Nehéz fenntartani a makulátlanságot

Vágólapra másolva!

Az internet elterjedésével, a közösségi média térnyerésével teljesen átalakult a sportolók és sportvezetők kommunikációja. Amíg húsz éve még az interjú, a vita, a beszélgetés volt a bevett műfaj, addig napjainkra a közösségi oldalak, személytelen közlemények egyre inkább átvették a szerepét. A miértről dr. Dóczi Tamás sportszociológust, a Testnevelési Egyetem docensét kérdeztük.

„A digitális korszak beköszöntével egy újfajta kommunikációs modellről beszélhetünk. Ebben a modellben érdekes kettősség van. Egyrészt aki kommunikálni szeretne, saját maga megteheti.

Közölhet kérdések nélkül, akkor is, ha nem kérdezik meg semmiről, de szeretne bekerülni a hírfolyamba.

Másrészt mégiscsak van egyfajta kétirányúság: ha posztol valamit, arra hosszú idő elteltével is érkezhetnek visszajelzések. Mások a szelekciós logikák. Sok hír és információ van, de az embernek nagyon érdekeset kell közölnie ahhoz, hogy bekerüljön a médiába. Ha ez megtörténik, akkor viszont nagyon nem mindegy, milyen tartalmat sugároz magáról.

Miért a közösségi média a legalkalmasabb erre?

Azért, mert itt első kézből tud közölni. Erre tényleg a Facebook vagy a Twitter a legideálisabb, ezt mindenki használja. Nem adnak mást az alany szájába, úgy, abban a formában jelenik meg a mondandó, ahogy azt ő szeretné. Annyit oszt meg, annyi személyes vagy szakmai tartalmat tesz fel, annyi kritikát fogalmaz meg, amennyit jónak gondol. Maga az eredeti közlés moderált, kontrollált és végiggondolt, nem egy kérdésre adott válasz.

De ez nem minden helyzetben tehető meg. Ilyen például a vegyes zóna, ahol a sportoló személyesen szembe találja magát a médiával.

Ott még mindig adódhatnak konfliktusok, vagy olyan megszólalások, amelyeket a legszívesebben visszavonna az illető.

Az embernek nagyon érdekeset kell közölnie ahhoz, hogy bekerüljön a médiába Forrás: Cultura Creative/Cultura/Simon Potter/Simon Potter

Mikor jött el az a válaszvonal, amikor a hagyományos kommunikációs módszerek megszűntek, és inkább a személytelenebb közlemények váltak divatossá?

Folyamatában alakult ki, de a mérföldkő a közösségi oldalak megjelenése volt. Az első fecskéket - akik ezeken a csatornánkon kezdtek el kommunikálni - aztán követték a többiek.

Ezután kezdődött csak el a szabályozás, gondoljunk itt például az olimpiára, ahol bizonyos dolgokat kifejezetten megtiltott a NOB.

A posztmodern kor sajátossága, hogy egy adott témáról az interneten böngészve apró szilánkokból rakjuk össze a valóságot. Ez nem mindig könnyű.

A vita hiánya mennyire magyar sajátosság?

Magyarországon a vitakultúra teljesen más helyen szerepel, mint például az Egyesült Államokban. Ott a középiskolában vannak debate-foglalkozások, ahol pró és kontra egymásnak lehet menni, érveket, ellenérveket hozni. Az angolszász nyelvben a debate és az argument szavaknak sokkal kevesebb negatív konnotációja van, mint annak, hogy „ne vitatkozz". Pedig a vita előrevisz, de mi félünk ettől.

A magyar sportban ez a kritika, önkritika, vita oldal nem annyira erős.

Sokkal inkább beszélhetünk sikerdiskurzusokról, és az a fajta kommunikációs modell, amelyről beszélünk, ezt valamennyire meg is engedi.

A kommentek mennyire befolyásolhatják az interjúadási szokásokat?

A szakemberek többsége azt mondja, nem szabad ilyenekkel foglalkozni. Hiszen nem tudni, mekkora a tényleges helyi értéke annak a kommentelőnek, hogy csak rombolni jön, vagy szórakozik.

