Szinte már meg sem lepődünk, ha egy 10-12 év körüli kisfiút látunk kiszállni valamelyik hazai márkakupán induló autóból, és a nemzetközi sorozatokban is egyre fiatalabb versenyzők tűnnek fel. Elég, ha csak a Forma-1 fiatal csillagára, a 18 éves Max Verstappenre gondolunk.
A kicsi bajnokpalánták mind arról álmodoznak, hogy egyszer majd ők is a legmagasabb géposztályban indulhatnak, mégis sokan vannak, akik még felnőttkoruk előtt abbahagyják a száguldást.
Mint Major Benedek, aki több magyar és nemzetközi bajnokságot is megjárt ugyan, de egy ponton úgy döntött, inkább mással próbálkozik. Alig volt 10 éves, amikor elkezdte a versenyzést – gokarttal, ahogy az autósportban szinte mindenki.
Egy Michael Schumacherről szóló életrajzi film indította el az autóversenyzés útján.
13 évesen már a nemzetközi gokartmezőnyben mérette meg magát, majd 14 évesen jött a magyar Suzuki Kupa, ahol a 8. helyen zárt összetettben, de kipróbálta magát minirallyban, hosszú távú versenyeken és rally sprintben is. A most húszéves Benedek karrierje csúcsának egyértelműen a kamion-Eb-n elért helyezését tartja.
A FIA ETRC-n, a kamion-Eb-n 2013-ban összetettben 10. lettem. Ugyanebben az évben a Rookie Of The Year címet is megszereztem, mint a sorozat valaha volt legfiatalabb versenyzője, és sikerült négy futamot is megnyernem, az egyiket például Le Mans-ban, amire nagyon büszke vagyok.”
A sikerek mellett elkerülhetetlenek voltak a rázós helyzetek is. Benedeknek voltak nagyobb balesetei, de azt mondja, ezek mindig erőt adtak neki. „A törések után igyekeztem a lehető leghamarabb visszatérni a pályára és tovább versenyezni. Gyakran volt rá példa, hogy sérülten ültem be a volán mögé, a kamion-Eb-n egyszer a talpközépcsontom tört el, a következő évben pedig a térdem sérült meg, de a versenyzés ezzel jár.”
A sikerek ellenére 19 évesen úgy döntött, abbahagyja a versenyzést, mert egyszerűen más lett a fontos számára. „Mindenki életében eljön egy pillanat, amikor más motivációk is előtérbe kerülnek, mint a korábbiak.
Átértékeltem magamban, hogy milyen jövőkép áll előttem az autósportban, valamint az élet más területein, és ennek eredményeként inkább az egyetemet és az üzleti életre való felkészülést választottam.
Itt is fiatalon akarok sikereket elérni. Olyanokat, ami másnak nem sikerült.” A versenyzéssel töltött évekért ugyanakkor nagyon hálás, azt mondja, az autósport tanította meg egyebek mellett arra, hogy céltudatosan nézzen a jövőbe, és hogy a kudarcokból tanulni is lehet.
Benedek egyik kortársának, a 17 éves Tassi Attilának eszébe sem jut abbahagyni a versenyzést, sőt, egyértelműen bajnoki ambíciói vannak. Most a WTCC konkurenciájának számító sorozatban, a TCR Internationalben hajt egy 300 lóerős Seatot a B3 Racing színeiben. Ebben az idényben összetettben 11. lett a főleg felnőttekből álló mezőnyben.
Idén egyszer 3. helyen végzett, amivel a TCR eddigi rövid történetének legfiatalabb dobogósa lett.
12 évesen ült először versenyautóba, de előtte más sportokat is kipróbált: jégkorongozott és hobbiszinten BMX-ezett. Előbbit egyszerűen megunta, a biciklivel pedig akkorát bukott, hogy súlyos koponyasérülést szenvedett. Teljesen meggyógyult, de a kórházban fekve arra jött rá, hogy valami fordulatosabb, pörgősebb sportágat akar kipróbálni. Így kötött ki a gokartban.
