Magyar testvérpár az autósport elitjében

Kosárlabdával kezdték, de az autósportban kötöttek ki. Nem akartak versenyzők lenni, inkább a technika vonzotta mindkettőjüket. Befejezik egymás mondatait, vagy épp kijavítják a másikat, és ugyanilyen nyugalommal kérnek tanácsot egymástól szakmai kérdésekben. Voltak kollégák a WTCC-ben, most pedig kis túlzással konkurensek. Bári Gergely nyolc évig volt Michelisz Norbert versenymérnöke, de a 2016-os szezonban Tiago Monteiróval dolgozott együtt a Honda gyári csapatánál. Öccse, Bári Dávid a sorozat versenytársának számító TCR Internationalben irányította a magyar B3 Racinget.

Amikor először találkoztam Dáviddal, akkor a Budapesti Műszaki Egyetem Formula Racing Teamjének vezetője volt.

Bári Dávid: Igen, az 2010-ben történt. A bátyám akkor már valódi sorozatban dolgozott mérnökként.
Bári Gergely: Abban az évben nyertünk Wéber Gáborral Európa-kupát a Zengő Motorsport színeiben, és büszke vagyok rá, hogy egy évvel korábban Michelisz Norbival sikerült ugyanez.

Bári Dávid (baloldalon) és Bári Gergely (jobbra), a magyar versenymérnök testvérpár Fotó: Hirling Bálint - Origo

B. D.: Én ezt négy év múlva megismételtem, én is bajnok lettem az ETCC-ben Dusan Borkoviccsal, szóval gyakorlatilag két év előnyben vagyok.

De hogyan kezdődött az egész? Volt valami kapcsolódásuk a motorsporthoz?
B. G.: Egyszerűen elkezdett érdekelni minket ez a világ. Apukánknak volt egy autósiskolája, amint elértük a pedálokat, azonnal Y-fordulóztunk, szerettük az autókat.

Mindketten a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztek. Tudatosan választottak olyan iskolát, ami majd felkészíthet a versenysportra?
B. G.: Nem. Általánosságban az autók vonzottak. Volt egy időszak például, amikor a dízelmotorok érdekeltek, akkoriban azt hittem, dízelmotor-tervező leszek. Aztán az aerodinamika vonzott, mígnem végül a futóműveknél kötöttem ki, de arra sosem vágytam, hogy versenyző legyek.

Reálisan gondolkodtam, és tudtam, hogy nem az autóban, hanem mellette van a helyem.

A versenymérnökségben az a jó, hogy egyből ott az eredmény, nincs mese. De ha járműipari mérnök valaki, és mondjuk egy nagy multinál vesz részt a járműtervező folyamatokban, ott el tud mosódni mind a siker, mind a kudarc, a jó és a rossz. Kicsit kiegyenlítetlenebb, lassabb az egész folyamat. A versenyzésben pedig azonnal ott a végeredmény. Ráadásul előfordul, hogy kevés információ alapján kell gyorsan döntést hozni, nem is mindig optimális helyzetben, szükség van a belső megérzésre. Mindez olyan pluszt ad, ami csak a versenysportban van meg.

A BME remek iskola volt a Bári testvérpár számára Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

B. D.: Az autók szeretete szerintem csak egy dolog. Kosaraztunk is régebben mindketten, nekem így volt meg a kapcsolódás a csapatsporthoz és a versengéshez is.

Mindig fontos volt számomra, hogy versenyezhessek valakivel.

Mérnökként a versengés és a megmérettetés az autósportban talál egymásra.

Hogyan lett a versengés iránt vonzódó egyetemistákból gyakorló versenymérnök?
B. G.: Miután elvégeztem az egyetemet, maradtam PhD-hallgatóként a BME Gépjárművek Tanszékén. 2007-ben kapott egy levelet a tanszék Czollner Gyulától azzal, hogy indul Magyarországon a SEAT kupa, ahová mérnökpalántákat kerestek.

Így kerültem a Zengő Motorsporthoz, Wéber Gábor és Czollner Gyula mellé, így kezdődött a versenyautós karrierem.

B. D.: Én meg akkor kezdtem el az egyetemet és a munkát a Gergőék által alapított Formula Student csapatban. Wéber Gabiékat még csak a tévéből és az újságokból ismertem és csodáltam, büszke voltam, hogy a tesóm ilyen felkérést kapott.

