Vágólapra másolva!
Fárdtan és ötlettelenül játszott a magyar férfikézilabda-válogatott, amely 27-21-re kikapott Izlandtól az Európa-bajnokság első középdöntős meccsén. A magyar válogatottból csak Ilyés Ferenc és Császár Gábor hozta magát, a többiek az átlag alatt teljesítettek. Folyatatás kedden este, amikor 20.10-től Szlovénia lesz a Mocsai-csapat ellenfele.

A félidőben bukásra állt, majd nyert Franciaország és Spanyolország

férfikézilabda-Eb, középdöntő, 1. forduló, II. csoport:
Magyarország - Izland 21-27 (10-14)
Újvidék, Spens Aréna, 6000 néző
v: Nikolic, Stojkovic (szerb)
gól: Császár 7/3, Ilyés 5, Harsányi 3, Mocsai 2, Iváncsik G. 1, Putics 1, Vadkerti 1, Ancsin 1, illetve Sigurdsson 5/2, Atlason 5, Olafsson 4, Gunnarsson 4, Svavarsson 3, Palmarsson 2, Hallgrimsson 2, Karason 1, Ragnarsson 1
hétméteresek: 3/5, illetve 2/2
kiállítások: 8, illetve 12 perc

A magyar kapuban Fazekas kezdett, aki a franciák ellen világklasszis teljesítményt nyújtott, de az első percekben sajnos nem igazán találkozott a labdával, gyorsan elhúztak 3-1-re az izlandiak.

A magyar csapat Császár góljaival zárkózott, aki hetesből és akcióból is pontosan célzott, negyedik góljával vezettünk először a meccsen, méghozzá 5-4-re. Az izlandiak védekezése gyakran túllépte a keménység határát, ráadásul a "hűvös északiak" sztereotípia ellenére igencsak forrófejűek voltak, az első 30 percben összeszedett négy kiállítás egyikét a reklamáló kispad ellen fújták a bírók.

Erre a kiállításra 6-4-es magyar vezetésnél került sor, de ahelyett, hogy növelni tudta volna előnyét a csapat, Izland egyenlített, majd egy ideig fej fej mellett haladtak a felek. Az ellenfél vezére ekkor az átlövésgólokat szállító Atlason volt, háromgólos hátrányban az addig magabiztos Császár hetest rontott, az izlandiak viszont kínai figurából is betaláltak, így néggyel vezettek az első harminc perc után.

A második félidő elején sem tudott közelebb kerülni a Mocsai-csapat, mindent középen erőltettünk, szélsőjáték nem volt, belül pedig nagyon jól tömörültek az izlandiak, belehajszolták a hibába a magyarokat. Sajnos hátul is gondjaink voltak, és a bírók is visszadták a kiállításokat, ami elég volt ahhoz, hogy Izland tartsa öt-hatgólos előnyét.

Forrás: [origo]

Ilyés és Császár próbálta tartani a lelket a többiekben, és a Fazekas helyére érkező Miklernek is volt pár védése, de ez is csak ahhoz volt elég, hogy egy-egy fellángolás alkalmával visszaállítsuk a félidőben tapasztalt négygólos hátrányt. Az izlandiak sokkal jobban elosztottak a terheket, Olafsson, Sigurdsson és Gunnarsson is felnőtt Atlason mellé, így hiába erőlködött a fáradt magyar csapat, a vége hatgólos vereség lett, és odalett a veretlenség. Folytatás kedden, amikor Szlovénia lesz az ellenfél.

PERCRŐL PERCRE

Első félidő

A magyar csapat kezdte a meccset, de az első gólt Izland szerezte, Svavarsson volt eredményes (0-1). Császár remek egyéni akció végén egyenlített, legalábbis azt hitük, de a bíró visszafújta, hetest ítélt helyette, Császárt nem zavarta, bedobta (1-1). Hallgrimsson gyorsan válaszolt (1-2). Sigurdsson hetesből szerezte első gólját (1-3), majd egy kiállítás miatt emberelőnybe kerültünk.

Az izlandi kapus egyelőre jól olvassa a magyarok lövéseit, Császár azért akcióból is túljárt az eszén (2-3). A kapufa besegített Fazekasnak, az ellentámadásnál pedig Császár talpról lőtt szép gólt (3-3). Az izlandiak bejátszása Fazekas kezébe került, aki pazarul indított, Iváncsik Gergő elrobogott, és bevágta (4-3). Laluska volt túl kemény, ezért kiküldték két percre, az emberelőnyt Sigurdsson használta ki (4-4). Harsányit két izlandi is letaglózta, de ezért nem járt büntetés, a Zubai elleni szabálytalanságért viszont hetest kaptunk, amit Császár a helyére küldött (5-4).

A bírók megunták az izlandi keménykedést, Jakobsson dobott egy vazarit Zubain, mehetett is ki két percre. Mocsai büntetett, átlövésből növelte kettőre az előnyt (6-4). Császár tiszta helyzetből sajnos nem találta a kaput, de visszakaptuk a labdát, mert az izlandi kispad ellen ítéltek egy kétperces büntetést a bírók. 15 másodpercig kettős emberelőnyben támadhattunk, Harsányira jött ki a figura, de a jobbszélsőnk fölépattintotta a labdát.

