Maximális létszámmal futott a Night Run

A Várkert Bazárból indult a mezőny
Vágólapra másolva!
A hétvégén rendezték meg második alkalommal Budapest éjszakai futóversenyét, a Night Runt. A különleges hangulatú eseményen az indulók 7, 12, és 21 kilométeres távon állhattak rajthoz.

Az éjszakai futáson a szervezők speciális fény és hangeffektekkel és DJ show-val tették teljessé a futás élményét. A verseny során a futók érintették a Budai Várat, valamint a budai rakpartot is.

A Várkert Bazárból indultak a futók Forrás: prex.hu

"A rajt előtt a nevezést le kellett zárnunk, ugyanis a sokkal többen szerettek volna részt venni a Night Run Budapesten, mint amennyi helyünk volt. Ilyenkor természetesen előnyt élveztek azok, akik előzetesen intézték a nevezésüket" – mondta Zelcsényi Miklós, a Night Run főszervezője.

A versenyen közel 2400 induló volt, itt húzták meg a határt a szervezők.

"Előzetesen mindig szükség van egy kalkulált versneyzői létszámra, a szervezők ehhez igazítják az önkéntesek és a segítők számát, az ellátás mennyiségét, a frissítőpontokat, az orvosi ellátást és a több fontos részletet. Több versenyző nevezésével nem lett volna biztosított a verseny színvonala, és ami ennél is fontosabb: a biztonságos lebonyolítás" - mondta az Origónak a létszámstoppal kapcsolatban Bányász Árpád, az esemény egyik sajtósa.

Teljes létszámban startol el a mezőny Forrás: prex.hu

A félmaratoni távon a férfiaknál Simon Péter, a nőknél pedig Helen Sarpet győzött. 12 kilométeren Horváth György és Pataki Anna volt a leggyorsabb, míg a 7 kilométeres távon Kárász Zakariás és Kis Zsanett nyert.

Eredmények:

21 km:
férfiak
1. Simon Péter 01:14:58
2. Adam Wood 01:16:18
3. Al-Halaj Sándor 01:20:34
nők
1. Helen Sarpet 01:23:46
2. Bor Katalin 01:30:28
3. Varga Orsolya 01:35:56

12 km:
férfiak
1. Horváth György 00:38:33
2. Zsíros Mihály 00:40:35
3. Csorba Gábor 00:43:34
nők
1. Pataki Anna 00:48:10
2. Viczián Gyöngyi 00:55:55
3. Kiss Eszter 00:56:07

7 km:
férfiak:
1. Kárász Zakariás 00:23:44
2. Sipos Gábor 00:24:56
3. Simák Gergő 00:25:13
nők:
1. Kis Zsanett 00:24:53
2. Csuta Dorottya 00:27:09
3. Nagy Gyöngyi 00:28:07

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!