Bári Gergely először a Zengő Motorsporthoz került mérnökként Fotó: Hirling Bálint - Origo

Magyarország első Formula Student csapata akkor még csak az előkészítő stádiumban volt, elsőéves egyetemistaként inkább csak apróbb feladatokban tudtam hasznos lenni.

2010-től 2012-ig pedig én lettem a vezetője a csapatnak.

Valószínűleg én akartam a legjobban győzni és bizonyítani, hogy versenybe tudunk szállni a világ legjobb egyetemeinek autóépítő csapataival. Abban a projektben nagyon sokat lehetett tanulni az autók tervezéséről, építéséről, teszteléséről, beállításáról, de talán még többet a projektmenedzsmentről, csapatmunkáról, határidőkről, döntésekről és persze egy csapat működtetéséről versenyhelyzetben. 2012-ben pedig már én kerültem Wéber Gabi mellé, hogy segítsem a WTCC-ben.

Gergely, önnek Michelisz Norbert mellett és a Zengő Motorsporttal töltött nyolc év után nagy változást hozott a 2016-os szezon. A Hondához, azon belül másik pilótához került. Hogyan hatott a munkájára, hogy egy privát magyar csapat után egy gyári alakulatnál folytathatta a munkát?
B. G.: Az erőforrások hatékony felhasználása miatt egész más szempontokat kell figyelembe venni egy privát és egy gyári csapatnál. Az alkatrész-utánpótlás területe ilyen például.

Nagyon sok döntés leegyszerűsödik, mert nem kell az anyagi vonzatával foglalkozni.

Nem kell azon hezitálni, hogy használhatók-e még a fékek, hanem fix futásteljesítmény után újakat rakunk fel, és kész. Egy privát csapatnál nincs ilyen.

Hol nagyobb a fejlődési lehetőség?
B. G.: Eleinte a privát csapatnál. Ha ott minden szituációban próbára tette magát az ember, akkor utána a gyári környezetben.

Michelisz Norbert egy korábbi interjúban azt mondta, eleinte nehéz volt együtt dolgoznia az új mérnökével, de a szezon végére jól összerázódtak, ebben pedig fontos szerepe volt annak, hogy túlléptek kicsit a munkakapcsolaton, és személyesebbé tették a viszonyukat. Tiago Monteiróval hogyan alakult mindez?
B. G.: Eleinte nagyon tartottam a helyzettől, mert egészen addig, szinte egész pályafutásom alatt csak Norbival dolgoztam együtt komolyabb körülmények között.

Féltem tőle, hogyan fogom megérteni Tiago Monteirót, hogyan tudunk majd együtt dolgozni, de nagyon kellemesen csalódtam benne.

Teljesen másnak láttam kívülről, mint amilyen valójában, és ezt vele is megbeszéltem.

Michelisz Norbert és Tiago Monteiro Marokkóban Forrás: DPPI media/Francois Flamand

Semmilyen konfliktusunk nem volt egész évben, pedig azért akadt bőven olyan szituáció, amiben normális lett volna tőle bármilyen feszült, ideges reakció.

De soha egy rossz szava nem volt, nem bírált engem soha.

Igaz, hogy a személyiségükből fakadóan nagyon más volt vele a munkakapcsolat és a munkamenet, mint Norbival. A másik nagy félelmem a szerelőim voltak, de velük is nagyon jó volt az együttműködés.

A szíve egy darabja ott maradt azért Norbert autójában?
B. G.: Inkább azt mondanám, csak egy darabja az, ami átjött velem.

A szakmaiság, a tudás, a profi rész mozgatható, az érzelmek kevésbé.

Nyolc évet töltöttünk egymás mellett Norbival, gyakorlatilag együtt nőttünk fel, ezt nem lehet - és talán nem is kell - egy csettintésre elfelejteni.

Michelisz szerint, ha együtt dolgoztak volna 2016-ban, akkor még jobb eredmény született volna.
B. D.: Ahogy én láttam, Monteiro sokat fejlődött idén Gergővel.
B. G.: Ezeknek mindig örülök, és nagyon jólesik, de valójában nem érzem akkorának a szerepemet ebben az egészben, mint amekkorának sugallják.

Michelisz Norbert Forrás: DPPI media/Francois Flamand

Nagyon jó érzés, hogy az én versenyzőm lett a legjobb hondás megint, de nem hiszem, hogy ez kimondottan az én személyemnek köszönhető.

