Kezdésként picit kanyarodjunk vissza júliusra, amikor Pep Guardiola a Manchester City, José Mourinho pedig a Manchester United menedzsere lett. A Leicester City bajnoki címe után sokan borítékba tették, hogy az átigazolási piacon összesen 320 millió eurót költő manchesteri klubok óriásit harcolnak majd egymással a PL-aranyért, nem beszélve a két edzőzseni újjászülető rivalizálásáról.
Ehhez képest január közepén ott tartunk, hogy
a Manchester City az ötödik, a Manchester United a hatodik helyen áll a Premier League tabelláján,
utóbbi ráadásul úgy, hogy legutóbbi hét bajnokijából hatot megnyert. Ha a szezon végén is ez lenne a sorrend, mindkét manchesteri klub az Európa Ligában indulna a 2017–2018-as szezonban. Ez egy pusztító erejű katasztrófával lenne egyenlő a futball egyik fővárosában.
Guardiola egyik első manchesteri lépése volt, hogy Torinóig zavarta az angol válogatott kapusát, Joe Hartot. A Manchester City mezét 2006 óta viselő Hart fő hibája az volt, hogy nem elég jó lábbal. A helyére érkezett a Barcelonától Claudio Bravo 18 millió euróért.
A chilei finoman szólva sem vált be, az utóbbi hetekben viszont egészen rettenetes a teljesítménye.
A Premier League-ben a legutóbbi 22, kapuja felé tartó lövésből 14 gólt kapott.
Az Everton ellen négy lövésből négy gólt nyelt be (0-4), a Leicester City ellen hat lövésből négyet (2-4), a Burnley ellen két lövésből egyet (2-1), az Arsenal (2-1) és a Liverpool (0-1) pedig egyetlen kaput eltaláló lövésből talált be a Citynek.
Ha Bravo jobb is lábbal, mint angol elődje, a gólok megakadályozásában egyértelműen rosszabb, ez pedig elég komoly hátrány egy kapusnál.
Friss hír a Manchester City öltözőjéből, hogy a klub 14 millió euróért visszavásárolhatja Geronimo Rullit, akit januárban adott el 7 millió euróért a Real Sociedadnak.
A Manchester City fantasztikusan kezdte a szezont, a Premier League-ben sorozatban hat, minden tétmérkőzést figyelembe véve pedig zsinórban tíz győzelemmel. A média a tenyerén hordozta Guardiolát, akiről sokan elhitték, félelmetes támadó szekciójával és egyedülálló játékfilozófiájával megtanítja futballozni a szigetországot.
De idővel jöttek a problémák, a sérülések, a nehéz meccsek, vereségek és kínos döntetlenek. Az angol sajtó bekeményedett, Guardiola pedig egyre kevésbé élvezte a mérkőzés utáni kérdéseket.
A Burnley elleni 2-1-es hazai győzelem után a BBC-nek adott interjúja nézőként is kellemetlen volt, passzív agressziója átütötte a képernyőt. A riporter Fernandinho kiállításának jogosságáról kérdezte a menedzsert, aki ennyit felelt: „Maga az újságíró, mondja meg!”
Az Evertontól elszenvedett súlyos vereséget követően ismét a zavarodottság jeleit mutatta: a lefújás után gratulált játékosainak a négy kapott és nulla szerzett gólhoz, majd a sajtótájékoztatón kijelentette, a Manchester City kiszállt a bajnoki címért zajló versenyfutásból.
Az éllovas Chelsea (és a közvetlen riválisok) formáját látva valóban soknak tűnik a tízpontos hátrány 17 fordulóval a bajnokság vége előtt, de adódik a kérdés, miként csapódik le egy ilyen kijelentés a játékosoknál és a szurkolóknál. Januárban.