Hamar kiderült, hogy van érzéke a dologhoz, így néhány hónap múlva már egy Suzukiban ült, amit az akkori adottságainak megfelelően alakítottak át: üléstoldót, pedáltoldót, kormányrúd-hosszabbítót szereltek be, hogy mindent elérjen.
Amikor az alapok megvoltak, 3-4 tesztnap alatt megtanultam a pályán is kezelni az autót.
A versenyzői licenchez meg kellett csinálnom egy elméleti vizsgát is, utána jöhetett az éles próba.” Nem emlékszik rá, hogy valaha is félt volna, habár veszélyesnek tartja az autósportot. „Nagyon nagy tempóval megyünk, a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is állandó a sérülésveszély. Nekem is volt a szezonban néhány komoly balesetem, a saját hibámból és máséból is. Volt bennem egy érzés, hogy miért velem történik ez a sok szerencsétlenség, de a csapatom és a szüleim is támogattak, úgyhogy erős maradtam.”
Attila most egy olyan iskolában tanul, ahová sok élsportoló jár, így a tanároknak természetes, ha versenyek miatt van távol. Amikor nincs versenyhétvége, akkor az idejét a tanulás, az edzések és a szimulátorozás között kell jól elosztania. Visszatekintve úgy látja, mindenképp előnyt jelent az, hogy már 12 éves kora óta versenyez, mert olyan tapasztalatokat szerzett, amelyek segítették a TCR-ben töltött első évadában.
Attila egyik korábbi mentora volt Csuti László, az RCM Motorsport vezetője és tulajdonosa, aki több mint egy tucat gyerekpilótát nevelt érett versenyzővé. Nemrég saját fiával, a most 10 éves Kristóffal is elkezdte a közös munkát. Rallycrossban indulnak, ahol gyermekeknek is rendeznek futamokat. Kiki – ahogy mindenki hívja – az első három versenyén nem váltott harmadikba, és az általános tapasztalat az, hogy ebben a szakágban nem diktálnak túl gyilkos tempót a gyerekek, ezért is engedik őket versenyezni.
Csuti tudja, hogy nagy felelősség ezeket a srácokat versenyautóba ültetni, ugyanakkor valójában nem tartja annyira veszélyesnek a sportágat, mint amilyennek kívülről látszik. „Nagyon komoly biztonsági és védelmi előírások vonatkoznak az autóra és a versenyző felszerelésére is.
A másik fiam, Máté focizik. Kis túlzással mondhatom, hogy állandóan fáj valamije, mindig történik vele valami, Kristóf viszont még soha nem sérült meg.
Nagy felelősség beültetni őket a versenyautóba, ez tény, de szerintem a foci vagy a jégkorong ugyanilyen veszélyeket rejthet.”
Biztonság ide vagy oda, Csuti László szigorú feltételeket szab fia versenyzésének: csak akkor mehet a móka, ha Kiki tanulmányi eredménye jó. Az együttműködésükkel nincs gond, Kiki a pályán feltétel nélkül elfogadja apja tanácsait, utasításait, de ha leveszi a bukósisakot, akkor ugyanolyan, mint a kortársai: könyörögni kell neki, hogy felvegye a sapkáját.
Vidosits Anna viselkedéselemző szerint nem véletlen, hogy Laci és Kiki hatékonyan dolgozik együtt a pályán.
6-10 éves korukban ugyanis a gyerekek annyira szabálykövetők, hogy a számukra ismeretlennek számító területeken szívesen csinálják, amit mondanak nekik.
A szakértő ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy szigorú tanulmányi eredményhez kössék a gyerekeknél a versenyzés lehetőségét. „A pszichológia tapasztalata szerint nincs külső motivációs tényező. Csak olyan van, hogy létezik egy közeg, amiből a gyerek pozitív tapasztalatot akar szerezni. Vagyis nem lehet egy örömtevékenységet feltételekhez kötni, mert ha szereti, akkor mindenféle külső tényező nélkül is csinálni fogja.
