Öt olimpiai sportág, amelyből lassan eltűnik Magyarország

Miközben az egész ország Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak, női és férfi vízilabda-válogatottunknak, vagy éppen a kajak-kenusoknak szurkol, nem lehet nem észrevenni, hogy számos olyan olimpiai sportág van, amelyből lassan, de biztosan tűnnek el a magyarok. A leépülés az elmúlt 30 évben lett különösen látványos, ami azért is szomorú, mert a korábbi ötkarikás játékokon Magyarország jelentős tényezőnek számított ezekben a sportágakban. 

Hogy ne legyünk igazságtalanok, alfabetikus sorrendben haladva vizsgáljuk meg, mi történt az elmúlt három évtizedben asztaliteniszben, labdarúgásban, ökölvívásban, súlyemelésben és tornában.

Asztalitenisz

A pingpong meglehetősen későn, az 1988-as szöuli olimpián került be a nyári játékok programjába. A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség ekkor úgy döntött, hogy az egyéni küzdelmekben a bronzéremért is játszani kell.

Ez a verdikt tragikusan érintette Klampár Tibort.

Klampár erre csak négy esztendővel később eszmélt rá. A világbajnok magyar asztaliteniszező Szöulban negyedik lett, mert a svéd Erik Lindh elleni bronzmeccsét elvesztette.

Klampár Tibor a negyedik helyen végzett az 1988-as nyári olimpián Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Négy év múlva, Barcelonában viszont már nem kellett játszani a harmadik helyért. Nem kell hangsúlyoznom, hogy mekkora különbség van egy olimpiai harmadik és negyedik helyezés között. Mást ne mondjak, a bronzérmesnek még jut az olimpiai életjáradékból, a negyediknek már nem.

Nem véletlen, hogy Klampár a mai napig remegő hangon beszél az 1988-as szöuli olimpiáról.

A sportág legfőbb irányító szervezete 1992 után rájött, hogy mégsem jó dolog, ha két-két bronzérmest avatnak, ezért visszatértek az eredeti verzióhoz. 2000-ben ezt a Bátorfi Csilla-Tóth Krisztina női párosunk bánta, amely heroikus küzdelemben szintén negyedik lett Sydney-ben. Mindössze két ponton múlott a bronzérmük, az ötödik játszmában 19:19 volt az állás. Innen vesztettek koreai ellenfelükkel szemben 21:19-re.

A magyar női asztaliteniszsport máig utolsó világklasszisa, Bátorfi Csilla. Párosban szintén olimpiai negyedik helyezett. Forrás: MTI/Kollányi Péter

Sydney óta tizenhat év telt el. Mára oda jutottunk, hogy annak is örülni kell, ha a magyarok egy-egy meccset nyernek az olimpián. Bár ma még csak a harmadik teljes versenynap zajlik a riói játékokon, az összes magyar asztaliteniszező befejezte szereplését.

Ami pozitív, hogy mindhárman – azaz Póta Georgina, Lovas Petra és Pattantyús Ádám is – egy-egy meccset tudtak nyerni.

A sportág kedvelőinek nagy fájdalma volt az is, hogy csapatban egyszer sem tudtunk kijutni az olimpiára. Még 2008-ban sem, amikor női együttesünknek reális esélye lett volna erre.

Póta Georgina egyedül képtelen a vállán vinni az egész magyar asztaliteniszsportot Forrás: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Azt mindenki tudta, hogy Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina visszavonulása óta csak Póta Georgina az a versenyző, akit Európában magasan jegyeznek. Egy fecske asztaliteniszben sem csinál nyarat, Pótára pedig minden bizonnyal óriási teherként nehezedik az, hogy neki kellene az egész sportág feje fölé tartani az esernyőt.

Az asztaliteniszben Ázsia (ezen belül Kína) dominanciája óriási.

Hogy mennyire, arra a következő döbbenetes adat szolgál bizonyságul: 1988–2012 között hét olimpián összesen 28 aranyérmet osztottak ki a pingpongosoknak. Ebből huszonnégy került Kínába. Az olimpiák történetében európaiként egyedül a svéd Jan-Ove Waldner tudott nyerni. A sportág Mozartjaként is nevezett svéd zseni az 1992-es barcelonai játékokon győzött férfi egyesben, amely mai szemmel nézve szinte felfoghatatlan teljesítmény.

