"A mohácsi csatára is visszaemlékszünk" - újrajátsszák a mexikói 0-6-ot

Rátgéber László kosáredző a jugoszláv hadsereg őrségében egy szemeteskosáron állva, Csötönyi Sándor bokszelnök a kiskunmajsai strandon egy Tavasz tévén nézte 1986-ban a szovjet-magyar világbajnoki futballmérkőzést. A 6-0-s vereséggel végződött irapuatói meccs visszavágójaként beharangozott gálát szombaton Telkiben rendezik. A hír hallatán Hajós András gyomra görcsbe rándult, a tankcsapdás Lukács László szerint nem a futball lesz ott a lényeg, Faragó Tamás pólólegenda pedig úgy véli, legfeljebb az derül ki az ilyen meccseken, hogy aki fiatalkorában nem tanult meg focizni, az öregkorában sem tud.

Lehet, hogy az átlag magyar futballszurkoló kevés mexikói várost tud megnevezni, de Irapuato vélhetően majdnem mindenkinek eszébe jut. A 300 ezres város kulcsszerepet játszott a magyar labdarúgás életében: 1986. június 2-án az olasz Agnoli játékvezetése mellett a válogatott itt szenvedett 6-0-s vereséget a Szovjetuniótól. A megalázó végeredménnyel záruló találkozó óta eltelt huszonöt év, és a két válogatott szombaton, a telki FociFesztiválon ismét összemérheti erejét.

Faragó: Itt valamit nagyon elcsesztek

"Akkoriban még romantikus élmény volt meccset nézni" - idézte fel nyolcvanhatos emlékeit Faragó Tamás, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, aki egyedül ült le a tévé elé, és nem akart hinni a szemének. "Azt a csapatot Európa-klasszis játékosok alkották, akik nemcsak jól játszottak, de tudták, miről szól a futball. Éppen ezért utólag sajnálatot éreztem, mert nem ezt érdemelték a fiúk."

Hajós András zenész-műsorvezető úgy emlékszik, harmadikos gimnazista lehetett, és természetesen szorított a válogatottnak. "A meccsből annyira emlékszem, hogy ülök a tévé előtt, és jön a baj. És pont a szovjetek ellen. Hallottunk és olvastunk azóta nagyon sok összeesküvés-elméletet, ettől függetlenül iszonyú csalódásként éltünk meg a történteket" - mondta az Emil.RuleZ! zenekar frontembere.

Faragó ugyancsak megemlítette a mérkőzést és az egész mexikói világbajnokságot körüllengő titokzatosságot, és azt, hogy "itt valamit nagyon elcsesztek". "Azért értek annyit a sporthoz, hogy tudjam, csak úgy nem fut bele az ember egy ekkora vereségbe. Azért is jó, hogy felmerül a kérdés újra és újra, mert hátha egyszer megtudom a frankót. Beszéltek sok mindenről, formaidőzítésről, akklimatizációról, kajáról, csak egy valami nem derült ki: mi is történt valójában" - mondta.

A 0-6 összefoglalója

Hajdú B. István huszonöt évvel ezelőtt egyszerűen nem akart hinni a szemének. "Az első gól után még legyintettem: 'Istenem, van ilyen'. Aztán a 4. percben Alejnyikov hatalmas bombagólja után is úgy véltem, ugyan már 0-2, de van még 86 perc, ez minimum döntetlen lesz, hiszen marha jó a csapatunk. Aztán amikor egy hosszú keresztlabdára Nagy Antal elindult, én pedig azt láttam, ha a tévé elől feltápászkodva elrajtolok, akkor is előbb érek oda, mint ő, éreztem, nincs visszaút. Mondhatnám, hogy befutotta a labdát, de inkább csak odament - egyedül a csereként beálló Burcsa Győző volt képes futásra, senki más nem. A leglesújtóbb az volt, amikor 0-5-nél Jevtusenko kihagyta a büntetőt, és csak legyintett egyet: Le van tojva!"

Pedig a sportriporter úgy emlékszik, a meccs előtt akkora volt az őrület itthon, hogy "a Barátok közt nézettsége lópikula lett volna a magyar-szovjethez képest."

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke arra is emlékezett, hogy egy baráti társasággal, egy Tavasz típusú tévén nézte az összecsapást a kiskunmajsai strandon. "Megmondom őszintén, nem voltam elragadtatva, amíg az ellenfélnek minden befelé pattant, addig nekünk semmi sem sikerült. Nagyon el voltunk kenődve, de hát tudjuk, nem lehet visszafordítani a világot. De van ilyen, néha becsúsznak a vereségek. Bárcsak most lenne egy ilyen csapatunk" - sóhajtotta Csötönyi.

"Jól van, Lacika, nyugodj meg!"

