Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörének keddi első mérkőzései után tulajdonképpen csak a Manchester United párharca tűnik lefutottnak, annak ellenére, hogy minden hazai csapat győzni tudott. Memphis Depay nem véletlenül ért meg 30 millió eurót is az angoloknak, a holland támadó kis túlzással egyedül nyerte meg a meccset a MU-nak. Nyert a Lazio és a Sporting is. 

BL-selejtező, 4. forduló, első mérkőzések:

nem bajnokok ága:

Manchester United (angol)-FC Bruges (belga) 3-1 (2-1)
gól: Depay (13., 43.), Fellaini (90+2), illetve Carrick (8., öngól)

Borzasztóan kezdődött a mérkőzés Louis van Gaal csapata számára: Carrick már a 8. percben szerencsétlenül ért bele a labdába, és védhetetlen öngólt lőtt Romero kapujába.

0-1


A United azonban nem roppant meg a baki után, nyomasztó labdabirtoklási fölényben tört előre, és nem sokkal később meg is szerezték az egyenlítést. Carrick passzát Memphis Depay mellre vette, beesernyőzte a védőjét, majd fejjel tette maga elé a labdát, és végül kilőtte a bal alsó sarkot.

1-1


Van Gaal csapata folyamatos fölényben játszott a gól után is, és még a félidő előtt megszerezték a vezetést is: Blind labdáját megint Depay vette át remekül, majd egy csel után kilőtte a bal alsó sarkot.

2-1

A szünetben az öngólt és gólpasszt is szerző Carrick helyett Bastian Schweinsteiger lépett pályára.

Memphis Depay: új csillag született Manchesterben Forrás: AFP


Depay már a második félidő elején megszerezhette volna a harmadik gólját is, de Rooney sarokkal lekészített labdája után 11 méterről a kapu fölé lőtt. Ha a triplázás nem is jött össze, egy gólpasszt azért a duplája mellé tett Depay, aki a mérkőzés utolsó percében remekül csavart középre egy labdát, a szezonbeli első tétmeccsét játszó Marouane Fellaini pedig néhány lépésről a bal sarokba fejelt.


SS Lazio (olasz)-Bayer Leverkusen (német) 1-0 (0-0)
gól: Keita (77.)



Sporting (portugál)-CSZKA Moszkva (orosz) 2-1 (1-1)
gól: Gutierrez (12.), Slimani (82.), illetve Doumbia (40.)

A portugál Sporting hazai pályán 2-1-re nyert a CSZKA Moszkva ellen úgy, hogy az orosz együttes 1-0-s lisszaboni vezetésnél büntetőt hibázott a később aztán gólt szerző elefántcsontparti Seydou Doumbia révén.


bajnokok ága:
Asztana (kazah)-APOEL (ciprusi) 1-0 (1-0)
gól: Dzsolsijev (14.)

BATE Boriszov (fehérorosz)-Partizan Beograd (szerb) 1-0 (0-0)
gól: Gordejcsuk (75.)
kiállítva: Jevtovic (Partizan, második sárgával)

szerdán játsszák:

bajnokok ága:
FC Basel (svájci) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 20.45
Celtic (skót)-FF Malmö (svéd) 20.45
Skenderbeu (albán)-Dinamo Zagreb (horvát) 20.45

nem bajnokok ága:

Rapid Wien (osztrák)-Sahtar Donyeck (ukrán) 20.45
Valencia (spanyol)-Monaco (francia) 20.45

A visszavágókat egy héttel később rendezik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!