Fazekas ismét szállítja a bravúrokat, de mindent ő sem védhet, főleg, ha a társak nem figyelnek a kipattanóra (6-5). Atlason a bal sarkot választva sajnos eltűntette a magyar előnyt (6-6). Megint Atlason, ezúttal a jobb sarkot lőtte ki (6-7). Császár nagyon átverte a védőjét (7-7), de Atlason mesterhármasával megint az izlandiak vezetnek (7-8).

Harsányi Zubai nagy passza után pókhálózza a jobb felsőt (8-8), sajnos a túloldalon az izlandi jobbszélső is jól céloz (8-9). Egy elrontott magyar támadás után az izlandiak rohantak, a magyar védelem még nem rendeződött, ezt Svavarsson használta ki (8-10). Jó lenne összekapni a védekezést, mert Atlason megint megtalálta a rést, gyorsan összehozta a négy gólját (8-11). Putics első gólját dobja (9-11). Fazekas hiába véd bravúrral, a kipattanó megint az izlandiaké, az ajándéklabdával a viking harcosra hasonlító Gunnarrson él (9-12).

Zubai emberelőnyt és hetest harcol ki, de Császár lövését ezúttal védi az izlandi cserekapus. Minden bejön az északiaknak, Olafsson még kínai figurából is betalál a szélről (9-13). Mocsai időt kért, jókat mondhatott, mert Ancsin nagyon bevágta (10-13). Sajnos az izlandi beállós üresen maradt, be is dobta (10-14). Az első félidő Fazekas védésével zárult, négy góllal vezet Izland félóra után.

Második félidő

Izlandi góllal indul a második felvonás, Pálmarsson lőtte szét a kapu bal oldalát (10-15). Atlason góljával már igen komoly bajban voltunk, aztán Ilyés minden dühét beleadva szépített (11-16). Nagyon jól tömörülnek középen az izlandiak, így sokszor tanácstalanok a magyarok, Ilyés csak azért lőtte el, mert fenn volt a bírók keze, de a kapusnak nem volt nehéz dolga. Iváncsikot is elbizonytalanította az izlandi fal, el is szórtuk a labdát, Sigurdsson elment, belőtte (11-17). Ilyés ezúttal végigvitte a támadást, de erre is gyorsan jött a válasz, plusz Ilyést kiszórták a bírók (12-18). Harsányi emberhátrányból hozott minket közelebb (13-18).

Schuch a levegőben lökte meg Atlasont, aki nagyot esett, a magyar játékost pedig kiküldték, kettős emberhátrányba kerültünk. Az izlandiak kipasszolták a csonka magyar falat, majd Olafsson a szélről dobott gólt (13-19). Gunnarsson Miklert is felavatta (13-20). Császár nagy passza után Vadkerti ejtett szépen (14-20). Császár valahogy el tudott szabadulni a piócaként rátapadó izlanditól, és a labda is értékelte az erőfeszítéseit, mert becsorgott (15-20).

Sigurdsson hetese állította meg a magyar zárkózást (15-21). Ilyés betörésből lő gólt (16-21). Ancsin taszajtott egyet egy izlandi, aki felborult, a bírók megették a mutatványt, megint eggyel többen támadhatnak. A szélről kihasználják az előnyt az izlandiak (16-22), majd egy eladott labda után Sigurdsson rohan, és lő gólt (16-23). Ilyés és Császár az a két magyar, aki tartja a lépést az izlandiakkal, ezúttal a csapatkapitány talált be (17-23). Ilyés ejt, Harsányi labdát lop (19-23). A hatalmas termetű beállós, Gunnarsson két védőt forgat be, és elejét veszi az újabb magyar feltámadásnak (19-24). Mikler véd egyet, de a bírók visszaadják a labdát az izlandiaknak, Kárason köszöni szépen, és bevágja kapusunk feje fölött (19-25).

Ilyés hetest harcolt ki, de Harsányi túl trükkös akart lenni, az izlandi kapus pedig lehalászta az ejtést. Ilyésen semmi nem múlik, megint hetest harcol ki, Császár visszatér, bedobja (20-25). Az izlandi beállós tarthatatlan, negyedik lövését sem rontja el (20-26). Mocsai még ötre csökkenti a hátrányt (21-26), de az izlandiak egy demoralizáló kínai figurával felelnek (21-27).

Izland tehát hat góllal nyert a magyar válogatott ellen, amely legközelebb kedden, 20.10-kor lép pályára Szlovénia ellen.

Előzmények

A két csapat tavaly januárban, a svédországi vébén találkozott egymással, akkor az izlandiak a félidőben is már három góllal vezettek, és az előnyüket a meccs végére megduplázták.

Szerbiában eddig nem remekeltek a legjobbjukat, a 39 éves irányítót, Ólafur Stefanssont nélkülöző izlandiak, a horvátoktól és a szlovénoktól is két góllal kaptak ki, a norvégokat ugyanennyivel verték, így harmadikként mentek tovább a csoportból.

A magyar csapat eddig várakozáson felül szerepelt, az oroszok elleni döntetlen után talán még voltak, akik elvesztett egy pontról beszéltek, de a spanyolok elleni hősies iksz, és az olimpiai, világ- és Európa-bajnok franciák legyőzése ellenben hatalmas bravúrnak számított, és telepumpálhatta önbizalommal a csapat tagjait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!