A kifejezetten jó hangulatú esemény a sportág négy hazai magyar bajnokságának egyike. A három nyíltvízi bajnoksággal szemben itt nem az a lényeg, hogy az egyik sárkányhajó hamarabb érjen a célba, mint a másik, nehéz is volna, hiszen egyetlen hajó himbálózik majd az úszómedencében.
Ezt az alapozás monotonitásának enyhítését szolgáló versenyformát úgy kell elképzelni, mint a kötélhúzás ellentettjét: itt el kell tolni a riválisokat. Hatfős csapatok ülnek egymással szemben a hajóban, a három-három utolsó padon. Hely van hozzá, hiszen a hagyományos sárkányhajókban húszfős legénységek – és sokszor leányságok – húznak egy irányba.
A medencében viszont egymással ellentétesen lapátolnak a csapatok, és mint Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke beavatott: nem feltétlenül a sárkányhajós tudás érvényesül, az erőnek és a testtömegnek nagyobb a szerepe, mint a nyíltvízi versenyeknél. A kieséses rendszerű versenyben az nyer, aki a rajt után 2,5 méter távolságot előre tud haladni, vagy aki az egyperces futamidő lejártakor közelebb van a győzelemhez.
Magyarországon 1997 óta létezik ez az egyébként Kínából származó sportág. A hazai versenyzők azóta feltornázták magukat a világ legjobbjai közé. A tavalyi római Európa-bajnokságon a hazai szövetség történetének legsikeresebb szereplését ünnepelhette: 8 arany-, 9 ezüst- és 11 bronzéremmel a mieink a nemzetek közötti pontversenyben harmadikok lettek.
Sportdiplomáciában sem állunk rosszul, a nemzetközi szövetség ugyanis az elmúlt évben Magyarországnak ítélte a sárkányhajózás legnagyobb létszámú világversenye, a klub legénység világbajnokság 2018-as megrendezését.
„Óriási lehetőség ez hazánknak, már csak azért is, mert 30-35 országból nem kevesebb, mint négy-ötezer versenyzőről beszélünk" – büszkélkedett Járosi Péter, aki egyébként az európai szövetség első alelnöke.