Hős lett hazájában az első észak-koreai paralimpikon

Négy hónappal a londoni játékok előtt vette első úszóleckéit Rim Dzsuszong, Észak-Korea történetének egyetlen paralimpikonja. Bár az előfutamban majd 18 másodpercet kapott a győztestől 50 gyorson, Rióban már aranyat nyerne egy olyan országnak, ahol emberjogi szervezetek szerint táborokba küldik a fogyatékkal élőket.

Noha borzalmasan lemaradva utolsó lett a számában, mégis nemzeti hős lett Észak-Korea egyetlen paralimpikonja, Rim Dzsuszong. Az úszó londoni szereplése rövid időre arra a totalitárius államra irányította a figyelmet, amelyet jogvédő csoportok a mozgáskorlátozottak munkatáborba hurcolásával vádolnak.

Rim ötven gyorson indult az S6 kategóriában, első észak-koreaiként a paralimpiák történetében. Kilátástalan küzdelme ellenére minden karcsapása jelentőséggel bírt, érthető, hogy szélesen mosolygott, amikor partot ért.

Már önmagában az is változást jelenthet a fogyatékkal élőkkel való bánásmódban, hogy a sportolót engedte elindulni a rezsim - amely az olimpiát rendkívül komolyan veszi -, Rim népszerűsége pedig tovább sürgetheti a változásokat. "Nem a mostani sikerekhez kötném az áttörést" - mondta Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének tanszékvezető-helyettese. "A kétezres évek eleje óta nagyon sokat tanult az északi rezsim Dél-Korea sikereiből, amely 1988-ban olimpiát, 2002-ben focivébét rendezett. Észak-Korea erőteljesen próbál változtatni rendkívül negatív imidzsén, különösen a hatalomváltás óta, és ehhez jó eszközt jelentenek a sportsikerek."

A paralimpia előtt tanult meg úszni

Rim ötéves korában, egy építkezésen sérült meg, elvesztette a bal karját és a bal lábát. Idén márciusban, amikor a hazája engedélyt kapott a paralimpiai részvételre, a legtöbb sportágban már késő volt kvalifikációs versenyeket rendezni. Az úszás kivétel volt, így Rimnek is ezt kellett választania. Csakhogy nem tudott úszni, az első leckéit idén áprilisban vette, és bár eleinte szenvedett a karcsapásokkal, májusban már a mellúszást tanulta a pekingi edzőtáborban.

Az ötven gyors berlini paralimpiai selejtezőjében egy perc tíz másodperc után csapott célba, a legrosszabb idővel kvalifikáló ellenfele is több mint 35 másodpercet vert rá. Végül a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szabadkártyájával, valamint a phenjani brit nagykövetség közbenjárásával és anyagi támogatásával elindulhatott Londonban.

Szeptember negyedikén, a telt házas Aquatics Centre-ben 47.87 másodperccel utolsó lett az előfutamában, közel 18 másodperccel lemaradva a futamgyőztes, későbbi ezüstérmes Perez Escalona Lorenzótól. A kubai mellett két kínai állt a dobogón, Hszü Csing győzött, Dzseng Tao harmadik lett.

"Megtisztelő az ország első paralimpikonjának lenni. Nagyon sokan szurkoltak itt ma nekem, és ez arra ösztönöz, hogy a következő játékokon, 2016-ban, Rióban megpróbáljak aranyérmet nyerni" - idézte az úszó futam utáni nyilatkozatát a brit Independent. Rim szavai túlzónak tűnnek, de figyelembe véve, hogy még csak 17 éves, bőven fejlődhet.

A népszerűség látszólag apró, mégis fontos előnyökkel jár a kommunista államban. "Ahogy általában a távol-keleti országok, az észak-koreai rezsim is büszkeséggel és szeretettel várja a külföldön az országnak népszerűséget hozókat. A reptér teljes fényárban úszik a fogadásnál, hivatásos köszöntők mondanak beszédet, a vidéki szülők is ott lehetnek, ami nagy dolog, mert az országon belüli mozgás sem teljesen szabad. Sok sportoló szülei ilyenkor járnak először a fővárosban. Elképzelhető, hogy Rim párttagságot kap, vagy háztartási cikkekhez jut, amelyek beszerzése a legutóbbi időkig nehézkes volt. A vidéki sportolók ilyenkor a jóval fejlettebb fővárosba költözhetnek"- magyarázta Csoma.

Egy sportoló, 17 kísérő

Pedig Rim kiskorában még "nagyon rossz fiú volt", legalábbis Kim Szongcsal doktor, a sportolóval Londonba tartó 17 fős küldöttség egyik tagja szerint. A népes delegáció nem hiába járta meg Angliát: Észak-Korea máris jelezte, Rióba már jóval több sportolót küldene.

"Pingpongozókat, súlyemelőket, bocciásokat, kerekes székeseket és úszókat készítünk fel, de Londonba időszűke miatt csak egy résztvevővel tudtunk eljönni" - mondta a doktor.

Nem bizonyítható a fogyatékosok elhurcolása

2006-ban az ENSZ emberjogi különmegbízottja, Vitit Muntarbhorn arról számolt be, hogy a fogyatékkal élőket kizárták Phenjanból, és táborokban tartják őket. Ugyanakkor a Vöröskereszt szintén 2006-ban jelentette, rehabilitációs központot állított fel Phenjanban a fogyatékosoknak, idén júliusban pedig a Yahoo számolt be a phenjani paralimpiai kulturális központról.

Kim tagadja a vádakat, amelyek szerint Észak-Koreában nem ritka, hogy munkatáborokban rejtik el a fogyatékosokat: "A médiában hallottam a táborokról, de nem hiszem, hogy ez igaz volna. Ezek az emberek falvakban és városokban élnek, mint rendesen, lehetnek sportolók vagy művészek, ez teljesen normális a hazámban."

"Már a nyolcvanas években is megjelentek sajtóhírek a táborokról egy nyugaton élő Korea-szakértő tolmácsolásában, de a külvilágnak erről semmiféle bizonyíték nem áll a rendelkezésére" - jelentette ki Csoma Mózes. "Kicsit az a kategória, mint amikor a focivébén Észak-Korea kiesése után arról cikkeztek, hogy elhurcolták a játékosokat. Annyi valós alapja lehet, hogy a külföldi turistákat csak néhány helyre engedik be, ezek nyilvánvalóan kirakathelyszínek, ahol a rezsim által nem kívánatos elemeket nem mutatják meg. Én magam jártam Észak-Koreában, láttam is mozgáskorlátozottat, ahogy máshol a világon is látni ilyeneket."

Kísért a múlt

A két Korea közti állandó feszültség a sportdiplomáciát is áthatja. Idén májusban a Dél-koreai Asztalitenisz Szövetség ügyvezető igazgatója, Hjon Dzsonghva sikertelenül próbált eljuttatni egy "barátsággyűrűt" Li Bunhinek, az Észak-koreai Parasportolók Szövetsége főtitkárának. A két sportvezető 21 éve együtt lett pingpongvilágbajnok, az egyesített koreai válogatott tagjaként. Hjon az évforduló alkalmából küldte a gyűrűt, amelyet Li ugyan nem vehetett át, de mint mondta: "a szívem megkapta".