A trófeákat és rekordokat tekintve Guardiola a világ egyik legjobb edzője, ez vitathatatlan, de az utóbbi hetekben egyáltalán nem így viselkedik, érthetetlen és méltatlan hibákat vét a pálya szélén, és a reflektorfényben is. Mentségére szóljon, a korábban a Barcelonánál és a Bayern Münchennél trófeákat halmozó tréner
eddig vélhetően azt sem nagyon tudta, mi az az ötödik hely.
Guardiolának a Bayern Münchennél töltött korszaka alatt a német újságírókkal sem volt felhőtlen a kapcsolata. Talán ez is közrejátszik abban, hogy a német sportsajtó némi elégtételt sugározva számolt be a katalán mester angliai bukdácsolásáról.
„Kihívást akart, most megkapta” – írta némi gúnnyal a Sport1, míg a Kicker szerint az Everton szétcincálta a Guardiola-csapatot, amely nem elég harapós, ötlettelen, motiválatlan, és egy picit sem meggyőző.
Guillem Balague, a Sky Sports spanyol szakértője (aki a Pep Guardiola - Ahogyan nem győzött még senki című életrajzi könyvet is írta) szerint a Manchester City gyengébb teljesítménye annak a kihívásnak a része, amelyre Guardiola önként és nyíltan vállalkozott, de a csapat szerepléséért a klubnak is felelősséget kell vállalnia, mert
a jelenlegi keret nem alkalmas arra a futballra, amiben Guardiola igazán jó.
„Egy séf nem tud minőségi fogást készíteni, ha nincs megfelelő alapanyag a konyhában” – élt a hasonlattal Balague, aki úgy véli, a közvélemény és a média elvárásai túl magasak a katalánnal szemben.
„Sosem mondta, hogy megváltoztatja az angol futballt, mégis ezt várják tőle. Az Everton ellen két olyan futballista volt a pályán, aki a nyáron érkezett, egyébként egy megörökölt kerettel kell dolgoznia, amelynek átlagéletkora 28 év” – teszi hozzá.
Van igazság Balague szavaiban, de azt se felejtsük el, hogy a Manchester City sportigazgatói székében az a Txiki Begiristain ül, aki már Barcelonában is együtt dolgozott Guardiolával, és négy évvel ezelőtt két nyilvánvaló szándékkal hozták Manchesterbe:
1. Segítsen a klub menedzseri székébe ültetni Pep Guardiolát.
2. Alakítsa ki azt a keretet, amellyel Guardiola sikeres lehet.
Míg az első projekt nyilvánvalóan sikeres volt, utóbbit jelen pillanatban aligha nevezhetjük annak.
Támadásban elképesztő potenciállal bír Guardiola kerete: Sergio Agüero, Raheem Sterling, Kevin De Bruyne, David Silva, Leroy Sané, Kelechi Iheanacho, Nolito – ez egy egészen parádés névsor. A katalán igazi problémáit ennél hátrébb kell keresnünk.
Az Everton elleni kudarcra részben választ ad, hogy Guardiola a Yaya Touré, Pablo Zabaleta belső középpályával volt kénytelen felállni. Ez úgy jöhetett létre, hogy a szezonban már most három piros lapnál járó Fernandinho eltiltás, Fernando sérülés miatt nem állt rendelkezésre, míg a nyáron 27 millió euróért igazolt Ilkay Gündogan szezonját egy decemberi keresztszalag-szakadás totálisan áthúzta.
Gündoganról lehetett tudni, hogy sérülékeny, a Dortmund így boldogan adott túl a német válogatott középpályáson közel 30 millió euróért. De Txiki Begiristain ennél sokkal durvább öngólokat is lőtt az átigazolási piacon.
2014 nyara óta
a Manchester City 130 millió eurót költött kizárólag középhátvédekre.
A 30 millióért igazolt Eliaquim Mangala azóta kölcsönben a Valenciánál szerepel, de a Nicolás Otamendi, John Stones duó sem úgy muzsikál hátul, ahogyan egy 100 millió eurós hátvédpárosnak illene.
Vincent Kompany, a City belga csapatkapitánya szintén sérüléssel bajlódik szinte a teljes szezonban, de évek óta képtelen lehozni egy idényt jelentősebb kihagyás nélkül. Ő már 30 éves, inkább a múlt, mintsem a jövő embere.