Rátgéber László a jugoszláv Néphadseregben, leszerelés előtt álló öreg katonaként várta a csatát. "Emlékszem, őrségben voltunk, de miután jól ráláttunk az útra, és észrevettük volna, ha jön autó, ezért egy szemeteskosárra felállva néztük az ablakon keresztül a tévét. Rendes magyar emberként nagyon bizakodtam, hiszen a felkészülés parádés volt, legyőztük például a brazilokat 3-0-ra. Aztán a 4. percben 0-2-nél már kemény depresszióba estem, a 0-6-t követően pedig a haverok rettenetesen cikiztek, mindig mondták: 'Jól van, Lacika, nyugodj meg, tudjuk, jók a magyarok!' Pedig a szovjeteket Jugoszláviában sem szerették."

A Debrecen egyik legismertebb rajongója, a futballcsapat indulójának szövegírója, Lukács László bevallotta, 1986-ban elméletileg ugyan már fociszurkoló-korban járt, de akkor még csak a rock and roll és a gitározás érdekelte.

"Persze, a magam módján szurkoltam a csapatnak, de valahogy akkor az a 0-6 nem talált meg. Sokkal jobban gyomorszájon csapott a Csank-csapat 1997-es 7-1-es veresége a jugoszlávoktól. Ennyi év távlatából azt mondom, ha a 2014-es brazíliai vébén kapunk egy hatost Argentínától, és a 89. percben egy véleményes büntetőből esetleg még szépítünk is, tapsolni fogok örömömben" - tette hozzá Tankcsapda frontembere.

Hajdú B. a közelmúltból hozott példát arra, hogyan kell pozitívan feldolgozni egy nagy vereséget. "A 2006-os világbajnokságon Szerbia 6-0-ra kikapott Argentínától, én egy héttel később a helyszínen találkoztam olyan szerb szurkolókkal, akik erre is büszkék voltak, mert azt mondták, legalább ott voltak a vébén."

Hajdú B.: Ami a futballal kapcsolatos, annak mindig van értelme

Évfordulókat rendszerint régi sikerek megünneplésekor tartanak, éppen ezért furcsa, hogy az egyik legnagyobb magyar futballbukás 25 éves jubileumára szerveznek gálát.

Rátgéber László szerint nincs ezzel semmi baj, hiszen "a mohácsi csatára is visszaemlékszünk. Sőt, akár azt is újra lehetne játszani, mert rosszabb eredményt a visszavágón sem érnénk el" - mondja a kosárlabda-szakember. "Ha a hétvégi meccset öniróniaként fogjuk fel, akkor nagyszerű a kezdeményezés. A tragédiát abban látom, hogy számunkra ezt a katasztrófával felérő 0-6 is már a szép emlékek közé tartozik, hiszen akkor legalább még eljutottunk egy világbajnokságra."

Hajós András retteg a mérkőzéstől: "Láttam, hogy lesz egy visszavágónak nevezett mérkőzés, első reakcióként görcsbe rándult a gyomrom, annyira félek, hogy megismétlődik még egyszer ugyanaz a kudarc."

Hajdú B. Istvánnak is vannak félelmei, mert azt hallotta a szervezőktől, hogy nagyon készül az ellenfél. "Ha arra akarunk emlékezni, hogy 25 éve volt egy rendkívüli válogatottunk, amely még képes volt kijutni világbajnokságra, akkor meg lehetett volna hívni az akkori brazil csapatot. Vagy Kanadát, hogy jól elverjük még egyszer. Hogy erre a szovjet válogatott lenne a legtutibb ellenfél, azon már lehet vitatkozni" - tette hozzá. "Persze, ami a futballal kapcsolatos, annak mindig van értelme. Ez a gála ráirányítja a sportágra a figyelmet, remélem, annyian lesznek kíváncsiak a programra, hogy Telkitől Budakesziig ér a sor vége."

Csötönyi Sándor szerint a nosztalgia szükséges, sajnálja, hogy bokszban nem lehet ilyen gálákat csinálni. "Bölcs nagyapám azt mondta, múlt nélkül nincs jelen. Nem baj az, ha a fiatalok látják azokat a kiváló játékosokat, akik 25 éve ki tudták vívni a világbajnoki szereplést."

Faragó Tamás a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdását idézte, amikor azt kérdeztük tőle, van-e értelme az ilyen mérkőzéseknek. "Egyszer Albert Flóriántól kérdezték, szerinte érdemes-e öregfiúk-meccseket rendezni. Azt válaszolta, igen, mert így kiderül, hogy aki fiatalkorában nem tanult meg futballozni, az öregkorában sem tud."

Lukács László szerint nem a futball lesz a lényeg szombaton: "Ha a meccs után a két csapat játékosai leülnek egymással, bedobnak néhány sört, mesélnek egymásnak a gyerekekről és unokákról, meg arról, mi történt velük az elmúlt 25 évben, akkor van értelme az egésznek."