A svéd Jan-Ove Waldner az egyetlen európai versenyző, aki olimpiát tudott nyerni Forrás: ddp images/AFP/David Hecker

Ami a jövőt illeti, asztaliteniszben nem sok kilátása van Magyarországnak. A most 37 éves Pattantyús Ádámnak minden bizonnyal Rio volt az utolsó olimpiája, és sajnos, Póta Georgina is 35 éves lesz már, amikor 2020-ban Tokióban a következő olimpiát rendezik. Mögöttük pedig nincs olyan utánpótlás, amely azzal kecsegtetne, hogy a korábbi régi dicsőségünk (azaz az olimpiai negyedik helyezések) visszatérhetnének.

Labdarúgás

Bármennyire is hihetetlen, a nyári olimpiák történetében még mindig Magyarország a legeredményesebb nemzet.

Legalábbis, ha nem vesszük ide a női focit.

Mert ha idevesszük, akkor az Egyesült Államok minden idők legeredményesebb országa az olimpiai labdarúgótornákon. Az amerikai női csapat négy olimpiát is nyert (1996, 2004, 2008, 2012), a magyar férfiak pedig háromszor (1952, 1964, 1968) diadalmaskodtak. E mellett a mieink 1972-ben második, 1960-ban pedig harmadik helyen végeztek.

Dunai Antal, az 1996-os magyar olimpiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Forrás: MTI/Kovács Attila

Legutóbb az 1996-os atlantai nyári játékokon szerepelt magyar labdarúgó-válogatott. Az MLSZ és a MOB akkori összefogásának köszönhetően 1994-ben kiemelt támogatásban részesült a Dunai Antal irányította olimpiai válogatott, amely a selejtezők sikeres megvívása után a pótselejtezőn Skócia ellen biztosította be az atlantai részvételt.

Sokan nagy reményeket fűztek ahhoz az együtteshez.

Atlantában borzasztó nehéz csoportba kerültünk, hiszen a későbbi aranyérmes Nigéria mellett a Ronaldóval felálló Brazília és Japán is ebben a négyesben szerepelt. A csapat háromszor kikapott, és nyeretlenül hagyta el az Egyesült Államokat. Különösen a Japán elleni 3-2-es vereség volt a fájó, hiszen ezen a meccsen a magyarok szinte a lefújás pillanatáig 2-1-re vezettek. A hosszabbításban azonban Japán előbb Uemura, majd Maezonio révén a 90. és a 92. percben gólt szerzett, így a nigériai és a brazil vereség után itt is vesztesen hagytuk el az orlandói stadiont.

Orlandóban Sáfár Szabolcs az utolsó pillanatban kapott két gólt a japánoktól Forrás: AFP/David Hecker

Sokan azt gondolták, hogy erre a csapatra épül majd a későbbi évek A-válogatottja, de ez sem történt meg. Az olimpiai együttes atomjaira hullott, a magyar labdarúgásnak pedig azóta sem volt komoly esélye arra, hogy olimpián szerepeljen. Ez egyben megmutatja a magyar futball utánpótlásának sanyarú helyzetét, hiszen Európából ma már az utánpótlás-Európa-bajnokságra kellene először kijutni ahhoz, hogy egyáltalán sanszunk legyen az ötkarikás részvételre.

Rio előtt a magyarok a selejtezőben elvéreztek, így ezt az olimpiát is távolról figyelhetik a magyar labdarúgók.

Ökölvívás

Papp László három aranyérme? Ma már meseszerű. De lassan Kovács István 1996-os atlantai diadala is a legendás történetek közé emelkedik. Ebben a sportágban érmet legutóbb 2000-ben Erdei Zsolt nyert Sydney-ben. Azóta viszont – ahogy mondják – néma csend...

Kovács István atlantai győzelme az ökölvívósport eddigi utolsó magyar aranyérme Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Egy ország ökölvívósportjának az erejét az mutatja meg, ha minél többen eredményesen szerepelnek egy-egy olimpián. Az 1992-es barcelonai játékokon még nyolc ökölvívónk lépett a kötelek közé, közülük hárman, az 51 kilós Kovács István, a 71 kilós Mizsei György és a 81 kilós Béres Zoltán is bronzérmes lett.