Sohasem szabad, hogy ezt egy sportoló a szívére vegye, noha fontos, hogy kapjanak visszajelzéseket.

Bár a fórumokon vagy a kommentekben sok kritika van, ezek inkább elszigetelt anonim jelenségek. Az emberek nyilván sokféle céllal írnak, de van, aki tényleg csak a trollkodásért csinálja. De ezáltal a valódi viták, ahol egyenértékű felek vitáznak, teret vesztenek.

Egy sportoló jellemére lehet-e következtetni abból, hogy ha inkább nyitott a beszélgetésre vagy inkább a közösségi médiát használja?

Lehet, de ne felejtsük el, hogy a sportoló dolga, hogy sportoljon, és ebben legyen kiváló. Mégis néha beletesszük őket olyan helyzetbe, ahol kiváló kommunikátornak kellene lenniük, de nem biztos, hogy azok. Ez habitus és személyiségfüggő.

Van egy aszimmetria: a sportoló nem ért a kommunikációhoz, az újságíró igen.

A másik oldalról viszont a sportoló elvárja, hogy az újságíró legyen vérprofi, és jól felkészüljön, de nem biztos, hogy utóbbi teljes mértékben meg tud ennek felelni.

A többség a megjelenés előtt el akarja olvasni a vele készült interjút. Bízik a sportoló a médiában?

Változó. Olyan is megtörtént már, hogy az interjú elkészült, a sportoló visszaigazolta, de a megjelenő anyag szalagcíme más lett. Erről az újságíró sem tudott, nem is értett vele egyet, az alany pedig kiakadt.

A legnehezebb, hogy az eladhatóság mércéi nem mindig vágnak egybe azzal, amit az interjúalany elképzelt, vagy amit az újságíró szigorúan szakmailag vagy etikailag jónak gondol.

Egyéb döntések is szerepet játszhatnak.

Mennyire kell egy sportolónak példaképnek lennie?

Manapság nem lehet kontrollálni semmit, már nemcsak az újságíró ír újságot, hanem az is, aki lát valamit, és fényképet készít. Nehéz fenntartani a makulátlanságot, és talán nem is érdemes ezzel próbálkozni. Sőt lehet, ez már nem is cél. Sokszor inkább azt jelzik, hogy „mi is emberek vagyunk, néha elfáradunk, kiengedjük a fáradt gőzt". Nem szerencsés piedesztálra emelni a sportolókat, mert botrány esetén onnan nagyot lehet bukni.

Lance Armstrong jó példa erre: ahogy a Tourokat nyerte, legyőzte a betegségét, alapítványa volt, majd jött a doppingbotránya.

Akkor az embereket elérte a morális pánik, azt látták, amiben addig hittek, abból semmi sem igaz.

Lance Armstrong Oprah Winfrey műsorában Forrás: AFP/George Burns

Ehhez képest szerencsésebb például Wayne Rooney esete, aki alkoholt ivott egy esküvőn, azonban éppen kedvenc klubom, a Liverpool edzője, Jürgen Klopp mondta azt, hogy álljunk már meg. Ezektől a sportolóktól így is sokkal szigorúbb életvitelt követelnek, mint a nagy elődöktől.

Szociológiai szempontból mennyire nehezebb egy szegényebb környezetből érkező sportolónak bekapcsolódnia a kommunikációba, mint annak, aki ebbe beleszületett?

Nagyon fontos kérdés.

Azzal együtt is, hogy az általános tendencia szerint a magyarországi sportolók jelentős része középosztályi háttérrel rendelkezik.

De kinek-kinek több és kevesebb lehetősége van arra, hogy képezze magát ilyen téren. Az újságíró egy értelmiségi szakma, adott esetben felállhat egy aszimmetria ebben a helyzetben, és a sportolót ez feszélyezheti. A sportolók kapnak ugyan bizonyos segítséget sportpszichológustól vagy kommunikációs szakembertől, azonban az sejlik fel, hogy lenne tere annak, hogy kicsit jobban kellene segíteni a versenyzőinket ebben. Aki profikkal dolgozik, akár jobb színben tud feltűnni, mint aki ügyetlenebbül, saját maga próbálja házon belül megoldani a kérdéseket.