Lionel Messi gólt ugyan nem szerzett, hármat azonban előkészített, így főszerepet játszott Argentína Paraguay elleni 6-1-es győzelmében a Copa América elődöntőjében. Messi a negyedik gólnál három paraguayi védőt viccelt meg: előbb elvitte a labdát Victor Cáceres mellett, majd lerázta Pablo Aguilart, és kötényt adott a becsúszni próbáló Bruno Valdeznek. Utóbbi két védő összeütközött az esetnél, és a földön fekve nézhették, ahogy Messi leteszi a labdát Javier Pastorénak, akinek a lövését Justo Villar még kiütötte, de a kipattanót Ángel Di María bepasszolta.
A védő itt már tudja, hogy baj van Forrás: AFP
Messi úgy oldotta meg a helyzetet, ahogy már nagyon sokszor láttuk tőle Forrás: AFP
Így nézett a jelenet, ami Di María góljával végződött:
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az 1980-as, moszkvai olimpián a súlyemelő Oláh Béla pont olyan teljesítményt nyújtott, mint az olimpiai bajnok, mégsem állhatott még dobogóra sem. Ugyanis a verseny előtti mérlegelés során két ellenfelénél is néhány dekával nehezebbnek bizonyult, és vele azonos testsúlyú harmadik vetélytársánál is kisebb súlyt mértek a küzdelem után mint nála, így a szabályok értelmében csak negyedik lett.