Az idegek harca is csak egy tudomány

124 éve izgulunk a büntetőknél, ahol akkor sem mehet biztosra egy csapat, amikor a statisztikák mindent előre elmondanak. Az egyetlen pillanat, amikor instant katarzist élhet át a kapus, hiszen ha voltak is sorsdöntő hárításai egy meccsen, a végén úgyis mindenki a góllövőt ünnepli. Panenka két évig gyakorolt, Duckadam csak az ösztöneire hallgatott, C. Ronaldót kiszámolták, Hajdu előre tudta.

124 éve létezik a futballban tizenegyesrúgás, és éppen egy kapusnak, a Milford Everton hálóját őrző William McCrumnak köszönhetjük.

A sorfal eltörlésével kezdődött minden

Kezdetben minden szabálytalanság egyforma megítélés alá esett, függetlenül annak helyétől. Ez a szabályozás nem bizonyult elegendőnek: a védők egyre brutálisabb eszközöket vetettek be, a szabadrúgásnak szinte semmi visszatartó ereje nem volt, hiszen ha a kapuhoz túl közel történt az eset, egyszerűen az egész csapat bezsúfolódott a kapuba, így lehetetlen volt belőni a labdát. McCrum vetette fel, hogy

mi lenne, ha ilyen, a kapuhoz közeli szabálytalanságok esetében nem lehetne sorfalat állítani a szabadrúgás elé.

William McCrum javasolta a tizenegyesek ötletét Forrás: Fifa.com

Az ötletet először helyi meccseken tesztelték, majd a tapasztalatok alapján az ír szövetség felkarolta a kezdeményezést, és az International Football Board (IFAB néven ma már a FIFA szabályalkotó testülete) elé terjesztette az ügyet. Bár az ötletnek voltak ellenzői – az angol Corinthians vezetői például váltig állították, hogy az ő játékosaik sosem követnének el szándékos szabálytalanságot – az IFB 1891. június 2-án elfogadta a javaslatot. A történelem első tizenegyesét a Royal Albert csapata végezhette el az Airdrieonians ellen, a labdát pedig McLuggage be is vágta James Connor kapujába.

Panenka, aki fogalommá vált

A focitörténelem talán leghíresebb büntetőjét Antonin Panenka végezte el Sepp Maier ellen, az 1976-os Európa-bajnokság döntőjében. Két évig gyakorolta a rúgást, mielőtt éles helyzetben is el merte így vállalni.

"A játék kezdete óta ugyanarról szól a mese: rúgó és kapus néz egymással farkasszemet, és végül az dönt, akinek jobbak az idegei. Egy dolog azonban szinte mindig biztos: a kapus nem marad a helyén. Én erre építettem a stratégiámat. A kapus csak arra vár, hogy a játékos lába rúgásra lendüljön, és már dobja is magát valamelyik sarok irányába. Amikor lágyan alárúgok a labdának, a kapus már elrugaszkodott középről, számára nincs visszaút. Ha túlságosan erősen rúgnám meg a labdát, akkor előfordulhatna, hogy a kapus reflexből, lábbal még védeni tud. Ezért törekedtem a lassú emelések tökéletesítésére, hiszen nincs az a kapus, aki a levegőben irányt tud váltani" – mondta később Panenka az esetről.

Andrea Pirlo is meglepte egy tökéletes panenkával Joe Hartot a 2012-es Eb-n Forrás: AFP

Hajdu Attila, a Ferencváros korábbi válogatott kapusa érthető módon nem kedveli a panenkázást. "A kapusok nem szeretik, olyan, mintha szórakoznának velük, kicsit talán megalázó is. Akad, aki megkergeti a rúgót egy panenkázás után. Ahogy mondják, a tizenegyest csak rosszul lehet rúgni. És ha már ekkora fölénye van a mezőnyjátékosnak, akkor nem lovagias rátenni egy lapáttal. Ezzel együtt nem puszta nagyképűség a rúgó részéről, mert kell hozzá bátorság és technika. De ha edző lennék, és egy játékosom kihagyná a panenkázást, leesnék a kispadról" – mondta érdeklődésünkre Hajdu.

Az eredeti Panenka-féle megoldás után a németek nagyon komolyan vették a tizenegyesekre való felkészülést. Olyannyira, hogy

a mai napig az 1976-os Eb-döntő tizenegyespárbaja az egyetlen, amelyet nagy tornán elveszítettek.

