A haza minden előtt? Hát nem

Vágólapra másolva!

A válogatottban szerepelni óriási megtiszteltetés, természetes, hogy jövök, ha számítanak rám. Sokszor hallottuk ezt a mondatot sportolók szájából, de nem mindenki vágyik erre a dicsőségre. Az elmúlt években számos húzóember döntött úgy, magánéletbeli okok, egyéni érdekek, vélt vagy valós sérelmek miatt hátat fordít a nemzeti csapatnak. A focistáknál még csak szokjuk, a kéziseknél, kosarasoknál már nem lepődünk meg.

Egervári Sándor távozása után sokan feltették a kérdést, mi lesz a válogatottságot korábban lemondó Huszti Szabolcs sorsa, amire a Hannover középpályása maga adta meg a választ, amikor kijelentette, nem akar visszatérni, noha három éve elsősorban Egervári Sándor döntései és kritikái miatt fordított hátat a csapatnak.

Huszti esete nemcsak azért érdekes, mert az egyik legtöbbre taksált magyar játékos döntött az önkéntes száműzetés mellett, hanem azért is, mert más sportágakhoz képest a magyar futballban szokatlannak számít a nem jövök a válogatottba mondat.

Sértődés és klubérdek

Igaz, Huszti 2010 szeptemberi döntését mindössze egy évvel előzte meg a Gera Zoltán-Erwin Koeman affér, amikor a dániai vb-selejtező előtt a taktikai értekezletet lekéső Gerát a kapitány csak a lelátóra ültette, mire a válogatott kulcsembere a meccset meg sem várva elbúcsúzott a csapattól.

"Az egészen bizonyos, hogy az elkövetkező időszakban nem szeretnék pályára lépni a válogatottban, de azt nem mondom, hogy ez a döntésem pályafutásom végéig szól" - jelentette ki Gera, akit Koeman utódja, Egervári Londonban keresett fel, és a találkozó olyan jól sikerült, hogy 2010 augusztusában már végigjátszotta az Egervári-éra első meccsét az angolok ellen, sőt visszakapta a csapatkapitányi karszalagot is.

Gera Koemannal összeveszett, de Egervárinál újra válogatott lett Forrás: MTI/Illyés Tibor

Gera előtt egy másik irányító, a Loki-drukkerek nagy kedvence, Sándor Tamás döntött úgy, hogy nem szeretne két fronton teljesíteni, elég neki a Debrecen, így hiába próbálta a kapitánysága alatt nyolcvan embert kipróbáló Lothar Matthäus befűzni, nem járt sikerrel.

"Azért jöttem haza Debrecenbe, hogy bajnok legyek a Lokival, most ez a legfontosabb számomra! Voltam már tizenegyszer válogatott, nincs bennem sértődöttség, de azt hozzá kell tennem, amikor kint játszottam Izraelben, és nagyon jól ment a játék, akkor senki nem hívott meg a válogatottba, senki nem foglalkozott velem. Azt azért meg kell mondanom, nagyon jólesett, hogy egy olyan ember hívott a válogatottba, aki játékosként a világ egyik legjobbja volt, és edzőként is bizonyított már" - nyilatkozta akkoriban Sándor, akinek megvalósult a nagy álma, hiszen négyszer is bajnok lett a Debrecennel, a válogatottal kapcsolatos álláspontját azonban később sem revideálta, hiába támadták sokan miatta.

A magyar csapat utolsó vb-gólszerzője, Détári Lajos hatvanegy alkalommal szerepelt a válogatottban, és hogy ez a szám miért nem lett több, arról a nemrég megjelent önéletrajzi könyvében írt. Az 1994-es, svédek elleni Eb-selejtező után az MLSZ kötelezni akarta egy interjúra egy olyan hetilappal, amelyik korábban valótlanságokat írt róla, ráadásul a feleségéről is megjelentetett egy szerinte gusztustalan cikket. „Engem lehetett kritizálni, ha jogtalan volt, úgyis lepergett rólam, azt ellenben nem engedhettem, hogy a családomat bántsák.” Détári kijelentette, hogy nem nyilatkozik, az MLSZ vezetői azonban erősködtek. ”Erre a témát azzal zártam rövidre, köszönöm, akkor nekem ennyi elég volt a válogatottból!”