Ekkor még volt magyar ökölvívó-válogatott.

2016-ban pedig annak is örülnünk kell, ha két bokszolónk kijut a nyári olimpiai játékokra. Még a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi játékokon is öten voltak a magyar bokszolók. Mára ketten maradtak.

Bacskai Balázs az első fordulóban kikapott a riói olimpián Forrás: AFP/Yuri Cortez

Közülük az egyik, Bacskai Balázs tegnap már elbúcsúzott, így a még ringbe nem lépő Harcsa Zoltán maradt utolsó magyar hírmondónak. Az ökölvívást idehaza ezer gond feszíti. Bár a magyar szövetség elnöke, Csötönyi Sándor előszeretettel hivatkozik a nagyszerű magyar utánpótlásra, sokatmondó adat, hogy

a legutóbbi három olimpián érem nélkül maradtak a magyar bokszolók.

A magyarázatokkal tele a padlás. A bírók mindig ellenünk csalnak, az ázsiai maffia összefogott az amerikaival, és még hosszan sorolhatnám. Az igazság az, hogy ennek a sportágnak a magyarországi népszerűsége iszonyatosan nagyot zuhant az elmúlt harminc évben.

Erdei Zsolt, az eddigi utolsó magyar olimpiai érmes ökölvívó. Rióban már edzőként volt jelen Forrás: Origo

Ha egy fiatal magyar bokszoló nyer két meccset, azonnal profinak áll. Rengetegen próbálkoznak különféle profi vagy magukat professzionálisnak mondó kluboknál elhelyezkedni, a dolog vége a legtöbbször keserű csalódás.

A magyar amatőr ökölvívásnak nincsenek meg a komoly alapjai.

Nagyon fájó ezt leírni egy olyan sportágban, amely Papp László és Kovács István mellett további hat bajnokot adott Magyarországnak. Csík Tibor, Kocsis Antal, Énekes István, Gedó György, Harangi Imre, Török Gyula. Szinte biztos, hogy soha többé nem lesz már ilyen eredményes az amatőr ökölvívás Magyarországon.

Súlyemelés

Ezt a sportágat egyértelműen a 2004-es athéni olimpián történt doppingesetek verték szét és küldték teljesen padlóra. A kikecmergés azóta sem történt meg, így a legutóbbi, londoni játékokhoz hasonlóan most is egyetlen magyar emelő, az ólomsúlyban induló Nagy Péter léphet pódiumra Rióban.

Nagy Péter az egyetlen magyar súlyemelőnk Rióban Forrás: AFP

Súlyemelésben mindössze két magyar olimpiai bajnokság született. 1972-ben Földi Imre, 1980-ban Baczakó Péter tudott aranyérmet nyerni ebben a sportágban. De a hetvenes-nyolcvanas években az volt a jellemző, hogy egy-egy sztársúlyemelő mellett olyan erős csapat vett részt az olimpiákon, hogy szinte minden fellépőtől érmes vagy pontszerző helyezést remélhetett a magyar sportközvélemény.

Ebből a szempontból az 1972-es müncheni olimpia a leginkább figyelemre méltó.

A bajor városban Földi Imre aranyérmes lett. Mellette az 52 kilós Szűcs Lajos második, a szintén 52 kilós Holczreiter Sándor, a 60 kilós Benedek János és a 82,5 kilós Horváth György harmadik helyen végzett. Nem véletlen, hogy a müncheni olimpia súlyemelőversenyeinek összesített éremtáblázatán Magyarország a harmadik helyen zárt.

A magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka, Földi Imre Forrás: Wikipedia

Előbb az 1988-as szöuli doppingesetek (Szanyi Andor és Csengeri Kálmán bukott le) rázták meg a magyar súlyemelést, de innen még volt felállás. A női súlyemelés bevezetése kedvezett a magyaroknak, hiszen olyan tehetséges versenyzők tűntek fel, mint Takács Mária, a későbbi világbajnok Likerecz Gyöngyi vagy az olimpiai ezüstéremig jutó Márkus Erzsébet és Krutzler Eszter.

Márkus Sydney-ben csak nehezebb testsúlyával maradt le az aranyéremről.