Egy cetlire volt írva az argentinok sorsa

A németek analitikus stábja például 13 ezer tizenegyes adatait dolgozta fel a 2006-os, hazai rendezésű világbajnokság előtt, és az Argentína elleni negyeddöntőben meg is lett az eredménye. A párbaj előtt Jens Lehmann egy összegyűrt papírdarabot húzott elő a sportszárából, amelyre ceruzával fel volt írva, hogy melyik argentin játékos várhatóan hova lövi a tizenegyest.

Lehmann jegyzetei

Riquelme: kivár, balra
Crespo: hosszú nekifutás után jobbra, rövid nekifutás után balra
Heinze: laposan balra
Cruz: sokáig kivár, hosszú nekifutás után magasan jobbra
Messi: balra
Aimar: sokáig kivár, balra
Rodríguez: jobbra
Tévez: erőből jobbra

Bár végül nem volt minden rúgó a listáján, Lehmann az összes argentin büntetőnél jó irányba vetődött, és két lövést hárítani is tudott, miközben a csapattársai egyet sem hibáztak el.

Ennek ellenére, amikor a legnagyobb tizenegyesölőket keressük, nem Jens Lehmann neve ugrik be elsőként.

Az ember, aki négyből négyet védett

Egy kapus sem játszott olyan felejthetetlen szerepet egy tizenegyespárbajban, mint Helmut Duckadam.

A román játékos az 1986-os BEK-döntőn az összes Barcelona-büntetőt megfogta,

így a Steaua Bucuresti lett a sorozat első kelet-európai győztese.

Helmuth Duckadam lenullázta a Barcelonát Forrás: AFP

"Nekem sosem voltak olyan jegyzeteim, mint Lehmann-nak, elsősorban azt figyeltem, milyen lábas a rúgó, milyen poszton játszik, milyen meccsen van túl, és hova lőtte az előtte rúgó társa. Ezek alapján kombináltam" – idézi Duckadamot Jonathan Wilson Kívülállók - A focikapusok története című könyve.

Mindig ugyanarra

"A jobblábas Alexanco a természetes oldalára, jobbra lőtte a tizenegyest. Se túl erős, se túl magas nem volt, könnyen hárítani tudtam. Szerintem a Barcelona következő rúgója úgy okoskodott, hogy biztosan balra vetődöm majd, mert az elsőnél jobbra vetődtem. Ő meg úgy taktikázott, hogy akkor a jobb sarkot veszi célba, mert én biztosan oldalt váltok majd. Hát nem váltottam. A harmadik tizenegyes volt a legkönnyebb. A rúgó, Pichi Alonso arra bazírozott, hogy ezúttal balra vetődöm majd, hiszen korábban már kétszer is jobbra mentem. Emiatt tudtam, hogy ő is jobbra lövi majd, sőt annyira biztos voltam benne, hogy a kelleténél korábban elvetődtem. Szerencsére nem lett baj, mert bár majdnem átcsúszott a hónom alatt, végül elakadt a bordáim tájékán, így nemhogy kivédtem, de egyenesen megfogtam a labdát, amit utána örömömben felrúgtam az égbe” – mesélte Duckadam.

Természetes oldal

Egy rúgójátékos természetes oldalának nevezik azt az oldalt, ahová a legnagyobb erővel, teli rüszttel tudja rúgni a tizenegyest. Jobblábasoknál ez (a kapus szempontjából) a jobb sarok, ballábasoknál pedig a bal.

Megpróbálta elbizonytalanítani

Duckadam a döntő pillanatra egészen részletesen emlékszik. "Néztem Marcos arcát, ahogy közelít a tizenegyeshez, és azt olvastam le róla, hogy fogalma sincs, mitévő legyen. Az előző három tizenegyest jobbra rúgták a társai, és mindegyiket megfogtam. Ha oldalt vált, az is átlátszó, ha nem, az is, szerintem ez járt a fejében. A szemébe néztem, kerestem a kontaktust, és próbáltam még jobban elbizonytalanítani. Előbb balra mozdultam, aztán jobbra, de végül mégis balra vetődtem el" – mesélte Duckadam a döntő momentum részleteit. Marcos tizenegyese gyenge volt és pontatlan, a kapus a párbaj legnagyobb védését mutatta be, és ezzel ő lett a BEK-döntő hőse. Vállsérülése miatt ez volt pályafutása utolsó komoly tétmeccse.

A tizenegyesek tudománya

A futball történelmében senki sem tanulmányozta olyan megszállottsággal a tizenegyeseket, mint Ignacio Palacios Huerta. 1995-ben még a Chicagói Egyetem diákjaként kezdett feljegyzéseket vezetni, és 2003-ban már tanulmányt (Professionals Play Minimax, innen letölthető) írt a megfigyeléseiből. A Bajnokok Ligája 2008-as döntője előtt szinte mindent pontosan megjósolt a Chelsea vezetőedzője, Avram Grant számára, a londoniak mégis elbukták a döntőt.

