A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Véget ért a golfozó Tiger Woods és az alpesisíző Lindsey Vonn kapcsolata.

A sportvilág egyik álompárja majdnem három évig volt együtt. Az olimpiai bajnok Vonn azt írta a Facebook-oldalán megjelent közleményben a szakítás okaként, hogy mindketten hektikus életet élnek, ami miatt kevés időt tudnak együtt tölteni.

Woods pár órával később a saját honlapján jelentetett meg egy közleményt, amiben szinte ugyanazokat írja, mint Vonn, hogy csodálja és tiszteli őt, és szép emlékként raktározza el magában a közös pillanatokat.

Kevés időt tudtak a sport miatt együtt tölteni Forrás: AFP

A golfozó az év elején még elkísérte Vonnt az európai Világkupa-versenyekre, majd februárban Coloradóban is a helyszínen szurkolt kedvesének. Vonn pár hete azt nyilatkozta, kiváltságosnak érzi magát, hogy része lehet a kétgyerekes Woods családjának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!