Ha viszont tanulmányi átlaggal zsarolják, az olyanfajta frusztrációt okozhat, ami a versenyzésére is kihathat. Könnyen agresszívvá is válhat a versenypályán, vagy akár magatartászavar is kialakulhat.
A szülőnek is el kell fogadnia, hogy a gyerek csak akkor lesz igazán sikeres, ha legmélyebbről fakad a motivációja” – mondja Vidosits Anna.
Szerinte az sem véletlen, hogy általában 6-9 éves korban kezdik el a versenyzést a gyerekek. 5 és 12 éves kor közé tehető ugyanis egy olyan fejlődési fázis, amiben a gyermek elnyeri az úgynevezett kompetencia érzését. Általában ilyenkor derül ki, hogy amit kipróbál, abban sikeres vagy sikertelen, ahogyan az is eldőlhet, hogy merre megy majd tovább.
Ennek a korosztálynak szó szerint szüksége van a versenyzésre, a megmérettetésre, hogy megtudják, mire képesek.
Feszegetni akarják a határaikat, kíváncsiak a korlátaikra, a sikereket és a kudarcokat is megtapasztalják” – véli Vidosits Anna.
A Zengő Motorsport is bízik a fiatalokban
Juniorcsapatával saját utánpótlás-nevelő programot működtet a Zengő Motorsport. A túraautó-világbajnokságban és a túraautó-Európa-bajnokságban is szereplő magyar csapat idén a korábban a Zengő Junior Teamben versenyző 20 éves ifj. Ficza Ferenccel és a 17 éves Nagy Danival vágott neki a WTCC futamainak, az ETCC-ben pedig a 21 éves Nagy Norbi vezeti a zengős autót. Zengő Zoltán csapatvezető tudatosan választott fiatal tehetségeket. Döntésében korábbi versenyzője, az idén a gyári Hondához igazoló Michelisz Norbert is segítette. "A szimulátoros bajnokságokban nagyon sok az ügyes fiatal srác, annak idején Norbit is egy ilyen versenynek köszönhetően fedeztük fel. Azért szeretek ilyen fiatalokkal dolgozni, mert gördülékeny velük a munka, sok mindenre tudnak egyszerre figyelni a pályán, és valahogy könnyedebben versenyeznek, mint a rutinos nagy öregek. A WTCC utolsó versenyhétvégéjén, Katarban például úgy tartották maguk mögött a tapasztalt Tom Coronelt, hogy a mi autóink 30 kilós büntetősúllyal mentek, Coronel kocsiján pedig nem volt pluszsúly. Élvezettel, felszabadultan autóztak, és én nem is várok tőlük mást. Az évad elején megbeszéltük, hogy nem kell túlhajtaniuk magukat, de szinte lehetetlen nyomás nélkül versenyezniük, hiszen minden versenyhétvégén testközelből látják Michelisz Norbertet, akinek a teljesítményét biztosan követni akarják. Én viszont egyelőre csak annyit szeretnék tőlük, hogy élvezzék a versenyzést, gyűjtsék a kilométereket és tanulják meg ezt a számukra új közeget, és ha ez megvan, nem nyugszom addig, amíg világbajnokságot nem nyerünk egy magyar versenyzővel” – mondta az Origónak Zengő Zoltán.Általánosságban a speciális élethelyzet vegyesen hat a gyerekekre. A kortárs közeg hiánya meglátszik az ilyen gyerekek viselkedésén, és a problémamegoldó készségük is eltér a többiekétől – fejtegette Vidosits Anna, majd így folytatta: „Nem lesz jobb vagy rosszabb, inkább az önazonosság nem lesz bennük egyértelmű.
Hiszen nem lehet tudni, hogy ezek a kihívások mennyire tükrözik a gyerek saját vágyát, és mennyire a szülőkét.
