Egy felkészülési szempontból elvesztegetett világbajnokság, egy tragikus haláleset és Görbicz Anita kiesése után akár feltehetné magának a kérdést: érdemes volt-e elhalasztania a visszavonulást?
Tény, hogy nyugdíjba készültem vonulni, sőt igazából már meg is tettem, de úgy hallottam, én voltam az egyetlen magyar jelölt, akivel a szövetség tárgyalt, és azt gondoltam, egy hazai rendezésű Eb-n vezesse magyar szakember a válogatottat. Ezért vállaltam el. Nem vágytam már ilyen feladatra, de úgy éreztem, nem mondhatok nemet a felkérésre, ráadásul azt gondolom, tudok segíteni a csapatnak.
Amikor elvállalta, biztosan tudott a nehézségekről, de még számolhatott Görbicz Anita játékával.
Bíztam benne, hogy számíthatok Anitára, de időben közölte velem a szándékát, tisztában voltam vele, hogy előfordulhat, nélküle kell pályára lépnünk az Eb-n. Talán sokan gondolják, kérleltem Anitát, várjon még néhány hetet-hónapot, hiszen hazai rendezésű Európa-bajnokság közeledett, de ez nem így volt. Ez nem is szakmai, hanem emberi felelősség, eszembe sem jutott ilyet tenni. Az első percektől kezdve úgy alakítottuk ki a felkészülést, hogy tudtuk, benne van a pakliban az ő kiesése.
Gondolom, azért a szövetség és az ön személyes elvárása is megváltozott a győri klasszis kiesésével.
A szövetség elvárásáról egyelőre semmit sem tudok, a napokban ülünk le beszélgetni ezekről a dolgokról. Az én elvárásaim pedig nem helyezésben mérhetők, játékban akarunk úgy előrelépni, hogy elmondhassuk, a kontinens elitjéhez tartozunk. A helyezések nüanszokon múlnak, a sikert abban fogom mérni, mit sikerül megvalósítani az elképzelésekből.
Mifélék ezek az elképzelések?
Nos, mivel testsúllyal, izomerővel és magassággal nem fogunk senkit legyőzni, a játékunk sebességét kell csúcsra járatni, ennek a játékelemnek a fejlesztésével tudunk majd eredményesen kézilabdázni. Látni kell a csapatunk hiányosságait, és ezeket az erényeinkkel együtt értelmezve kell megalkotni azt a játékstílust, amely, az egy meccsre készített ellenfél-specifikus taktikával kiegészülve, eredményes lehet. Nem fogjuk szétlőni az ellenfelek kapuját tízméteres átlövésgólokkal. Akik figyelték a felkészülési meccseinket, már nagyjából képet kaphattak arról, milyen kézilabdára készül a magyar válogatott.
Még nem végleges az Eb-keret, ráadásul most nemcsak személyi, de posztokat érintő kérdések is felvetődnek. Hol számít Kovacsics Anikóra és Tomori Zsuzsára?
Kovacsicsra elsősorban szélsőként számítok. Egyébként is óriási fegyver egy olyan szélső, aki középre húzódva jól passzol, azonkívül kiváló kettes védő. Korábban többször elmondtam, hogy balkezes jobbátlövőkben gondolkodom, de most úgy gondolom, Tomori mégis jobbkettőben kap majd szerepet legtöbbször. Ezek persze nincsenek kőbe vésve, ha a helyzet úgy kívánja, lehet variálni a keretet.
Ha már szóba került Tomori: hogy tervezi kezelni a kétségtelenül klasszis képességű, de lobbanékony játékost?
Elmondtam Zsuzsinak, hogy a csapat vezéreként számítok rá. Neki kell vezetnie a csapatot, és nem fér bele semmilyen fegyelmezetlenség. Nem tartok tőle, hogy gond lesz vele. A nyomás kezelését kell megoldani az egész keretnek, minél nagyobb terhet kell levenni a játékosokról, hiszen sok a fiatal, első világversenyes játékos, ráadásul ugye hazai pályán is játszunk. Ez a stáb feladata, dolgozik velünk olyan szakember, akinek ez a dolga, és használjuk a 3B rendszert, ami rengeteget segít.
Mi az a 3B?
A 3B egy viselkedésalapú döntéselméleti rendszer, amit elsősorban a vállalati szférában alkalmaznak, de külföldön bevett szokás, hogy sportcsapatok is igénybe veszik. "Nálunk elsősorban a megfelelő közösség kialakítása, a csoportdinamika és a vezetői szerepek elosztása volt a legfontosabb, amiben igénybe vettük a rendszer segítségét. Azt kell mondjam, a lányoknak nagyon tetszett a workshop, amit tartottak nálunk, és a végeredménnyel is elégedettek voltak, ahogy mi is" - mondta erről Németh András.Azt szokták mondani, a női csapatokhoz mindig kell pszichológus. Ön is így látja?
