Magyarország

Vége a böjtölésnek, 1986 után végre a magyar válogatott is kijutott egy nagy világeseményre. Nem volt sima az út, három szövetségi kapitány vezette a csapatot, de a barátségos sorsolásnak köszönhetően akár túl is élheti a csoporkört.

Egy generáció nőtt fel úgy, hogy nem látta a magyar válogatottat Európa-bajnokságon játszani, éppen ezért voltak sokan a szokásosnál optimistábbak, amikor kiderült, hogy a 2016-os lesz az első olyan torna, ahova 24 csapat juthat ki. "Ha most sem leszünk ott, akkor soha” – hangzott a pesszimisták szájából, és tény, látva a csoportunkat, amelyben Észak-Írország, Románia, Görögország, Finnország, valamint a Feröer-szigetek szerepelt, nagy csalódás lett volna még a pótselejtezőt érő harmadik helyről is sikerült lecsúszni.

Pintérnek egy meccs jutott

Ehhez képest úgy kezdődött, hogy a lesajnált északírek mind a három pontot lenyúlták tőlünk a Groupama Arenában, pedig Priskin Tamás góljával még vezettünk 1-0-ra. A vereség a vártnál nagyobb vihart kavart, Pintér Attilát el is söpörte a kispadról, és az a Dárdai Pál került a helyére, akinek még nem volt tapasztalata edzőként a felnőttek között.

A berlini Hertha utánpótláscsapatainál dolgozó Dárdai jó hatással volt a csapatra, pedig nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen a bukaresti pokolban kellett debütálnia. A játékosok az első félidő végén bekapott gól után sem zuhantak össze, Dzsudzsák Balázs pedig úgy vert be egy szabadrúgást a hajrában, hogy a mozdulat azóta közmondásossá lett szurkolói körökben.

Dárdai megmondta, úgy is lett

Romániában bravúr volt az egy pont, Feröeren viszont mindenki elvárta a győzelmet, ehhez képest sokkal nehezebben született meg, szerencsére Szalai Ádám jókor volt jó helyen egy szöglet után. Dárdai öt-hét pontot ígért az első három meccsére, és

előre megmondta, hogy nem lesz szép a finnek elleni csata,

de utólag ezt senki sem bánta, mert Gera Zoltán fejese látványos is volt, pontos is, és még győzelmet is ért.

A 2016-os évnek úgy vághatott neki a csapat, hogy ott maradt a továbbjutásra pályázók között, és az sem jött rosszul, hogy a korábban, a 2004-es Eb-győzelem idején csak kalózhajónak titulált görög válogatott akkora léket kapott, hogy még Feröer is el tudott csenni tőle három pontot – ráadásul idegenben.

A finnek ellen jobban bírtuk a végét

Ezek után sokan húzták a szájukat, amikor Dárdai fő a biztonság címszóval küldte ki a csapatot a bukdácsoló görögök ellen, de nekünk a 0-0 is megfelelt, ők viszont ezzel végleg elszálltak. A finnek elleni helsinki meccs előtt a kapitány azt vázolta, hogy már az elején gólt vár, mert nem akar megint körömrágós utolsó perceket, Stieber azonban a 82. percben szerezte meg azt a hatalmas gólt, amivel folytatódott a menetelés.

Persze az élet olyan, hogy amikor minden jónak tűnik, gyorsan sípcsonton rúgják az embert, hogy ne örüljön annyira:

a Hertha nem egyezett bele, hogy Dárdai két fronton vállaljon munkát,

így Bernd Storck került a helyére, aki addig az utánpótlás gatyába rázását igazgatta több-kevesebb sikerrel.

A harmadik kapitány a sorozaton belül

Storck is a románok ellen kezdett. Mindenki azt várta, hogy végte törjön meg a nagy rivális ellen régóta tartó nyeretlensége széria, a felfokozott hangulatot egy újabb 0-0 hűtötte le. Storck folytatta a Dárdai által megkezdett utat,

a stabilitást tekintette a legfontosabbnak.

Ez olyan jól sikerült, hogy a románok elleni bukaresti meccstől számítva 12 félidőn keresztül nem kaptunk gólt, és ezt majdnem sikerült tizenháromig elhúzni, de Belfastban Kyle Lafferty a hosszabbításban betalált, így két pontot otthagytunk az időközben lesajnált csapatból az egyik legnagyobb ellenféllé avanzsáló briteknél.

Böde jókor jött, kétszer is

Ez azért volt fájdalmas, mert így gyakorlatilag elszállt az esély az első két hely megszerzésére. A pótselejtezőhöz elég volt legyőzni Feröert, de azt nem gondoltuk, hogy ennyire kínkeserves lesz. A népharagtól Böde Dániel mentette meg a válogatottat, csereként beállva előbb fejelt, majd bombázott, és a 2-1-es fordítással a harmadik hely zsebben volt. A pótselejtezőmentes kijutástól egyébként még így is percekre volt csak a csapat, de Selcuk Inan gyönyörű szabadrúgásával a törökök elvitték a legjobb harmadiknak járó kvótát, nekünk pedig egy út maradt, a norvégok elleni párharc.

Álomsorsolás, mi?

Szerencsénkre a norvégok akkora mellénnyel készültek a meccsre, mintha a két női kéziválogatott játszana egymással, hogy aztán Storck felfedezettje, Kleinheisler László lekapja a mosolyt az arcukról az oslói meccsen. A visszavágón pedig olyan harcos és egységes magyar válogatott lépett pályára, amit mindig is látni szerettünk volna.

Priskin élete legnagyobb góljával

úgy elvette a norvégok maradék kedvét, hogy végül kettős győzelemmel jutottunk ki 43 év után újra az Eb-re.

Az olyan nagy öregeknek, mint Király és Gera, az utolsó nagy kaland lesz ez a válogatottnál, miközben a 20 éves Nagy Ádám vagy a lengyel gólkirályi címet első szezonjában megszerző Nikolics Nemanja jól eladhatja magát a tornán. A szurkoló egyelőre számolgathat, mire megyünk majd Ausztria, Izland és Portugália ellen. Ízlelgetni kell még az érzést, de meg tudnánk szokni.

A keret

Kapusok: Király Gábor (Swietelsky-Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig).
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Bese Barnabás (MTK), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton), Lang Ádám (Videoton), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (DVSC-Teva).
Középpályások: Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Pintér Ádám (Ferencváros), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Kleinheisler László (Werder Bremen), Stieber Zoltán (Nürnberg).
Csatárok: Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Szalai Ádám (Hannover), Németh Krisztián (Al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Böde Dániel (Ferencváros).