Ha a kettő közel van egymáshoz, akkor a gyerek be tudja építeni mindezt a saját személyiségébe, de ha nem a saját választásáról van szó, azt megszenvedheti. A szülői hatást pedig általában nem lehet elkülöníteni a gyerek személyétől, különösen az azonos nemű szülővel akar majd azonosulni egy bizonyos életszakaszban, vagyis ha az apa autóversenyző, akkor több mint valószínű, hogy a fia is az akar majd lenni.”
Így volt ez Csutiéknál is: a kíváncsi kisfiú minden versenyre elkísérte apukáját, a paddockban cseperedett fel. Apja soha nem erőltette nála a dolgot, Kikit mindig nagyon érdekelte ez a világ, miközben a testvérét teljesen hidegen hagyta. Egy rallycrossverseny aztán annyira elvarázsolta, hogy onnantól nem volt visszaút. Apja a kezdetektől fogva tudatosan figyel arra, hogy ne terhelje túl sem a saját gyerekét, sem a nála versenyző többi srácot. „Szeretném, ha 16 éves korukig az egész játékról és tapasztalatszerzésről szólna. Tanuljanak meg sportszerűen versenyezni, azután ráérünk az eredményekkel foglalkozni.
Nem hinném, hogy ezzel elveszem a fiam gyerekkorát, hiszen a szabadideje 70 százalékát így is játékkal tölti, mint a vele egykorúak, a maradékban viszont versenyez.”
Kikinek több rázós helyzete is volt már rövid rallycrossversenyzői pályafutása alatt, amiket olyan természetességgel mesél el, mintha csak a suliban történekről számolna be. „Egyszer borultam egy nagyot Nyírádon. Volt ott egy padlógázas kanyar, és az elején kicsúsztam, miközben nagyon jött mellettem a csapattársam. Azt hitte, hogy elengedem, és hát... nem engedtem el, mentem az ívemen, ő meg belülről meglökött, megforgatott, és az oldalán állt meg az autó a homokban.”
„Nekem az első gondolatom az volt, hogy én voltam-e a hibás. Apáék a rádión kérdezték, hogy jól vagyok-e, aztán odafutottak a pályabírók, ők is megkérdezték, hogy rendben van-e minden, visszaborították az autót, és egyből ki is tudtam szállni. Mentővel bevittek megvizsgálni, de nem lett semmi bajom. Kicsit megijedtem, de igazából borultam már előtte, akkor tetőn álltam meg.
Edzés közben a vizes pályán meg akartam úsztatni a kocsi hátulját, nem jött össze, és fejre álltam az autóval.
Ijesztő volt, hogy fejjel lefelé lógok, próbáltam magam megtámasztani, de ahogy kikapcsoltam az övet, kiszállás közben fejre estem. Egy sérülésre is emlékszem, Máriapócson az egyik kanyart túl szűken kezdtem, nekimentem a gumifalnak, ott megrándult a nyakam, bekenték valami krémmel, és a biztonság kedvéért az orvos is megnézett, de nem volt komoly a sérülés.”
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, Oláh Gyárfás is gyermekként került közel az autósporthoz. 6 éves korában motoron kezdte versenyzői karrierjét. Jó barátságban, de ellenfélként versengtek a dobogóért többek között Talmácsi Gáborral, majd egy látványos bukás után – engedve anyukája unszolásának – 12 évesen négy kerékre váltott. Szülei nála is a jó tanulmányi eredményt szabták a versenyzés egyértelmű feltételként. Egyetért azzal, amit a szakértő mond, hogy kezdetben nehezen választható el a szülő álma a gyerekétől:
Azt hiszem, hogy 6-10 éves gyerekeknek a versenysport még játék, a valóságban ez a szülők sportja.
