Piller György 1899. június 19-én született Egerben. Pécsen hadiapród iskolát végzett és 1917. augusztus 17-én avatták zászlóssá. Az első világháborúban az olasz és a román fronton is harcolt.
Szokatlanul későn derült ki, hogy tehetsége van a sporthoz, a húszas évek végén került a fővárosba és kezdte meg rövid, de rendkívül sikeres pályafutását. 1925-ben a Sporttanárképző Intézetben (SPOTI) elvégezte a honvéd sportoktató tanfolyamot és a honvédségnél vívást, ökölvívást és birkózást oktatott.
1928-ban tőr egyéniben bajnoki ezüstérmet nyert, és részt vehetett az amszterdami olimpián, ahol a tőrcsapattal az 5., a párbajtőrcsapattal helyezetlen lett.
Ekkor fegyvernemet váltott és Borsody László vívómester tanítványaként kardvívásban emelkedett a legjobbak közé. Stílusa kiismerhetetlen volt, mert a technikáját folyton változtatta. Ahogy a Magyar Olimpiai Bizottság róla szóló írása fogalmazott, kivételes technikai fegyvertár, hallatlan jó taktikai érzék és kötélidegzet jellemezte.
Az 1930-as évek elején felvette a németes hangzású Piller mellé édesanyja lánykori nevét, s lett belőle Jekelfalussy-Piller György.
Ötször nyert Európa-bajnokságot, 1931-ben, Bécsben egyéniben lett a kontinens legjobbja, míg 1930-ban, 1931-ben, 1933-ban és 1934-ben csapatban nyert aranyat. 1933-as, margitszigeti érme igazi kuriózum, a már visszavonult sportoló az olaszok elleni Eb-döntőbe a nézőtérről ugrott be - a fiatal Rajcsányi László szerepeltetését megóvta az ellenfél -, s ha már így tett, legyőzte mind a négy ellenfelét.
1932-ben egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok lett. "A magyar kard Los Angelesben is fényesen csillogott. A csapat a döntőben ellenállhatatlan volt, az ősi ellenfelek, az olaszok 9:2 után feladták a reménytelen küzdelmet. Az egyéni bajnokság már izgalmasabb volt. Piller György csak egyszer ingott meg, a hosszú olasz Gaudinótól kikapott, de nyolc győzelme így is elég volt az aranyéremhez" - olvasható a Kahlich, Gy. Papp, Subert: Olimpiai játékok című könyvben.
1933-tól szövetségi kapitány lett, összesen négy olimpián vezette a válogatottat. A jó megjelenésű, szálfa termetű, rendkívül rokonszenves katonatiszt 1944-ig a kormányzó testőrségénél szolgált, 1944-ben alezredesként esett szovjet hadifogságba.
Az 1956-os melbourne-i olimpiáról nem tért haza, Los Angelesben telepedett le, ahol edzősködött is. A súlyos, gyógyíthatatlan betegség a római olimpia idején, 1960. szeptember 6-án ragadta el az élők sorából.
A MOB honlapja szerint egyik tanítványa, Hámori Jenő, az ugyancsak Amerikában letelepedett kardvívó olimpiai bajnok (1956, csapat) hozta haza olimpiai bajnoki érmeit és trófeáit, amelyeket a Hadtörténeti Múzeumnak adományozott.