Vágólapra másolva!
A Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő futballkonföderáció (CONCACAF) öt mexikói játékost is eltiltott, miután kiderült, hogy az Arany-kupára készülő válogatott edzőtáborában levett vizeletminták doppingszert tartalmaznak. A csapatot nagyon nem zavarta meg az eset, mert Salvador után Kubát is 5-0-ra verte, és bejutott a negyeddöntőbe.

Órákkal a Kuba elleni mérkőzést megelőzően öt mexikói labdarúgót eltiltottak a további szerepléstől az Egyesült Államokban zajló Arany-kupán, miután az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő futballkonföderáció (CONCACAF) vezetői bejelentették, hogy egy vizsgálat a korábban levett vizeletmintákban a tiltott anyagok listáján szereplő klenbuterolt mutatott ki.

Antonio Naelson, Christian Bermudez, Edgar Duenas, Francisco Javier Rodriguez és a kapus Guillermo Ochoa így nem léphet pályára a viadalon. Azt egyelőre Juan Jose Kotchen sajtófőnök sem tudta megmondani, hogy Mexikó nevezhet-e helyettük új játékosokat.

Hogy az öt vétkes számíthat-e eltiltásra, nem tudni, abban reménykedhetnek, hogy a 2010-es Tour de France győztese, a spanyol Alberto Contador ugyancsak ezzel a szerrel bukott le, ám ő azt állította, az egyik vacsorára fogyasztott hús tartalmazhatta a szert.

Contador ügyében még tart a vizsgálat, az mindenesetre segítheti a mexikóiakat, hogy a helyi farmerek illegálisan valóban használják a klenbuterolt a szarvasmarhák gyorsabb növekedése érdekében.

A németek doppingellenes ügynöksége áprilisban tájékoztatta a helyi labdarúgó-szövetséget, hogy az U17-es világbajnokságon részt vevő német csapat kerülje a húsevést a vizsgálatok miatt.

A mexikóiak nem lehetnek teljesen nyugodtak, hiszen a Salvador ellen 5-0-ra megnyert első mérkőzésen Ochoa és Rodriguez is játszott, így kérdés, hogy a CONCACAF jóváhagyja-e a pályán elért eredményt, vagy sem.

Eredmények, Arany-kupa, A csoport, 2. forduló:
Costa Rica - Salvador 1-1 (0-1)
gól:
Brenes (95.), illetve Zelaya (45.)

Mexikó - Kuba 5-0 (1-0)
gól:
Hernández (35., 76.), G. dos Santos (63., 68.), De Nigris (65.)

A csoport állása:

1.Mexikó22--10-06
2.Costa Rica211-6-14
3.Salvador2-111-61
4.Kuba2--20-100


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!