Később, a kamaszkorban viszont komoly elhivatottsággá válhat. 12-13 éves koromban nálam is elérkezett ez a pont, és mikor a félévi bizonyítványom nem volt elég jó, nem mehettem versenyre. Nem látok ebben semmilyen problémát, hiszen költséges sportról van szó, amiért a szülő, sőt sokszor a testvér, a család is áldozatot hoz. Nekem sokat jelentett, hogy volt egy ilyen motiváció, azt viszont fontosnak tartom, hogy teljesíthető célok legyenek a versenyzés feltételei a gyerekek esetében.”
Oláh Gyárfás több magyar bajnoki cím tulajdonosaként 18 éves koráig versenyzett, akkor a tanulást és a gokartsport oktatását választotta. Sok gyerekkel foglalkozott, főként 7-12 évesekkel. Tapasztalatai szerint a versenyeken való részvételhez fontos a fizikai, mentális felkészülés is. Így nemcsak a biztonságos vezetésre tanítják meg a fiatalokat, hanem az elhivatottságra, a lemondásra és a fontossági sorrend felállítására is.
Speciális feladat ennek a korosztálynak a versenyeztetése, hiszen a fizikai, személyiségbeli, lelki sérüléseket is kerülni kell.
Tény, hogy az autósport veszélyes, amit tudni kell kezelni. A gyermek szülei, a csapat tulajdonosa, a versenyigazgató és a rendező, tehát minden döntéshozó egyaránt felel a gyerekért, mondhatjuk, hogy közös feladat a biztonságos körülmények megteremtése.”
Arra is van pszichológiai magyarázat, hogy miért nem akarnak, vagy nem tudnak elszakadni ezek a gyerekek a versenyzés világától. Azért, mert a közeg visszaigazolja a személyüket – mondja a viselkedéselemző.
Vidosits Anna a ragaszkodás okát abban látja, hogy sokszor egy ilyen környezet a gyerek más, addig rejtett kvalitását értékeli fel.
„Kiderülhet valakiről például, hogy jó a humora, de az sem kizárt, hogy épp a gyengesége kerül felszínre, és ennek köszönhetően megtalálja a helyét a háttérben is.” Vidosits Anna fontosnak tartja, hogy sok pszichológiai jellegű támogatást kapjanak ezek a gyerekek, hogy a kudarcok és a sikerek mentén megélt élményeket is fel tudják dolgozni, hogy ezzel az önismeretük is fejlődjön.
Szigorú szabályok a magyar rendszerben
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetséghez tartozó szakágakban különböző szabályok vonatkoznak a gyerekek versenyzési feltételeire. A gokartban nincs alsó korhatár, de logikusan meg kell várni azt a kort, amikor a gyerekek már fel tudják mérni, mivel jár egy ilyen járművet vezetni. A tapasztalat az, hogy 6 éves kor előtt nem kezdenek el versenyszerűen gokartozni – mondta lapunknak Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke. A zárt pályás szakágakban, vagyis az offroadban (rallycross, autocross) és a gyorsaságiban 10-12 évesen már versenyezhetnek a gyerekek, de ehhez teljesíteniük kell a versenyzői engedély megszerzéséhez szükséges úgynevezett minimumvizsgát, valamint egy alkalmassághoz hasonló gyakorlati tesztet. Ezen szakemberek felmérik a gyerek döntésképességét, megnézik, hogyan reagál váratlan helyzetekben, és az eredmények alapján döntenek arról, megkaphatja-e a versenyzői licencet. A közúti versenyzéshez tartozó rallyban és tereprallyban jogosítvány szükséges ahhoz, hogy valaki versenyezhessen. Emellett pszichológiai ellenőrzést is tartalmazó, szigorú sportorvosi vizsgálaton is átesnek a fiatal versenyzőjelöltek, 16 éves kor alatt pedig félévente kell megcsinálniuk a sportorvosit. Versenyzői előéletéről, eredményeiről is nyilatkoznia kell, a szövetség továbbá iskolai beleegyezést, valamint szülői és gondviselői aláírást is kér az engedélyhez.