Vágólapra másolva!
Részvételi rekord született a szombati KPMG Kékes Csúcsfutáson: a 11,6 kilométeres távú versenyre 2013 futó nevezett.

A szervezők közlése szerint tavaly 1700 regisztráló volt.

A leggyorsabban a címét megvédő Bogos Tamás ért fel a csúcsra, míg a nőknél Staicu Simona győzött. Utóbbié a verseny történetének legjobb női ideje, ennek a megdöntésére azonban a nagy hőségben ezúttal nem volt esélye.

2013 futó nevezett a futásra Forrás: Futanet.hu



A résztvevőknek 671 métere s szintkülönbséget kellett leküzdeniük. A rajt Mátrafürednél 343 méteren volt, az út az 1014 méteren lévő csúcsig folyamatosan emelkedett, különösen a Mátraházát követő szakaszon, majd a végső kapaszkodón, a sípályán.


A futásra benevezett Kovács "Kokó" István olimpiai és világbajnok ökölvívó, valamint a Suhanj! Alapítvány színeiben egy látássérült, egy handbike-os és öt kerekesszékes sportember is. A bő kétezres mezőnyben 18 olyan nevező akadt, aki idén már tizenyolcadszorra futott fel, azaz 1998 óta minden évben célba ért a Kékesen.

Eredmények:

férfiak:

1. Bogos Tamás (ARAK) 47:14 perc
2. Pelsőczy Attila (TFSE) 48:45
3. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 49:23

nők:

1. Staicu Simona (Dunakeszi) 55:27
2. Szatmári Adrienn (FutaPécs SE) 1:00:47
3. Szentpéteri Diána (HRSE) 1:02:56

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!