Korábban, a szocializmus éveiben önként senki nem mondta le a válogatottságot, és ehhez még az sem kellett, hogy a versenyszabályzatba beleírják, hogy ilyet márpedig nem szabad csinálni - mondta kérdésünkre Dénes Tamás újságíró, akinek az elmúlt időszakban két könyve is megjelent a magyar futball történetéről. Szerinte akkoriban ez fel sem vetődött senkiben, mert megbélyegezték volna, aki nem áll a nemzeti csapat és a haza rendelkezésére.

Átjáróház a kézilabda-válogatott

A futballban tehát nem túl gyakori a lemondás, míg a kézilabdában, ha nem is mindennapos, de az elmúlt évek alapján nem is számít unikumnak. Nagy László ügye például három évig húzódott, az átlövő 2009. június 21-én, a Szlovákiában 30-19-re megnyert Eb-selejtezőn még játszott, utána viszont különböző indokokkal rendre távolmaradt.

Sokáig úgy tűnt, Nagy a spanyol válogatottban köthet ki, meg is kapta az állampolgárságot, de tavaly májusban kiderült, a Veszprém kedvéért otthagyja a Barcelonát, júniusban pedig csatlakozott a norvégok elleni vb-selejtezőre készülő magyar csapathoz. Nagy azóta az olimpián negyedik, és a vébén nyolcadik helyet elért csapatban is helyet kapott.

Nem volt ott viszont Londonban Iváncsik Tamás, aki előbb azt nehezményezte, hogy Mocsai Lajos kapitány nem volt vele őszinte, majd tavaly októberben, a csalódást még nem kiheverve le is mondta a válogatottságot. Bátyja, Gergő a januári vébé után nyilatkozta, hogy egy ideig nem szeretne a válogatottban szerepelni. "Úgy érzem, kicsit megfáradt ez a kapcsolat" - mondta akkor a Veszprém szélsője, aki a hétvégi, spanyolok elleni felkészülési meccsre újra bekerült a keretbe, és a hírek szerint nemsokára öccse is visszatér.

Nagy Lászlóról három évig nem lehetett tudni, hol folytatja, de végül visszatért Forrás: MTI/Kovács Anikó

Laurencz László az 1996-os, bronzéremmel záruló olimpián még számíthatott Németh Helgára és Kökény Beára, az év végi, dániai Eb-n viszont már nem, talán nem véletlen, hogy ott csak tizedik lett a csapat. "Kökény Beatrix és Németh Helga miattam nem utazott el Dániába, mellettük Szántó Anna gyermekáldás, Pádár Ildikó és Szilágyi Katalin betegség, illetve sérülés miatt hiányzott. Beáékat kritizáltam a teljesítményük miatt, úgy véltem, ők más kategóriába tartoznak az elvárásokat illetően, ezt a pénzelosztásnál is éreztettem, talán a 7-8. helyre tettem őket. Ezt nehezményezték, és nem jöttek el az Eb-re. Beával ezt már tisztáztam, Helgával azóta sem" - vallotta be Laurencz az Origónak adott interjújában.

Kosarat adnak

Nem sokan cseréltek volna Székely Norberttel, a nőikosárlabda-válogatott egykori szövetségi kapitányával, amikor 2010 nyarán az Eb-selejtezőkre készülve azzal kellett szembesülnie, hogy Iványi Dalma, Ujhelyi Petra, Császár Andrea, Englert Orsolya, Eördögh Edit, Vajda Anna, valamint a vállát fájlaló Honti Kata és a térdműtétre készülő Németh Bernadett is visszakozott, vagyis gyakorlatilag nyolc kulcsember mondott neki nemet.

