tudom, ön is találkozott Paulo Sousával, akiről azt rebesgetik, a Vidi új edzője lehet. Milyen embert ismert meg benne?
- Azt elárulhatom, hogy igen, felkértek, tárgyaljak néhány szakemberrel. Beszéltem Pintér Attilával, Burcsa Győzővel, egy német edzővel és Paulo Sousával is. Mindegyiküket kikérdeztem szakmailag, referáltam róluk. Sousáról jók a benyomásaim, kétszer két órát tárgyaltam vele, elmeséltem neki az itteni viszonyokat.

Kovács Ferenc
Született: 1934. január 7., Budapest
Klubjai játékosként: MTK (1947-1948), Textiles (1949-1951), Bp. Bástya (1951-1953), Bp. Vörös Lobogó (1953-1956), MTK (1957-1965)
Élvonalbeli mérkőzéseinek/góljainak száma: 195/12
Válogatott mérkőzéseinek/góljainak száma: 1/0
Legjobb eredményei játékosként: olimpiai bronzérmes (1960), KEK-2. (1964), 2x KK-győztes (1955, 1963), 2x bajnok (1955, 1958)
Pályafutása edzőként: MTK (1968- 1969), Egri Dózsa (1970-1972), Videoton (1972-1977), Vasas (1977-1978), a magyar válogatott szövetségi kapitánya (1978-1979), DMVSC (1980-1983), Videoton (1983-1986), Las Palmas (spanyol, 1986-1987), Videoton (1987-1988), Szeged (1989-1990), Újpesti Dózsa, UTE (1990-1992)
Legjobb eredményei edzőként: UEFA- kupa-2. (Videoton, 1985), MNK-győztes (MTK, 1968), MK-győztes (UTE, 1992), mesteredzői kinevezés (1983), az élvonalban 533 alkalommal ült a kispadon

Folyamatosan frissülő, új sorozatunkban a magyar labdarúgás nagy alakjaival, érdekes személyiségeivel beszélgetünk. Ha elolvasta az interjút, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!