A tiszta eszközökkel megszerzett olimpiai súlyemelőérmek sorában az övé az utolsó előtti, az utolsó meg a 2004-es athéni olimpián fellépő Krutzler Eszteré. Athénban a férfiak között a 105 kilós Gyurkovics Ferenc szintén a második lett, de az ő ezüstérmét doppingvétség miatt elvették. Akkor már túl voltunk Kecskés Zoltán és Kovács Zoltán ügyén, és lehetett sejteni, hogy ezt a pofont már nem éli túl a magyar súlyemelés.

Baranyai János súlyos sérülése a 2008-as pekingi olimpián Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

Nem is élte. A sportág azóta is csak keresi önmagát. Athén, tehát 2004 óta magyar női súlyemelőnek nem sikerült az olimpiai kvalifikáció. 2008-ban Pekingben Baranyai János, míg négy évvel ezelőtt, Londonban Nagy Péter jutott ki az olimpiára. Baranyai sem a teljesítményével, hanem szerencsétlen sérülésével tűnt ki a pekingi mezőnyből, míg Nagy Péter önmagát felülmúlva a 11. helyen zárta a londoni olimpiát. Rióban nagyszerű eredmény lenne, ha Nagy bekerülne az első tízbe, de hol van mindez a közelebbi vagy a távolabbi múlt nagyszerű eredményeitől?

Torna

Ennek a sportágnak a furcsasága az, hogy miközben Magyarország remek szerspecialistákat küldött az olimpiára, a magyar tornászcsapatok, illetve az egyéni összetettben erős tornászok egyszerűen eltűntek a nemzetközi mezőnyből. 2012-ben Londonban a lólengésben első lett Berki Krisztián. 2000-ben Sydney-ben a gyűrűn aranyérmes gyakorlatot mutatott be Csollány Szilveszter. 1992-ben az ugrásban induló Ónódi Henrietta szintén olimpiai bajnoki címet nyert.

Sikersportág – mondhatnánk.

Lényegében igaz. Mivel azonban csapatban az elmúlt olimpiákon nem tudtunk kvalifikálni, mégis azt kell mondani, hogy egy-egy versenyző tudott esernyőt tartani a magyar tornasport feje fölé.

Berki Krisztián két olimpiai kvalifikációt is elbukott Forrás: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

Ráadásul Berki Krisztián a lehető legpechesebb magyar sportolók közé tartozik. Sem a pekingi, sem a mostani, riói játékokra nem tudott kijutni, holott azt mindenki elismeri, hogy nála jobb lovas kevés van a világon. Az iszonyatosan bonyolult és ciklusonként többször is megvariált kvalifikációs rendszer azonban nem kedvezett Berkinek.

Csollány Szilveszter 16 évvel ezelőtt gyűrűn nyert olimpiai bajnokságot Forrás: AFP/Damien Meyer

Érdemes megnézni a 2004–2012 között tornában kijutott magyar sportolók névsorát. A férfiaknál 2004-ben és 2008-ban Gál Róbert, a nőknél 2008-ban és 2012-ben Böczögő Dorina szerepelt két-két olimpián. 2004-ben Szakra Krisztina, 2012-ben pedig Hidvégi Vid is mehetett az olimpiára. Londonban Berki Krisztián aranya látszólag azt mutatta meg, hogy minden rendben van a magyar tornasportban. Addig azonban, amíg az olimpián csak egy-egy versenyzőnk tud bizonyítani, nem érdemes magyar tornasportról beszélni.

Hidvégi Vid Rióban nem jutott be a lólengés döntőjébe Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az majd akkor lesz újra, ha a csapatversenyekben ott leszünk a játékokon, netán újra lesz egy olyan tornászunk, mint Supola Zoltán volt. A ma már Las Vegasban élő egykori kiválóság három egymást követő olimpián (1992–2000 között) elindult az egyéni összetettben, emellett több szeren is kiválóan tornázott. Ugrásban és lólengésben is olimpiai döntőben szerepelt 2000-ben.

Ilyen képességekkel rendelkező magyar férfi vagy női tornász azóta sem szerepelt nyári olimpián.

De ma már annak is örülnünk kell, ha egy-egy szeren ki tudunk állítani olyan sportolót, aki eséllyel száll harcba az érmekért.