Hasonló helyzetbe került a jelenlegi kapitány, Farkas Sándor is, amikor a tavaszi, kínai túra előtt sérülés miatt Fegyverneky Zsófiára és Vida Annára, egyéb elfoglaltság miatt pedig Fűrész Diánára, Horti Dórára, Nagy-Bujdosó Nórára és Vajda Annára sem számíthatott.

"Az lehetetlen, hogy a magyar válogatottakba nem jönnek el azok a játékosok, akik egyébként talán a legjobb képességűek. Biztos vagyok benne, hogy szembe kell majd nézniük azzal, hogy aki nem vállalja, annak a magyar bajnoksági szereplését szankcionálni kell" - nyilatkozta tavaly ősszel Szalay Ferenc, a szövetség elnöke, és a szankciót azóta ki is hirdették, eszerint aki lemondja a válogatottságot, arra féléves eltiltás vár.

Ebből élnek

Röplabdában hasonló a helyzet, mint a kosárlabdázóknál volt, a legtöbbre tartott játékosok ugyanis nem szerepelnek a válogatottban. A korábban Olaszországban, jelenleg Libanonban légióskodó Mészáros Dömötör hat éve nem játszott az ország színeiben, de az olasz, orosz és lengyel csapatban is megfordult Veres Péter sem tagja jó ideje a keretnek.

Van, aki a körülményekre hivatkozva nem jön haza, és van olyan is, aki a klubcsapatai érdekeit tartja inkább szem előtt. A nemrég vb-selejtezőtornát nyerő női csapatban az Olaszországban játszó Horváth Dóra és a Szerbiában profiskodó Milovits Júlia sem volt ott, Hollósy László szövetségi kapitány pedig kijelentette, hogy a vb-ről döntő jövő januári tornán majd azokra számít, akikkel most kiharcolta a továbbjutást.

"A sportoló a testéből él. Ha egy klubcsapatban jól megy neki, jól és eredményesen játszik, és a világ elitjébe tartozik, akkor minden bizonnyal elég magas fizetést kap. Ezért a fizetésért komoly teljesítményt várnak el tőle. Ha a válogatott esetében mondjuk sem a szervezettség, sem a körülmények nem olyanok, mint amit a klubban megszokott, vagy a minimumként elvárt, akkor igen nagy esélye lehet egy sérülésnek. Ezt a kockázatot pedig nehéz vállalni. Ilyenkor sok mindent végig kell gondolni. Hogy igen, az országomért, a válogatottért játszom, de közben ott van másik harminc ember, aki arra számít, hogy a következő szezonban a klubban teljesítek maximálisan. Szerintem ezek nem érzelmi, hanem logikai alapon történő döntések arról, hogyan tudom vállalni a felelősséget. Néha nincs is jó döntés, de valamit lépni kell" - magyarázta az Origónak adott interjúban Milovits, hogyan fordulhat elő, hogy a legjobbak nem állnak a válogatott rendelkezésére.

Megfontolt visszavonulás

A pólósoknál a pekingi, sorozatban harmadik olimpiai bajnoki cím után több klasszis is félretette a válogatottat egy időre, Kásás Tamás például 2009-ben és 2010-ben sem játszott, majd 2011 januárjában visszatért, de aztán még azon a nyáron azt a döntést hozta, hogy többet nem játszik a csapatban.

Kásás többször is elköszönt átmenetileg a válogatottól, de a végső az olimpia után jött el Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ehhez képest 2012-ben tagja volt az Eb-bronzérmes garnitúrának, majd Londonban is szerepet kapott, és csak az ötödik hellyel záruló olimpia után jelentette be végső visszavonulását. Hasonló pihenőre vonult Kiss Gergely és Biros Péter is, de aztán végül ők is játszottak a londoni csapatban. A tavalyi olimpia után Kiss elköszönt a válogatottól, Biros azonban nem zárta ki azt az eshetőséget, hogy 40 évesen még ott lesz Rióban.