John Terry betartotta az utasítást, de elcsúszott, így mégis elment a Chelsea BL-döntője Forrás: AFP

Huerta egy közös barátjuk révén ismerte meg a Chelsea menedzserét, és a következő dolgokra hívta fel a figyelmet a Manchester United elleni BL-döntő előtt.

Huerta intelmei

1. A MU kapusa, Edwin van der Sar általában a rúgó természetes oldala felé vetődik, a legtöbb lövést pedig akkor hárítja, ha félmagasan (1-1,5 méter között) érkezik a labda, ezért ellene vagy lapos, vagy a léc alá tartó lövésekkel érdemes próbálkozni.

2. Cristiano Ronaldo a legtöbbször megvárja, amíg elmozdul a kapus, és az ellenkező sarokba gurítja a labdát. Ha azonban nekifutás közben megtorpan, akkor az esetek 85 százalékában a jobb sarkot választja.

3. Pénzfeldobásnál a kezdést kell választani, mert az esetek 60 százalékában az nyeri a párbajt, akié az első lövés.

Emellett Jens Lehmannhoz hasonlóan Petr Cech is megkapta a United játékosainak lövőstatisztikáit.

Ronaldo megtorpant, és pont azt tette, mint az esetek 85 százalékában Forrás: AFP

És mi történt a tizenegyespárbajban?

1. A 7. körig a Chelsea minden jobblábas játékosa balra, tehát nem a természetes oldalára lőtte a büntetőt, Huerta tanácsának megfelelően. Közülük csak Terry hibázott, ő mellélőtt.

2. Cristiano Ronaldo nekifutás közben megtorpant, jobbra lőtte, ki is hagyta.

3. A pénzfeldobást a végül győztes United nyerte, a kezdést választotta.

A kapus félelme tizenegyesnél

A párbaj 7. körében aztán a szemünk előtt játszódott le A kapus félelme tizenegyesnél (Die Angst des Tormanns beim Elfmeter) című film utolsó jelenete, amelyben tizenegyest ítél a játékvezető, a könyv főhőse, Josef Bloch pedig a mellette álló emberhez fordul a lelátón, és elkezd neki magyarázni.

"A kapus megpróbálja kitalálni, hogy melyik sarok felé érkezik majd a lövés. Ha ismeri a rúgót, akkor tudja, hogy általában melyik sarkot választja. Az benne a trükk, hogy erre gondolhat a rúgó is, aki direkt választhatja a másik sarkot is. Igen ám, de készülhet erre a kapus is, és emiatt direkt vetődhet az ellenkező irányba. De mi van, ha a rúgó éppen erre számít, és ebből a megfontolásból mégiscsak oda lövi, ahová mindig is szokta? És ez így megy kettőjük között a végtelenségig..."

Nicolas Anelka a lehető legrosszabb döntést hozta Forrás: AFP

Edwin van der Sar a 7. körben még a rúgás előtt megmutatta a jobblábas rúgónak, Nicolas Anelkának: tudja, hogy a mintázat alapján balra kell lőnie a labdát, és innentől kezdve mindkettőjük fejében a film gondolatsora játszódhatott le. A párbajt végül a kapus nyerte, mert Anelka nem folytatta a balsarkos lövéseket, váltott a természetes oldala felé, Van der Sar pedig ki is védte a félmagas lövést, és átélhette az instant katarzist.

Hajdu Attilának is volt egy legendás büntetővédése: a magyar foci első BL-meccsén, a Grasshoppers ellen.

07.15-től a védés:

Hajdu is ismerte a "természetes oldalra rúgás" alapszabályát, sőt azt is belekalkulálta, hogy a védők még inkább a biztosra mennek, illetve így tesz minden játékos nehéz körülmények közt, például sáros, vizes talajon. "Pontosan ez történt a Grasshoppers elleni büntetőnél. Zürichben szakadt az eső három napja, az ellenfél jobb lábbal futott neki, nem is gondoltam arra, hogy máshová lőheti."

Csakhogy a játékos ugyanígy végiggondolhatja, mi járhat a kapus fejében, amitől minden büntető egy játékelméleti feladvánnyá változik. Ez alól még a biztonsági rúgások sem kivételek, mert ahogy Hajdu mondja, "az igazán technikás játékosok még a zord körülmények közt is bizonytalansági tényezőt jelentenek, ők aztán lőhetik bárhová".