Hertha's Hungarian head coach Pal Dardai is seen prior to the German first division Bundesliga football match between Hertha BSC and FC Bayern Munich in Berlin, on April 23, 2016.
ODD ANDERSEN / AFP
Vágólapra másolva!
Dárdai Pál tavaly májusi kinevezésekor nagy meglepetést keltett, hogy klubja, a Hertha határozatlan idejű szerződést kötött vele. A szakember most elárulta, hogy mivel elégedettek vele Berlinben, ezért marasztalják, és 2017 nyaráig ő marad az edző.
„Most kaptam meg a levelet, amelyben az áll, 2017-ig én leszek a Hertha edzője” – nyilatkozta a Berliner Tageszeitung bulvárlapnak, megerősítve, hogy a megállapodás szerint bónusz illeti, ha a csapatot kupadöntőbe vagy Bajnokok Ligájába juttatja.
Dárdai elmondta, jó csapata van, igazából csak két gyors emberre lenne szüksége a szélre és a csatársorba. „A gyorsaságunk az, amelyen még javítanunk kell. Minden más rendben van. Nagy jövő áll előttünk" – tette hozzá.
Dárdai Pállal hosszabbított a Hertha Forrás: AFP/Odd Andersen
Elmondta, hogy a jelenlegi kerettel elérte a maximumot, és még az előzetesen megálmodott 50 pont is elérhető. A Hertha 32 forduló után 49 ponttal az 5. helyen áll, ugyanannyit gyűjtött, mint az egy hellyel előtte álló, már BL-selejtezőt érő pozícióban lévő Mönchengladbach.
Az utolsó két fordulóban a berliniek előbb a Darmstadtot fogadják, majd Mainzban lépnek pályára.
Az Európa-bajnokságok végjátékában négy alkalommal vett részt korábban Magyarország, és összesen 9 játékosunk szerzett gólt. Kétszer talált be Bene Ferenc, Novák Dezső, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Dzsudzsák 2016-ban Portugália ellen szerzett kettőt, Novák 1964-ben Dánia ellen, Bene Ferenc 1964-ben az elődöntőben és a bronzmeccsen volt eredményes, míg Szalai Ádám az egyetlen, aki két különböző Eb-n örvendeztette meg hazánk szurkolóit.