Nem túl szerény?
B. D.: De, az. (nevet)
B. G.: Szerintem Monteiro fejlődése annak köszönhető, hogy érezte, van mellette egy jó mérnök, rendben volt az autója, így nyugodtan tudott versenyezni. Ki tudta hozni magából a maximumot. Csak a vezetésre kellett koncentrálnia, mert hitt benne, hogy optimális beállítással megy a pályára.

Tudta, hogy az a mérnök, aki eddig a vetélytársát, Micheliszt segítette, most mellette van.

Inkább ebben látnám az én szerepemet, nem pedig abban, hogy az ő autóját valami okos mérnöki trükkel mindig jobban állítottam volna be, mint a többi mérnök a többi versenyzőjét. A pilóták mindig tudták, milyen beállítással megy a másik kettő, Monteiro egyszerűen mentálisan jobb állapotban volt, mint a korábbi években. És ezenfelül pedig voltak azért szerencsés helyzeteink is.

Nézegette azért, hogyan megy Michelisz?
B. G.: Amikor ott állok a falnál, és pörögnek az események, nincs arra plusz tíz százalékom, hogy megosszam a figyelmemet. De amennyire csak tudtam, figyeltem őt.

Hogyan fogadta az év végi eredményt? (Monteiro az utolsó futamon szerezte meg a világbajnoki harmadik helyet, egy ponttal megelőzve Micheliszt, a francia Yvan Muller elengedésének köszönhetően - a szerk.)
B. G.: Alapvetően inkább rossz szájízű volt az egész szituáció. Egyrészt tudtam volna örülni a saját szakmai sikeremnek, hiszen az én munkám is benne van ebben az eredményben, büszke voltam a szerelő csapatra, és örültem, hogy ők is örülnek.

Ugyanakkor rossz érzés volt, hogy pont Norbi volt az, akit Tiago így letaszított a dobogóról.

Emlékszem, boldogan mentem gratulálni a megálló autókhoz a verseny után, még minden élmény friss volt, és nem is tudtam, hogy pontosan mi történt a pályán.

"Egyszer csak megláttam, hogy Norbi leszegett fejjel baktat el mellettem" Fotó: Hirling Bálint - Origo

Egyszer csak megláttam, hogy Norbi leszegett fejjel baktat el mellettem. Akkor hirtelen nagyon elszomorodtam, szinte lelkiismeret-furdalásom lett, mert tudtam, hogy az elmúlt években hasonló helyzetben mit éreztem volna mellette. Pláne rossz volt, amikor kiderült, hogy mi is történt valójában. Összességében nem tudok örülni a siker azon részének sem, aminek esetleg lehetne. Nagyon nem szeretném, hogy 2017-ben a bajnoki cím sorsa alakuljon így.

Mindent meg fogok tenni azért, hogy a következő szezonban újra együtt dolgozhassak Norbival.

Ha leülök tárgyalni a csapatvezetéssel, őszintén elmondom majd nekik, hogy motivációt fogok veszíteni, ha még egy évet Monteiróval kell töltenem. Azzal nyilván mindenki jól járna, ha a 100 helyett Norbi mellett 120 százalékot hoznék ki magamból.

Dávid, csapatvezetőként indokoltnak tartja a Honda tavaly év eleji döntését, hogy elválasztották egymástól a Michelisz-Bári versenyző-mérnök párost?
B. D.: Pontosan ezt a döntést hoztam volna meg én is, sőt voltam is hasonló szituációban.

A B3 Racingnél figyeltem arra, hogy ne legyen olyan félmondat vagy összekacsintás, amit esetleg én mint eredményekért felelős személy a nyelvi problémák miatt nem értek.

A Honda is ezt lépte meg. Tavaly viszont bebizonyosodott, hogy nem jelentenek nagy kockázatot, ráadásul most mindkettőjükben van plusz egy-egy év gyári tapasztalat. Talán jó ötlet lehet újra összerakni és elindítani őket egy bajnoki címért azzal a kicsi plusszal a csomagban, amit egymásnak jelenthetnek.

Mióta van a B3-nál, és mi a pontos munkaköre?
B. D.: 2014-től. Amikor odakerültem, versenymérnöki pozícióra érkeztem, aztán hamar észbe kellett kapnom, hogy ahhoz, hogy én azt jól tudjam csinálni, először fel kell építeni egy jó csapatot.

