Kontárok keze közül mentették ki a belga futballt

Vasárnap Belgiummal játssza a nyolcaddöntőt a magyar csapat az Európa-bajnokságon. Az ezredfordulón, a hazai rendezésű Eb-n borzalmasan lebőgtek a belgák, de tizenegynéhány év alatt olyan magasságba küzdötték vissza magukat, ahol még korábban sem jártak. Hogy csinálták?

Hatvan évvel ezelőtt, 1956 júniusában a Belgiumtól elszenvedett 5-4-es vereség után Sebes Gusztávot leváltották a magyar szövetségi kapitányi posztjáról, a helyét egy ötfős edzőbizottság vette át, Bukovi Márton vezetésével. Figyelembe véve az 1956-ot követő disszidálási hullámot, szinte lehetetlen feladatra vállalkozott. Sebes eközben az 1951-ben létrehozott, a minisztertanács mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) elnökhelyetteseként dolgozott tovább, de a magyar labdarúgás korábbi teljhatalmú vezetője 1960-ra minden hivatali pozícióját elveszítette.

Eközben Nyugat-Európában 1957-ben hat ország megalapította az Európai Gazdasági Közösséget, az Európai Unió elődjét, és a futballban is törpének minősülő Luxemburgot nem számítva, az öt alapító (NSZK, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Belgium) lett a központja

a modern nyugat-európai futball kialakulásának.

Olyannyira, hogy az 1968 és 2006 közötti időszakban a magot alkotó öt ország 12 Európa- és világbajnokságot nyert. Belgium tehát mindig is a tűz közelében volt, 1972-ben, például, éppen a magyar válogatottat győzte le a hazai rendezésű Eb bronzmeccsén. A 2010-es évekig mégsem emlegettük soha a legjobbak között.

Elavult felfogás, elavult módszerek

Sőt az 1990-es években a belga futball végzetesen lemaradt Európától. A válogatott emberfogással, söprögetővel játszotta a 4-4-2-es vagy 3-5-2-es rendszert, a labdát nem tudta és nem is akarta birtokolni, inkább a kontrajátékban bízott.

A mostani szövetségi kapitány, Marc Wilmots fontos láncszeme volt az ezredforduló környéki válogatottnak, 70 meccsen 28 gólt szerzett Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Federico Gambarini

Az 1998-as vb-n jött az első nagy pofon, a csapat kiesett a franciaországi torna csoportkörében. Két évvel később még nyilvánvalóbbá váltak a problémák, amint a Hollandiával közös rendezésű Európa-bajnokságon kiemeltként nem sikerült továbbjutnia a csoportból. Házigazdával ilyen korábban sosem fordult elő.

A belga futball felemelkedése tehát sosem látott mélypontról indult meg.

Az edzői kar akkor egyetértett abban, hogy a legnagyobb probléma az elavult módszerek alkalmazása, illetve az egységes filozófia hiánya az utánpótlás-nevelésben. Ekkor a szövetség szervezett egy szakmai konferenciát, és 30 edző bevonásával új irányt jelölt ki az ország futballjának: a 4-3-3-as rendszernek megfelelő utánpótlásképzést.

Mindent meg kellett újítani

"Nagyon éles volt a kanyar, de mi hittünk benne, hogy a 4-3-3 elsajátításában rejlő képzési potenciál az ország legjobb esélye a fejlődésre. Előre kellett lépnünk technikailag, cselezőkészségben, az egy egy elleni szituációk megoldásában. Abból indultunk ki, hogy amikor egy fiú vagy egy lány elkezd focizni,

az a legfontosabb, hogy cselezzen, kiélhesse a kreativitását, így azt csinálhassa, ami belülről jön, amit a legjobban szeret"

– emlékezett vissza erre az időszakra Bob Browaeys, aki több korosztályos belga válogatottnál volt edző, 2015-ben vb-bronzot nyert az U17-esekkel.

Bob Browaeys (szemben) az U17-es vb-n Forrás: BELGA/AFP/Virginie Lefour

Browaeys és kollégái számtalan tanulmányúton vettek részt, elsősorban Hollandia, azon belül az Ajax edzésmódszereit tanulmányozták, de jártak Spanyolországban a Barcelonánál és sokat tanultak a francia futballból is.

Nem ment könnyen

A szemléletváltás eredménye először 2008-ban jelentkezett, a pekingi olimpián az U23-as csapat az elődöntőig jutott. Ennek ellenére a belga klubok nem kapkodtak a fiatalok után. Ennek két oka volt: egyrészt a játékstílusuk teljesen elütött a klubok által megszokottól, nehéz volt őket csapatba illeszteni, de maguk a fiatalok is hibásak voltak, ahogy azt Jacques Lichtenstein, Vincent Kompany ügynöke elmondta.

