Bob Beamon 1946. augusztus 29-én született a New York állambeli Jamaicában. Édesapját sohasem ismerte, édesanyja az első születésnapja előtt meghalt, őt pedig a nevelőapja állandóan verte. Később "A férfi, aki repülni tudott" című önéletrajzi könyvében úgy jellemezte életét, mint egy modern Twist Oliver-történtet: egy queensi utcai banda tagja lett, tanúja volt egy barátja halálának, akit egy csetepaté során halálra szurkáltak.
A banda hierarchiájában egyre magasabbra jutva az utcákat rótta, lopott, verekedett, nem járt iskolába. 14 évesen még olvasni sem tudott. Élete akkor vett szerencsés fordulatot, amikor egyik ügye nyomán a bíró nem börtönbüntetésre ítélte, hanem egy olyan iskolába küldte, amely fiatalkorú bűnözők nevelőotthonaként működött.
Így került a manhattani 600 Schoolba, ott figyeltek fel a tanárok a ruganyos mozgású fiúra, és azonnal az atlétika felé terelték.
1962-ben, 16 évesen már ő tartotta New York állam távolugrórekordját 734 centiméterrel. „Ez az aranyérem legalább olyan fontos volt számomra, mint a későbbi, mexikóvárosi olimpiai elsőség.
Ez bizonyította be számomra, hogy esetleg találok valami értékeset az életemben”
– nyilatkozta.
Az 1968-as olimpiára már az esélyesek között érkezett,
az év 23 versenyéből 22-t megnyert, 833 centis egyéni csúcsot ugrott, és volt egy erős hátszél miatt nem hitelesíthető 839-es világcsúcsa is.
A hivatalos rekordot akkor az amerikai Ralph Boston és a szovjet Igor Ter-Ovaneszjan tartotta 835 centiméterrel.
A selejtezőből azonban alig tudott továbbjutni, az első két kísérletét ugyanúgy elrontotta, mint Jesse Owens 1936-ban. Végül bekerült az október 18-i döntőbe, ott pedig elsőre olyan nagyon ugrott, hogy megfagyott a levegő a stadionban.
"Tudtam, hogy hatalmas ugrás, de amikor kiírták, hogy 8,90-et ugrottam, azt sem tudtam mit jelent. Amerikában ugyanis nem méterben számolnak, így fogalmam nem volt arról, hogy ez most jó, vagy nem" – emlékezett vissza.
55 centiméterrel nagyobbat ugrott, mint a fennálló rekord, a szervezőket ez annyira váratlanul érte, hogy nem is volt ilyen hosszúságú mérőszalagjuk, úgy kellett keríteni, és lemérni a távolságot. Beamonnál a döbbenet okozta váratlan érzelmi reakció hirtelen tónusvesztést (kataplexiát) okozott, térdre rogyott, arcát a tenyerébe temette, és a társak segítségével tudott csak felállni.
Még egy kísérlete volt – azzal a 804 centivel is hatodik lett volna –, és többet nem is próbálkozott. A második a keletnémet Klaus Beer (819), a harmadik az amerikai Ralph Boston (816) lett.
A társak reakciójára mi sem jellemzőbb, mint az, amit a brit Lynn Davies mondott:
Elrontottad a versenyt!”
Beamon világcsúcsa 23 évet élt, 1991-ben a tokiói világbajnokságon ketten is nagyobbat ugrottak nála, de Carl Lewis a megengedettnél nagyobb hátszélben repült 891 centire, így végül Mike Powellé lett a dicsőség 895 centiméterrel. Beamon azonban még elégedett, mint elmondta, az olimpiai csúcsot a mai napig ő tartja.
1969-ben a Phoenix Suns kosárlabdacsapata draftolta, de sohasem játszott az NBA-ben. 1972-ben szociológia szakon diplomázott, később különböző utánpótlás-programokban vállalt szerepet, többek között támogatta Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó munkáját is.