Berki Krisztián: A lányomnak köszönhetem, hogy újra talpra álltam

Két olimpiát kihagyott, de még kettőn indulni szeretne. London lólengésben aranyérmes tornásza a 2012-es játékok után mélypontra került, kislánya születése húzta ki a gödörből. Azóta is minden versenyen a gyermekének akar bizonyítani. Berki Krisztián nem vágyik a celebvilágba, de szívesen mutatja meg élete egy-egy szeletét a rajongóknak.

A napi két edzés között annyira kevés az ideje, hogy abból csak rohanós interjú lett volna, ezért telefonon beszélünk, szerdán, a heti egy pihenődélutánján. Épp belemerülnénk a beszélgetésbe, amikor le kell tennie, mert az egyik macskája a szobába piszkított. Néhány perc múlva folytathatjuk, miután az olimpiai bajnok tornász kitakarított a házi kedvenc után.

Nem esik le a gyűrű az ujjáról, ha ilyen munkát kell végeznie?
Pontosan az ilyen esetek mutatják meg, hogy ugyanolyanok a hétköznapjaink, mint bárki másnak, nincs aranyéletünk, ahogy azt sokan gondolnák. Nyilván próbálok elvégezni mindent, de őszintén szólva ez a macskaügy már nagyon fárasztó.

Máris mutatjuk a bajkeverő macskát:

A lányom miatt lett két macskánk karácsonyra, az egyik megbetegedett, és már egy hete szinte minden órában takarítani kell utána. De azt mondom, ez legyen a legnagyobb nehézség az életünkben.

Őket még nem mutatta meg a Facebook-oldalán, de minden másról szívesen posztol, a lányáról, feleségéről is. Ennyire fontosnak tartja, hogy folyamatosan szem előtt legyen?
Az emberek kíváncsiak, és egészséges mértékig én is az vagyok. Érdekel, ha valaki új autót vett, vagy elutazott valahová, emiatt úgy érzem, hogy én is beengedhetem az embereket az életembe, de csak egy bizonyos szintig.

Arra nagyon figyelek, hogy megtaláljam az arany középutat, mert nem akarok betörni a celebvilágba. Igaz, hogy ismertebb vagyok az átlagnál, azt viszont nem érzem, hogy bármivel is több lennék.

A magánszférát nem akarjuk áttörni, mi is igyekszünk néha elbújni a világ elől. De őszintén mondom, belföldön nagyon nehéz kikapcsolódni, hiszen megismernek, és ez olyan felelősség, ami teherré is válhat, akár a teljes pihenési időszak is rámehet. Ami viszont még belefér nekem, azt szívesen megmutatom.

A gyereknevelésből hogyan tudja kivenni a részét a sűrű programja mellett?
Amennyi időt csak tudok, a lányommal, Liával töltök. A feleségemmel, Marcsival felváltva visszük oviba, általában az én időbeosztásomhoz alkalmazkodunk. Ma például én vittem, és én is megyek érte.

Egy klasszikus apa-lánya programra készülve:

A délutánokat nehezebb nekem megoldani, mert a szerdát kivéve minden délután van edzésem. De amikor Liával vagyok, akkor minden róla szól. Ha beül a kocsiba, megkérdezem, mihez lenne kedve, és akkor azt csináljuk. Játszóházba járunk, vagy ráját simogatunk.

Szigorú apa, vagy az a típus, akit könnyen az ujja köré csavar a lánya?
Ó, engem nagyon gyorsan megvett. Lányos apaként nehéz szigorúnak és következetesnek lenni, még csak hároméves, de már folyamatosan kioktat engem.

Hiába keresnénk a képen a szigorú apát:

Melyikük az engedékenyebb, ön vagy a felesége?
Egyértelműen én. Ha például este mindhárman együtt nézünk mesét, és Marcsi kijelenti, hogy már csak egy részt enged, elég, hogy Lia rám néz, és azonnal engedek neki. Nehezen tudom tartani magam, de nekem a tornateremben kell keménynek lennem, nem pedig apaként.

Megváltoztatta az apaság?
Nagyon. Például soha nem gondoltam volna, hogy órákon át Csingilinget és Jégvarázst nézek majd. És nemcsak rajzfilmekből van több az életemben, de sokkal érzékenyebb is vagyok, mióta Lia megszületett.

Egy érzelmes reklámot is képes vagyok megkönnyezni, ezt korábban nem gondoltam volna magamról.

Megváltozott az egész életem, nagyon fárasztó a gyereknevelés. De amikor azt mondja nekem, hogy „apa, szeretlek”, annál több egyszerűen nem kell egy szülőnek.

Máshogy is versenyez, amióta apa?
Igen, határozottan. Azt már jó előre eldöntöttem, hogy még aktív koromban szeretnék gyereket, hogy lássa, ahogy apa megcsinálja. Szerettem volna, hogy a gyerekem lásson versenyezni, szeretnék bizonyítani neki.

Eddig sem szerettem bénázni a versenyeken, de így, hogy van még egy kritikus az életemben, pláne nem engedhetem meg a hibát.

Ebbe nőtt bele, tudja, hogy apa edzésre jár, tornázik, versenyez. Nagyon sokat segít nekem. London után kellett egy olyan motiváció, ami kizökkentett az az utáni évemből.

A londoni olimpia aranyérmet érő gyakorlata:

Felmerült akkor, hogy abbahagyja?
Az egy nagyon nehéz időszak volt, de nem, nem gondoltam arra, hogy feladom. A londoni olimpia után a 2013-as egy átmeneti év volt az életemben. Nem tudtam önmagam lenni, nem éreztem magamban azt a tüzet, mint a játékok előtt.

