Bárányos Zsoltot a nyáron szerződtette a Vasas, a Debrecen és a Pécs ellen az első két fordulóban végigjátszotta a meccset, a Honvéd ellen azonban nem nevezték, majd a Roma elleni barátságos találkozón lecserélte Komjáti András vezetőedző. Bárányos ez után kifakadt, a Hatharom.hu oldalnak elmondta, nem érti, hogy miért igazolták le, ha nem számítanak rá.
Az Európa-bajnokságok történetében az első selejtező mérkőzést Magyarország játszotta. Az 1960-os torna előtt 1958. szeptember 28-án a Szovjetunió vendégeként 3-1-re kapott ki válogatottunk, és miután szinte napra pontosan egy évvel később 1959. szeptember 27-én a visszavágón Budapesten a később aranyérmes szovjetek 1-0-ra nyertek, így az első Eb-ről úgy maradt le válogatottunk, hogy mindössze egy gólt ért el, azt Göröcs János jegyzi.