Messziről indul ugyanis, hogy mi kell az autó és a pilóta sikerességéhez.

Fontos a jó csomag; a csapattársak, a tisztán és jól definiált feladatok és felelősségi körök. Vagyis ahhoz, hogy a TCR Internationalben működjön ez a projekt, én felelek.

Bári Dávid három mérnök munkáját fogja össze Fotó: Hirling Bálint - Origo

Mindhárom autónak van egy mérnöke, az ő munkájukat is én fogom össze. Igaz, Tassi Attila autójának én voltam a felelőse, de volt mellettem segítség. Nehéz egy ideális csapatstruktúrát felrajzolni, minden egyes szerepre minden embert megtalálni, ez sok szervezést és sok áldozatot igényel.

Mindezt hány évesen?
B. D.: 26 voltam, mikor elkezdtük a közös munkát a B3-mal.

Már-már szemtelenül fiatalon. Nem izgult?
B. D.: Dehogynem.

De nem is jó feladat az, ahol nem feszegethetem a határaimat.

De szerencsés is voltam, mert tudtam, hogy olyan emberekkel dolgozhatok, akik ha kell, a Holdra is elindulnak velem.

A kezdetekkor kért szakmai vagy bármilyen más segítséget a testvérétől?
B. G.: Folyamatosan. (nevet)
B. D.: Nem volt időnk arra, hogy mindig mindenről egyeztessünk, de ha konkrét problémával kapcsolatban volt kérdésem, akkor persze felhívtam. Év elején például spanyol mérnökökkel dolgoztunk, és volt egy irány, amit ők követtek. Az alapján, amit én tanultam és láttam, bennem ez felvetett kérdéseket, én másfelé indultam volna az autó beállításával kapcsolatban, mint ők. Jó érzés volt, hogy volt kinek a véleményét kikérnem. Megbeszéltük a dolgot a tesómmal, és igazam lett.

"Nincs mindig arra időnk, hogy a problémákat egymással megbeszéljük" Fotó: Hirling Bálint - Origo

Abba az irányba mentünk a munkával, amit én gondoltam jónak, és jobb is lett tőle az autó. Ez egy nagyon nehéz helyzet, hiszen azért vannak embereim, azért választottam őket, hogy döntéseket hozzanak helyettem, és mert bízom a döntéseikben, néha mégis felül kell bírálni őket. Ilyenkor hátrány tud lenni az ember kora... Sok kreditet kell összeszedni mindenkinél, de ahogy jöttek ezek a „respektpontok", úgy kezdtek el egyre inkább bízni bennem az idősebbek is, és várták el, hogy én mondjam meg, mi legyen az irány.
B. G.: Ezért fontos egy jól felépített csapat, hogy egyértelmű legyen, ki miről dönt.

A B3 Racingnél a tizenéves pilótától kezdve a huszonévesen át a WTCC-t megjárt tapasztalt nagy öregig mindent tartalmaz a versenyzőállomány. Mekkora része van a sikerben annak, hogy mennyire találja meg a mérnök a közös hangot a pilótával?

B. D. Ha egyedül is tud sikereket elérni, valószínűleg nem rakta túl magasra a lécet.

Egy csapat teljesítménye mindig nagyobb, mint az egyének teljesítményének az összege.

Hogy mi a fontosabb: az autó technikai felkészültsége vagy a versenyző mentális állapota, az szerintem mindig attól függ, mennyire profi a pilóta. Az alapján mondom ezt, hogy nagyon sokféle versenyzőm volt már: fiú, lány, tapasztaltabb, kezdőbb, fiatalabb vagy még annál is fiatalabb. Aki már elért egy bizonyos szintet, annak az az elsődleges, hogy az autója rendben legyen, mert magát jobban rendben tudja tartani.
B. G.: Szerintem mentálisan megfelelő állapotban lenni pont olyan fontos minden szinten. A különbég inkább az, mit jelent a megfelelő mentális állapot egy profi és egy amatőr versenyzőnél.
B. D.: Jó, akkor úgy mondom, hogy a bizalom önmagukban, az autóban és a csapatukban minden versenyzőnek lényeges.

Hogyan tudják a szakmai korrektséget megőrizni?
B. D.: Azért elég távol van a két sorozat egymástól, nincsenek kifejezetten nagy szakmai titkok, amiket őrizgetnünk kellene.

Ráadásul nem is nagyon van időnk beszélgetni, ha mégis, akkor általában én kérdezek a bátyámtól.

De azért van olyan is, hogy én mesélek valamilyen felismerésről, amit ő elraktároz magában. Alapvetően viszont keveset találkozunk. Emlékszem, 2015-ben, amikor én az ETCC-ben mentem a csapattal, hónapokig nem láttuk egymást Gergővel, és a Paul Ricardon futottunk össze versenyhétvégén.

Előtte és utána hónapokig nem találkoztunk.

Hamarabb összefutunk külföldön, mint anya asztalánál.

És a Hondánál? Kell titkolóznia a volt pilótája előtt?
B. G.: Az az igazság, hogy csapaton belül nincsenek olyan nagy titkok. Ha mégis, akkor általában a pilóta kerülhet olyan helyzetbe, hogy valamit megérez az autóban, ami neki nagyon jó. Ezt megőrizheti magának, de ha már eljut a mérnökökhöz, akkor onnantól kezdve az az információ mindenkié, mi nem politizálunk ilyen értelemben. Rendszeresen tartunk megbeszéléseket, briefingeket, ezeken mindent megbeszélünk.

Nézik egymás versenyeit?
B. G.: 2016-ban felváltva voltak a versenyhétvégéink, így igen, sokszor meg tudtuk nézni egymást.
B. D.: Igen, sőt volt már olyan szituáció is, amikor engem hívtak szakértőnek WTCC-futam közvetítésekor a tévéstúdióba. Érdekes volt úgy beszélni az egészről, hogy közben a testvérem a helyszínen volt, és én pontosan tudtam, mit él át, mire kell figyelnie, mi járhat a fejében.

Tanulnak egymástól?
B. D.: Én mindenképp. Szerettem volna olyan mérnök lenni, mint Gergő, de egyszerűen el kellett ismernem, hogy ebben okosabb nálam.

Másodiknak lenni pedig nem az én világom.

Ezért hamarabb nyitottam abba az irányba, hogy nekem inkább csapatot kell építenem.
B. G.: A Formula Student-es időkben végül is már én is építettem csapatot. (nevet)
B. D.: Akkor azt mondom, hogy én inkább meg tudom találni a szépséget a csapatvezetés egyéb feladataiban, mint a Gergő.

Egymástól is képesek vagyunk folyamatosan tanulni Fotó: Hirling Bálint - Origo

B. G.: Természetesen én is sokat tanulok az öcsémtől. Sokkal jobban bánik az emberekkel, mint én, szociálisan érzékenyebb. Nem véletlen talán, hogy ő lett csapatvezető, én meg versenymérnök.

Ha nagy nehezen mégis eljutnak a szülői házba, ott is a versenyzés a téma?
B. G.: Ezekről inkább akkor beszélünk, ha ketten összefutunk. Otthon nem annyira vesszük elő a szakmai dolgokat.
B. D.: Ha meg mégis, akkor gyorsan letudjuk, hiszen nem kell hosszasan magyaráznunk, mire is gondolunk, mindketten benne vagyunk ebben a világban, tudjuk, milyen nehézségekkel szembesülhet vagy miről beszél a másik.

A szülők hogyan fogadják a sikereiket?
B. G.: Szinte már idegesítően büszkék ránk. Nem tudjuk úgy lenyomni a kilincset, hogy ne tapssal fogadjanak.
B. D.: Minden versenyhétvége után rendszeresen megkapjuk, hogy miért nem voltunk többet a tévében, biztos megint bujkáltunk a kamera elől.
B. G.: Igen, anyukánk minden versenyt felvesz a tévéből, plusz a telefonjával fotóz minket, amikor feltűnünk a képernyőn.

"Nem kell hosszasan magyaráznunk, mire is gondolunk, mindketten benne vagyunk ebben a világban" Fotó: Hirling Bálint - Origo

B. D.: A mama is nagy rajongónk, legutóbb valamelyik Forma-1-es versenyen látta a Gergőt, nem tudtuk meggyőzni róla, hogy ő nem lehetett ott.
B. G.: De tudjuk, hogy nehéz egy szülőnek nem büszkének lennie a gyerekeire - a magunk módján mi is nagyon büszkék vagyunk rájuk.