Szeptember eleje óta mást sem lehetett hallani, mint hogy Cristiano Ronaldo szomorú a Real Madridnál, el is kezdődött a találgatás, hogy a pénzét kevesli, netán az emberi kapcsolatai romlottak meg, vagy hogy másik klubba vágyik. Végül nem derült ki, mi volt a rejtélyes hangulatromlás oka, de a portugál klasszis csütörtökön egy közleményben jelezte, nem izgatják a szerződések, csak arra koncentrál, hogy mindent megnyerjen. Az edzésen pedig már ismét jókevűnek látszott, és José Mourinho edző valami nagyon vicceset mondott neki, mert Ronaldo alig bírta abbahagyni a nevetést.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az 1980-as, moszkvai olimpián a súlyemelő Oláh Béla pont olyan teljesítményt nyújtott, mint az olimpiai bajnok, mégsem állhatott még dobogóra sem. Ugyanis a verseny előtti mérlegelés során két ellenfelénél is néhány dekával nehezebbnek bizonyult, és vele azonos testsúlyú harmadik vetélytársánál is kisebb súlyt mértek a küzdelem után mint nála, így a szabályok értelmében csak negyedik lett.