Txiki Begiristain négy év alatt elköltött 470 millió eurót új játékosokra, de
nem tud felmutatni egyetlenegyet, aki százszázalékosan beváltotta vagy túlszárnyalta volna az elvárásokat.
Ehhez csak halkan tesszük hozzá, hogy a keret inkább öreg, mint fiatal, erre fentebb Guillem Balague is utalt. Ennek a levét issza most Pep Guardiola, aki 2017 nyarán elkezdheti ténylegesen a saját képére formálni csapatát – egy 50, 100, akár 200 millió eurós nagybevásárlással.
Guardiola Barcelonában egy új futballstílust teremtett, és le is tarolta vele Európát, nem egyszer. A Bayern Münchennél ez három bajnoki címre volt elég, a Bajnokok Ligájában viszont még egy döntő sem jött össze. Manchesterben egyelőre nehézkesen veri játékosaiba a tökéletes, nyomasztó labdabirtoklási fölényen alapuló futballról alkotott elképzeléseit, legalábbis a pályán kevés köszön ebből vissza.
Nyilván senki sem várhatja el Guardiolától, hogy néhány vereség után 180 fokos fordulattal váltson buszparkolós célfutballra, de az egyértelműen látszik, hogy
a Premier League-ben jóval több alkalmazkodásra lesz szüksége,
mint Spanyolországban vagy Németországban, ha sikeres akar lenni.
A Chelsea ellen hiába állt fel a Premier League történetének legtámadóbb felfogású csapatával (Ilkay Gündogan, Jesús Navas, Leroy Sané, David Silva, Kevin De Bruyne és Sergio Agüero egyszerre volt a pályán), Antonio Conte szétkontrázta a második félidőben, erre pedig nem tudott reagálni. Ugyanez történt a Leicester City és az Everton elleni mérkőzéseken, de a 2014-es Bayern München–Real Madrid BL-elődöntő visszavágóján is, ahol szintén hatékony kontrafutballal gázolták el 4-0-ra Guardiola csapatát.
A helyzet a napnál is világosabb: 2017 tavasza elhozta
Pep Guardiola edzői pályafutásának legkeményebb tesztjét,
és már most szombaton egy újabb nehéz akadályhoz érkezik: a harmadik helyen álló, legutóbbi hat mérkőzését kivétel nélkül megnyerő, az éllovas Chelsea-t 2-0-ra legyőző Tottenham tesz látogatást az Etihad Stadionba.
Persze korai lenne temetni a Manchester City szezonját: 17 forduló van hátra a Premier League-ből, a klub hátránya két pont (hát persze, hogy) a negyedik Arsenallal, és három a Tottenhammel szemben.
Guardiolának muszáj a BL-indulást érő helyek egyikére vezényelni csapatát, különben rögtön egy oltári nagy bukással indul a Manchester kékebbik felén évek óta böjtölt Pep-éra. De ehhez a riválisoknak is lesz egy-két szavuk:
jelenleg hat klubnak élet-halál kérdése a BL-indulás a PL-ben, de csak négy hely van.
A minimalista B terv (kvalifikálni a BL főtáblájára) elméletben úgy is kivitelezhető, hogy a Manchester City megnyeri a 2016–2017-es Bajnokok Ligáját. Erre a bukmékerek most 12-szeres pénzt fizetnek. Nem a legjobb esélyek...
A sorozat nyolcaddöntőjében azzal az AS Monacóval csap össze, amely két éve az Arsenal levesébe köpött bele a legjobb tizenhat között. Nem lesz könnyű menet, de addig még négy bajnokin is pályára lépnek Guardioláék, ez az összesen öt mérkőzés sorsdöntő lehet a csapat szezonját tekintve, de a célok fél év alatt nagyon messze kerültek azoktól az álmoktól, amelyeket a City-szurkolók ebben a pillanatban dédelgettek: