New York, 2014. május 31.
Az Imoca Ocean Masters által közreadott 2014. május 31-i felvétel Fa Nándorról New York kikötőjében 2014. május 31-én, egy nappal az előtt, hogy útnak indulnak az Atlanti-óceánt átszelő, New York-Barcelona között megrendezett világbajnoki sorozat versenyében. (MTI/Imoca Ocean Masters/Th.Martinez)
Vágólapra másolva!
Körülbelül két hét múlva ér célba a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen Fa Nándor, aki az elmúlt napokban társa, Conrad Colman sérülése miatt egyedül irányította a Spirit of Hungaryt.
A magyar hajós pénteken reggel a fedélzeti videokonferencián keresztül adott interjúban elmondta: új-zélandi sporttársa vállsérülést szenvedett. Így újra szólóban vitorlázik, ez azonban nem zavarja, sőt, kifejezetten jól érzi magát, ugyanis a hajót is eredetileg így tervezte, s neki sem volt korábban társa. A vitorlás már elhagyta az Egyenlítőt, jelenleg az északi féltekén hajózik.
Fa Nándor, aki nyolcadszor hajózott át az Egyenlítőn, jelezte, némi nehézséget okoz, hogy a víz rendkívül hínáros az időjárás pedig meleg, és a szél sem kedvező. Fa Nándor beszélt a hajóról is, véleménye szerint a Spirit of Hungaryban komoly potenciál van, ezen a versenyen azonban még előjöttek a "gyermekbetegségek", de a szerkezeti és egyéb lehetőségek nagyon erősek, könnyen és jól vitorlázható.
A magyar hajós beszámolójából kiderült, hogy a századik versenynaphoz közeledve hiányzik neki a szárazföld. Elmondta, Barcelonában ha kikötnek, egy étteremben, kellemes társaságban szeretne vacsorázni egy jót. A Spirit of Hungary a hetedik helyen halad a versenyben, amelyet eddig három hajó fejezett be.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az ókori játékok egyik szép hagyományának felelevenítéseként hét országon keresztül fáklyás váltó hozta a görögországi Olimpiából a nap erejével meggyújtott lángot az 1936-os berlini olimpiára. Az ünnepélyes megnyitón a 100.000 nézőt befogadó központi stadionban ezzel gyújtották meg az olimpiai lángot, amely a játékok egész ideje alatt égett.