"Ezek a srácok nem tisztelték az edzőiket, csak nevettek a módszereiken.

Messze voltak attól, hogy kész játékosok legyenek, de már sztároknak érezték magukat.

Elkéstek az edzésekről, nyomták a számítógépes játékokat, a neten lógtak. Az életvitelük is fegyelmezetlen volt. 2011-ben, például, Eden Hazard-t lecserélték a Törökország elleni Eb-selejtezőn. Meg sem várta a meccs végét, kiment, és hamburgerezni kezdett a stadion mellett. Nem is jutottak ki az Európa-bajnokságra. A törökök bezzeg igen" – mondja Lichtenstein. A belga sajtó csak úgy emlegette a korosztályt, hogy a "Vuitton-generáció", utalva arra, hogy divatbolond piperkőcökből áll.

Marouane Fellaini Forrás: AFP/Oli Scarff

A válogatottnak volt egy másik emlékezetes meccse is, amely meghatározó volt a fejlődés szempontjából. 2010 októberében a csapat Ausztriát fogadta hazai pályán, és úgy játszott 4–4-es döntetlent, hogy az osztrák Scharnert a 68. percben kiállították. Ekkor tanulták meg a játékosok, hogy fontos a látványosság, a szórakoztatás, de a komolytalankodás nem fér bele, a győzelmet be kell húzni, és keményen meg kell dolgozni érte.

Nemcsak a pályán, a háttérben is fontos változások zajlottak.

A 2000-es Eb-kudarc után két évvel Michael Sablont nevezték ki a belga szövetség technikai igazgatójává. Első dolga volt, hogy ízekre szedje a létező rendszert. "A romokból kellett építkeznünk. Minden, amit csináltunk, rossz volt, működésképtelen" – nézett szembe a valósággal Sablon.

Ötpercenként egy labdaérintés

Sablon igazi megszállottként vetette magát a munkába. Két éven keresztül csak a belga utánpótlást figyelte napról napra, a módszereket pedig összevetette a holland és a francia modellel. A leuveni egyetem kutatóit megbízta, hogy készítsenek elemzést 1600 órányi, edzéseken és korosztályos meccseken készült felvételekből. Elsősorban az érdekelte, milyen érintésszámot érnek el a gyerekek, óránként hányszor találkoznak a labdával. Az eredmény – 20 percenként 4-szer – letaglózta.

Úgy dolgoztunk, mint az őrültek.

Mindennap, minden este, szombaton és vasárnap is. Folyamatosan egyeztettünk az edzőkollégákkal, beszéltem amatőr edzőkkel ugyanúgy, mint a klubok profijaival" – emlékezett vissza.

A mostani válogatott Forrás: NurPhoto/Andrew Surma/NurPhoto/Andrew Surma

A munka eredménye az lett, hogy 2004-ben összeállt a belga mestermű, a G-A-G (Global-Analytique-Global). A terv lényege az volt, hogy átveszik a környező országok futballjának legjobb elemeit. A franciáktól a taktikai fegyelmet és a fizikai képzést (Analytique), a hollandoktól a csodás technikát (Global), és mindezt egy új, leírható és sztenderdizálható környezetbe helyezik (Global).

A végcél egy utópisztikus álom volt, a százszázalékos labdabirtoklás megközelítése"

– állítja a már említett Browaeys, aki 2012-ben vette át a stafétát Sablontól a labdarúgó-szövetségnél.

A rendszer kulcsa bizonyos szempontból az ipari sztenderd felállítása.

Minden iskolában és akadémián a 4-3-3-at oktatják a gyerekeknek,

a kis területen folyó játékot és az egy az egy elleni cselezést. A belga gyerekek csak 12 éves korukban játszhatnak először 11 a 11 ellen, igazi nagypályán, addig csak félpályán fociznak. Ekkor találkoznak először a hosszú indítás fogalmával is.

A megújulási folyamat szimbolikus csúcsa, és az új belga futball kezdete 2012 májusában jött el, amikor egy felkészülési meccsen 4–2-re elintézték a szomszédos Hollandiát. Tanár lett a diákból: nemcsak az eredményben, de játékban, fantáziában és küzdeni tudásban is leiskolázta ellenfelét, hogy aztán a világranglista második helyéig emelkedjen – Argentína mögött a legjobb európaiként.