Én is sokat hallom ezt, de őszintén szólva nem gondolom, hogy más lenne, mint férfiakkal dolgozni. Nehogy azt gondolják, hogy a férfiak között nincs hisztis, önbizalom-hiányos vagy éppen hangulatember, akit ugyanolyan nehéz kezelni, mint a nőket. Profi sportolókról beszélünk, és bár én pályafutásom nagy részét női csapatok mellett töltöttem, edzettem férfiakat is, és állíthatom, igazán nagy különbség nincs egy női és egy férfi csapat között. Meg kell ismerni a játékosokat, és akkor az ember tudja kezelni a speciális helyzeteket.
Milyen csapattal megyünk neki az Európa-bajnokságnak?
Olyannal, amelyik képes a magyar női kézilabda hírnevének megfelelően teljesíteni egy hazai rendezésű tornán. Teljesen felesleges azon keseregni, hogy kik estek ki a csapatból, mert az ilyen körülményekkel nincs mit tenni. Arra kell koncentrálni, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a jelenlegi lehetőségekből. Van egy remek korosztályunk, szerepelnek a keretben rutinos, sok csatát megélt játékosok, és egészen jól variálható keretet sikerült összeállítanunk. Sok minden majd az éles helyzetekben derül ki számomra is, de a felkészülési meccseken és a közös gyakorlásokon kezdtek visszajönni a begyakorolt figurák.
A 28-as, bő Eb-keret
Nyugodtnak tűnik, pedig ebből az Eb-ből nehéz jól kijönni, hacsak nem nyerjük meg.
Másfél éve pihenek, leszoktam az idegeskedésről. Karl Erik Böhn betegsége után kiesett egy csapatépítés szempontjából fontos világverseny, amit egyébként Hajdu János teljesen jól lehozott a csapatával. Mivel jó hírek érkeztek Böhn állapotáról, csak beugrót kerestek, én csak akkor kerültem szóba, amikor a norvég szakember elhunyt. Nem kérdés, hogy jobb lett volna már a tavalyi vébén elkezdeni a csapatba építeni azokat a játékosokat, akiknek az Eb-n fontos szerep jut, de a körülmények rabjai voltunk. Nem volt mit tenni, úgy gondolom, emberileg és szakmailag is a legjobb döntés született a vébé előtt, még ha most nehéz helyzetben is vagyunk. A közvélemény mellettünk áll, sok szurkoló biztatja majd a csapatot, és bár biztosan lesznek zúgolódók, ezzel nincs mit tenni. Tesszük a dolgunkat.
A magyarok programja
Nehéz belőni, mire lehet képes a magyar csapat, hiszen sok ígéretes fiatal és néhány érett klasszis mellett komoly hiányposztjaink is vannak. Mit gondol erről?
Mocsai Lajos nyilatkozta önöknek nemrég, hogy a klubkézilabda előtérbe kerül a válogatottakkal szemben, és bár ez a nőknél kevésbé jelentkezik hatványozottan, azért mi is érezzük. A magyar bajnokság most nagyon erős, rengeteg pénz mozog benne, így meglehetősen sok a légiós, ami a csapatoknak jó, a válogatottnak viszont nem. Korábban az volt a trend, hogy minden posztra volt egy klasszisunk, és mögötte már jött a közvetlen utánpótlás, aki sokat tanulhatott az elődjétől. Ez a láncolat ilyen-olyan okok miatt megszakadt, így keletkezett néhány űr a válogatottban, de hát ezzel aztán tényleg nincs mit tenni egy hónappal az Eb előtt. A lényeg, hogy a saját erényeinket kidomborítsuk, gyengeségeinket pedig elrejtsük ellenfeleink elől.
Milyen mezőny jön össze az Eb-re? Kik a nagy esélyesek?
Még nem látjuk az Eb-kereteket, úgyhogy nehéz megmondani, de ilyenkor már mindenki a kvalifikációt tartja szem előtt. Úgy látom, most elég kiegyenlített a nemzetközi női kézilabda, hat-nyolc csapat is odaérhet, és egyik győzelme sem lenne meglepetés. Most nincs olyan kiemelkedő csapat, mint az utóbbi években volt, de azért a tradicionálisan erős csapatok most is ott vannak az élmezőnyben. A csoportunkban az oroszok voltak már jobbak, a lengyelek viszont nagyon jönnek fel, elég csak a szerbiai világbajnokság eredménysorát megnéznünk. A spanyolok erősek, velük biztosan nagyot csatázunk majd.
Milyen helyezéssel lenne elégedett?
Ha mindhárom magyarországi helyszínen pályára léphetünk, én már elégedett leszek.
(A magyar válogatott a csoportmeccseit Győrben játssza, ha továbbjut, a középdöntő mérkőzéseit a debreceni Főnix csarnokban tudja le, ha pedig bejut a legjobb négy közé, a Papp László Sportarénában küzdhet az érmekért.)