Amikor aranyérem járt a madárgyilkolásért

Vágólapra másolva!

Ha a tokiói szervezők zöld utat adnak a kötélhúzásnak, 2020-ban egy száz éve elfeledett sportág térhet vissza a nyári olimpia programjába. Akadtak még furcsaságok bőven a játékok hőskorában: mit szólnának ma a szurkolók egy kis galambmészárláshoz, 100 méteres lebegéshez, lovas magasugratáshoz vagy horgászathoz? És ön mit látna szívesen a 2024-es programban?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly elfogadott reformcsomagja lehetővé teszi, hogy az olimpia aktuális házigazdája egy vagy több közönségcsalogató sportágat beemeljen az adott esemény programjába. Erre aspirálva 26 sportág szövetsége jelentkezett a tokiói szervezőknél, hogy szeretne bekerülni a 2020-as nyári olimpia programjába. Egyelőre a baseball (1992-től 2008-ig szerepelt az olimpián) és a softball (1996-2008) a legesélyesebb, de Japánban komoly hagyománya van a karaténak és a szumónak is.

Felbukkantak olyan sportágak is, amelyeknek valaha volt közük az olimpiához, de erre ma már kevesen emlékeznek. Ilyen a korfball (1920-ban és 1928-ban bemutató jelleggel a program része volt), a bowling (1988) – és a brit rendőrök nagy kedvence, a kötélhúzás (1900-1920).

Utóbbi nem is feltétlenül a legkülönösebb a mai szemmel már furcsának tűnő újkori olimpiai számok közül. Lássuk a legjobbakat!

Kötélhúzás

A kötélhúzás 1900 és 1920 között meghatározó sportága volt az olimpiai mozgalomnak, és a húsz év alatt kiderült, ezt az eseményt a brit rendőröknek találták ki. A párizsi debütálás nem volt a legfényesebb, a májustól szeptemberig(!) tartó, zűrzavarok olimpiájaként emlegetett eseményen mindössze két csapat indult ebben a számban, a franciák mellett egy svéd-dán vegyes, amely aztán meg is nyerte az aranyérmet.

Eredetileg egy országból csupán egyetlen csapat indulhatott volna, de hogy St. Louisban érdekesebb legyen a torna, mint Párizsban volt, a házigazda amerikaiak négy csapatot indítottak. Mind be is jutott az elődöntőbe, és egymás közt döntötte el az érmek sorsát.

1908-ban Nagy-Britannia is triplázott, ráadásul

mindhárom érmes csapatot a helyi rendőrségből verbuválták.

Sőt, a győzelem annyira megtetszett a City of London Police csapatának, hogy a következő két alkalommal is elindult: 1912-ben ezüstérmet, 1920-ban pedig aranyérmet szerzett, azaz jelenleg is címvédő.

A sportág, melynek nemzetközi szövetségét 1960-ban alapították, részese a Világjátékoknak, és erősen lobbizik az olimpiai részvételért. Az érvrendszer pedig erős: nem igényel komoly költséget egy-egy verseny, a szabályok könnyen érthetőek (az a csapat nyer, amely áthúzza a középvonalon a másikat), nem szubjektív pontozás dönt, vagyis a verseny nézőbarát.

Élőgalamb-lövészet

Talán nem okozunk nagy meglepetést azzal, hogy ezt a saját világkiállításuk lázában élő párizsiak találták ki 1900-ban. Az állatvédők a hajukat téphették, amikor kiderült, hogy a verseny célja minél több madarat lelőni. Elképesztő volt a mészárlás, az egyesével reptetett galambok közül korabeli leírások szerint

közel 300-at öltek meg, így a pályát tetemek, sérült madarak és véres tollak borították.

Leon de Lunden olimpiai bajnok lett Forrás: Wikipedia

A győztes a belga Leon de Lunden lett 21 leszedett galambbal, megelőzve a francia Maurice Faure-t (20) és az ausztrál Donald Macintosht (18).

Kötélmászás

A tornasportok egyik versenyszámaként a kötélmászás négy olimpiát is megért. Az első, 1896-os athéni játékokon debütált, a szabályok szerint a versenyzőknek ülő helyzetből kiindulva, csak a kezük segítségével kellett feljutni a 14 méteres magasságba. Az öt induló közül csak két görögnek sikerült mindez. Nikolaosz Andriakopulosz volt a gyorsabb, ő 23,4 másodperc alatt jutott fel. A második Thomas Xenakisz lett, a harmadik helyen végző német Fritz Hofmann 12,5 méterig jutott csak.

A versenyszám az 1904-es, az 1924-es és az 1932-es olimpián szerepelt még, akkor már csak hétméteres magasságba kellett feljutni.

