Vágólapra másolva!
Chisora váratlanul felpofozta Klicskót, 13 éves brazil focisták brutálisan összeverekedtek, más kisfiúk pedig a foci-Eb ideje alatt váltak a videómegosztók sztárjává. Balotelli az idén sem fogta vissza magát, a Chelsea-nél és a Liverpoolnál pedig a csinos csapatorvos fenekét és a riporternő mellét mustrálták stikában. Ezek voltak az év legnézettebb sportvideói.

Az év egyik legnagyobb dobása Felix Baumgartner ugrása volt, az osztrák bázisugró 39 ezer méterről vetette le magát, és 1342 km/h-s sebességgel zuhant, ám előtte orosz kollégája, Valerij Rozov is fantasztikus tettet hajtott végre. A 47 éves Rozov, aki korábban egy működő vulkánba is beleugrott Kamcsatkán, az idén harminc napig mászott fel a Himalája egy 6543 méteres csúcsára, hogy onnan leugorva 90 másodperc alatt egy 2200 méterrel lejjebb található gleccseren landoljon.

Nem sikerült viszont ilyen jól az ugrás egy ausztrál turistának, Erin Langworthynak, aki a Zambézi folyó felett bungee jumpingolt, hiszen elszakadt a kötél, és 111 méterről a vízbe zuhant, de csodával határos módon megúszta komolyabb sérülés nélkül a balesetet.

Nem volt azonban ilyen szerencsés Bob Sapp. A Kunkli Tivadar által is kiütött, amerikaifocistából K1-re váltott amerikai óriást Volkan Düzgün 15 másodperc alatt elintézte egy MMA-meccsen.

A Szörny becenévre hallgató sportolót az idén hasonló módon ütötte-verte a horvát Maro Perak, és ketrecharcban is alaposan ellátták a baját.

Nem bírta kivárni ugyanakkor, hogy elkezdődjön a bokszmeccs Dereck Chisora, aki februárban már a mérlegelésen megütötte ellenfelét, Vitalij Klicskót.

Chisora közvetlenül a meccs előtt vízzel arcon köpte Vitalij szintén nehézsúlyú világbajnok öccsét, Vlagyimirt, majd a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón verekedésbe keveredett honfitársával, a profi boksszal már felhagyott, Münchenben csak szakkommentátorkodó David Haye-jel.

Még viharosabb véget ért az Argentínában megrendezett Luis Lazarete-Johnriel Casimero kislégsúlyú bajnoki bokszmeccs, amely után hatalmas tömegverekedés tört ki. A fülöp-szigeteki Casimero kiütötte a hazai közönség előtt szereplő Lazaretét, majd ünnepeltetni kezdte magát. A nézők ezután mindenféle tárgyat dobáltak be a ringbe, majd többen megtámadták a győztes bunyóst és stábját, valamint az IBF képviselőit és a bírókat is. Többen is kórházba kerültek komoly sérülésekkel, Sean Gibbons menedzser állkapcsa eltört, mert az egyik szurkoló fejbe rúgta, Casimero fején széttörtek egy széket, míg a mérkőzésvezetőt annyira megverték, hogy a száján keletkezett sebet össze kellett varrni.

Ennél is meghökkentőbb volt, amikor gyerekek estek egymásnak a brazil Bahia és Vitoria U13-as csapatainak mérkőzésén. Úgy kezdődött, hogy az egyik kapus nyakon vágta az ellenfél egyik játékosát, ettől aztán elszabadultak az indulatok, volt olyan, hogy több focista üldözött, rugdosott egyet, végül a rendőrségnek kellett véget vetnie a bunyónak.


De volt tömegverekedés egy izraeli focimeccsen is, ahol mindenki ütött mindenkit, Brazíliában pedig vasrúddal verték egymást a focisták.

A brutális bunyót rendező 13 évesek mellett voltak gyerekek, akik a cukiság faktort erősítették az idén, ott volt például az a Liverpool-szurkoló kisfiú, aki annyira szurkolt kedvenc csapatának, hogy kis híján kinyomta a saját szemét, egy kétéves holland kisfiú pedig elsorolta a válogatott Eb-keretét.

Az év cukija azonban az a kisfiú, aki az ukrán-svéd Eb-meccsen kétszer is elsírta magát, először bánatában Ibrahimovic góljánál, majd örömében Sevcsenko győztes gólja után. A hatéves ukrán gyerek nemzeti szimbólum lett a gólöröme után. "Timurnak ez volt az első futballmeccse, miután nyaggatta az apját, hogy szeretne már eljutni egy ilyenre. Azt mondta az apjának a meccs után, hogy focista akar lenni" - mondta az édesanyja.


Egy másik kisfiú is a videómegosztók sztárja lett az Eb után. Ki ne emlékezne Mario Balotelli németeknek elleni gólörömére, amely alanyi jogon főtáblás nálunk, de az olasz csatárt lemásoló ötéves kissrác is befért az év sportvideói összeállításba.

Persze Balotelli az idén többször is odatette magát, elég csak azt említeni, amikor a Southampton elleni meccsen a játékoskijáróban ellopta egy fotós gépét, és elszaladt vele, vagy amikor képtelen volt egy csomagolópapírt ollóval elvágni, arra hivatkozva, hogy balkezes.


Valószínűleg nincsenek hasonló problémái a golfozó Martin Kaymernek, akinek egy szenzációs ütése hatalmas sikert aratott egy augustai versenyen. A korábbi világelső úgy talált a lyukba, hogy előtte a labda a vízen kacsázott. A közönségkedvenc Kaymer korábban 161 méterről, egy ütésből nyert meg egy versenyt, a labda akkor átrepülte a tavat.

A videón a második, kacsázó ütés talál a lyukba:

Az olimpia évében nincs év végi összeállítás a játékokon készült videó nélkül, nálunk az ecuadori súlyemelőnő, Maria Alexandra Escobar Guerrero nyert, aki a 127 kilót próbálta meg kilökni, de nemhogy nem sikerült neki, még be is pisilt a hatalmas erőfeszítéstől.

Nagyon erőlködött Marcos Bagdatisz is, a ciprusi teniszező azonban sehogy sem tudta feldolgozni a Stanislas Wawrinkától elszenvedett vereséget az AusOpenen, pedig négy ütőt is ripityára tört egymás után.


Ugyancsak Melbourne-ben, a Cedrik-Marcel Stebe - Lleyton Hewitt meccsen egy hatalmas bogár került a pályára. Stebe - nem túl lovagiasan - jelezte egy labdaszedő lánynak, hogy jó lenne eltakarítani onnan. A lány feláldozta magát, a visszajátszásban jól látható, hogy nem örült annyira a feladatnak, viszont cserében hatalmas tapsot kapott a közönségtől.

Az év egyik legnézettebb sportvideója szintén egy csinos nőhöz kapcsolódik, illetve Jon Obi Mikelhez. A West Ham United elleni angol bajnokin a Chelsea csapatorvosa, Eva Carneiro éppen Gary Cahillt ápolta, amikor megérkezett mögé Mikel, aki hosszasan igazgatta a sportszárát, és közben sunyiban stírölte a doktornő fenekét.


A Liverpool TV munkatársnője is hasonlóan járt, a repülőgépen készített interjút a csapat menedzserével, Brendan Rodgersszel. A riporternek nem volt kihívó a dekoltázsa, Rodgers azonban nem bírta megállni, hogy ne ellenőrizze le, hogy mi lapulhat a ruha alatt, így vetett egy kósza pillantást a hölgy mellére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!