Művészeti verseny magyar érmessel

Az 1924-es párizsi olimpián művészeti versenyeket is rendeztek, irodalom, szobrászat, festészet és építészet versenyszámban. A bírálóbizottságba meghívták Bartók Bélát is, de a nagy zeneszerző nem ért rá. Hajós Alfréd, az 1896. évi olimpia úszóbajnoka, a magyar sport első olimpiai győztese, építészet kategóriában ezüstérmet nyert egy Lauber Dezsővel közösen készített stadiontervével. Az első díjat a bizottság nem osztotta ki.

Akadályúszás

Ismét Párizs, 1900. A szervezők hét úszószámot iktattak a versenybe, de csupán kettő olyan akadt, amely napjainkra is megmaradt: a 200 gyors és a 200 hát.

A 4000 méteres gyorsúszásban a brit John Arthur Jarvis mögött a magyar Halmay Zoltán ezüstérmes lett (a magyar úszó 200 gyorson szintén ezüstöt, 1000 gyorson bronzot nyert). Volt 5x40 méteres hátúszóváltó, ebben a németek két francia egységet előztek meg, de rendeztek versenyt 200 méteres akadályúszásban is, amelyben a versenyzők előbb

oszlopra mászva, majd a vízbe ugorva csónakok és hordók alatt úsztak.

A víz alatti úszásban (vagy búvárúszásban) négy nemzet tizennégy úszója indult. A víz alatt megtett méterek dupla pontnak számítottak, ehhez adták hozzá a lent töltött másodperceket. A győztes francia Charles de Vendeville 68,4 másodperc alatt 60 métert tett meg, 188,4 pontos teljesítményével nem talált legyőzőre.

De ne higgyük, hogy csak a franciák találtak ki furcsaságokat. Négy évvel később, St. Louisban megrendezték a plunge for distance nevű úszószámot. Ennek lényege az volt, hogy egy fejesugrás után hatvan másodpercet kellett siklani/lebegni a vízen, az lett a győztes, aki a legmesszebb jutott. Ahogy a New York Times szakírója, John Kiernan megjegyezte, minden idők leglassabb versenyszámában

"testes férfiak vetik magukat a vízbe, hogy aztán jéghegyekként lebegjenek tovább".

Helyből ugrás

Akadtak olyan versenyszámok, amelyek napjainkban is izgalmas versenyeket hozhatnának. Vajon mire lennének képesek a legjobb atléták nekifutás nélkül?

A helyből távolugrás (1900-1912), a helyből hármasugrás (1900-1904) és a helyből magasugrás (1900-1912) igazi amerikai sikersportág volt, a tíz aranyéremből kilencet a tengerentúliak szereztek meg, ebből nyolcat Ray Ewry.

Minden idők egyik legnagyobb atlétája, akit csak Gumiember becenévvel illettek, azért nem lett kilencszeres olimpiai bajnok, mert a helyből hármasugrást 1904 után kivették a programból. Teljesítménye főleg annak ismeretében páratlan, hogy gyermekbénulás miatt évekre tolókocsiba kényszerült. Gyógyultan azonban sohasem talált legyőzőre az olimpiákon.

Egy kézzel, két kézzel

Az 1896-os játékokon még az atlétikai versenyek keretében rendezték a súlyemelést, az egykaros súlyemelésben egy súlycsoportban indulhattak a versenyzők, és végül a brit Launceston Elliot nyert.

Launceston Elliot Forrás: Huffingtonpost.com

16 évvel később, Stockholmban a szervezők éppen a kétkezességet erőltették, a svédeket az sem zavarta, hogy az ilyen típusú versenyeket csak Skandináviában ismerték. Súlylökésben, diszkoszvetésben és gerelyhajításban jobb és bal kézzel is kellett dobni, és a legjobb eredmények összeadásából született meg a végeredmény. Gerelyhajításban hármas finn siker született, diszkoszvetésben két finn mögé egy svéd állhatott a dobogóra, de súlylökésben meglepetésre az amerikai Ralph Rose lett a bajnok honfitársa, Pat McDonald előtt.

Nem vált be a motorcsónak

1900-ban megpróbálkoztak a lovagláson belül a távolugratással és magasugratással, de sem a nézők, sem a versenybírók nem voltak elragadtatva, így soha többet nem került szóba ez a versenyszám. Voltak viszont próbálkozások olyan – hivatalosan soha el nem ismert – számokban is, mint a horgászat, sárkányeregetés, életmentés, tűzoltás és léghajózás.

1908-ban megpróbálták bevezetni a motorcsónakversenyeket, de nem bizonyult túl izgalmasnak, mert a három számban versenyző két-két hajó közül mindenhol csak egy ért célba.

És ha rajtunk múlna?

Nemrég gyakorlatilag eldőlt, hogy Budapest megpályázza a 2024-es olimpiarendezést. Az esetleges győzelem még messze van, de eljátszhatunk a gondolattal, melyik sportágat vennénk be az olimpiába, ha tehetnénk.