Mondhatom, hogy mélypontra kerültem. Motiválatlan voltam, nem hajtottak az újabb sikerek, nem találtam újabb célokat.

Hiába tudtam, hogy van még egy olyan gyakorlat, amivel világbajnokságot vagy Európa-bajnoki címet is nyerhetek, egyszerűen nem tudtam munkát tenni bele. Aztán 2014 januárjában megszületett Lia, és ez hatalmas változást jelentett. Összehangolni, hogy amikor a tornateremben vagyok, akkor a tornával foglalkozzak, amikor pedig otthon vagyok, akkor a családdal – ez nagyon nagy erőfeszítés volt, de végül sikerült. 2014 végén világbajnok lettem, majd egy évvel később jött a sérülésem, és az, hogy lemaradtam Rióról.

Olimpia nélkül is sűrű éve volt a tavalyi. Tudatosan alakította így, hogy elterelje a figyelmét?
Lényegében a vállam irányított mindent, a sérülés utáni rehabilitációra ment rá 2016 első fele. Nyáron pihentem, majd megkezdtem a felkészülést a második félévre. Úgy voltam vele, ha jól állunk, akkor elindulunk a versenyeken.

Tökéletes tartás, tényleg tanítani való Forrás: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

Rió volt a második olimpia, amiről lemaradtam, így hamar le tudtam zárni.

Nyilván fájó volt itthonról végignézni a lólengés döntőjét, főleg úgy, hogy a pontszámokat látva tudtam, hogy ha ott lettem volna, akkor lett volna esélyem az éremre.

De ha egy mondatban ott van a „ha”, akkor arról nincs is értelme beszélni. A magyar sikerek viszont újabb lendületet, motivációt adtak. Sok barátomnak sikerült jól az olimpia, másoknak kevésbé, de fel tudtak állni a kudarcból, és ez is sokat segített nekem. Azt gondolom, kell a sikertelenség ahhoz, hogy meg tudjuk becsülni a jó dolgokat. Csak az az igazi bajnok, aki megéli a poklot is, mielőtt a mennybe kerül.

Azért ilyen kevés a szabad ideje már most, az év elején is? Mert bajnok akar lenni?
Az az igazság, hogy idén nagyon hamar kezdődik a versenyszezon, nem márciusban, mint korábban, mert módosították a kvalifikációs szabályokat. Most már a Világkupa-fordulók is kvótát érhetnek. Igaz, az első ilyen verseny csak 2018-ban lesz, de már most megnézzük a helyszíneket, februárban például Melbourne-ben fogok versenyezni.

Hogy néz ki a felkészülése?
Ahogyan huszon-akárhány éve: reggel 9-től délig tart az első edzés, aztán délután 3-tól este 6-ig a második. Egész nap bent vagyok a tornacsarnokban, csak a szerda délutánom szabad, ezért is kértem ezt az időpontot, ilyenkor tudok kicsit pihenni.

A tornacsarnokban mindig megtalálják Fotó: Magócsi Márton - Origo

Többször is írt már arról a saját oldalán, hogy a felesége mennyire fontos támasza. Mi a munkamegosztás kettejük között?
Marcsi válogatott taekwondós volt, világbajnoki negyedik helyig jutott, szoktam is mondani, hogy non-stop személyi testőrrel járkálok. Na, nem mintha szükségem lenne rá, mert elég békés típus vagyok, és félek a pofonoktól. Szóval Marcsi szerencsére tudja, hogy miről szól az életem. Elfogadta ezt az életmódot, tudott azonosulni a rengeteg edzéssel, a versenyekkel. Amikor ő visszavonult, az én sikereim által kapott meg mindent, amire sportolóként vágyott. De közben megtalálta önmagát, sminkesként és sminkoktatóként is dolgozik, mellette szó szerint a nyugalom szigetét teremti meg nekem és az egész családnak itthon.

Egy olimpiai bajnoknak is a család a legfontosabb támasza:

Szeretek úgy hazajönni, hogy minden rendben van, és ő az a típusú nő, aki semmilyen feladattól nem ijed meg. A tornatermen kívül is sokat segít nekem, koordinálja az életemet, de leginkább abban a támaszom, hogy az itthoni dolgokat rendben tartja.

Az élete nagy részét a tornacsarnokban tölti. Hogyan lehet tűrni ezt az évtizedek óta tartó monotonitást?
Nagyon szeretem, amit csinálok. Pedig egyszeresként nekem még egyhangúbb az edzésem, mint a többi tornásznak, kénytelen vagyok tűrni. De az edzőm, Kokó bá' (Kovács István) is próbál minden napra valami olyat kitalálni, ami kicsit kizökkent. Most január második hete van, de már sikerült egy olyan gyakorlat, ami utoljára december elején ment. A verseny közeledtével már jobban élvezem a felkészülést, olyankor már a gyakorlatokat csináljuk, rövidebbek az edzések, inkább a precizitáson dolgozunk.

Az alapozás viszont időnként kifejezetten gyötrelmes. A mai napig előfordul, hogy a legszokatlanabb helyeken érzek izomlázat.

Vannak kifejezett mélypontok is, szombatonként például nagyon nehéz összeszedni magam, amikor tudom, hogy a családom itthon vár. De értük is csinálom az egészet, a tornával tudom az életünket, a gyerekem jövőjét jobbá tenni.

Ilyen jól eladható egy sportoló ma Magyarországon?
Egyedi esetnek számítok, mert a torna nem tartozik itthon a legnépszerűbb sportágak közé, mégis azt gondolom, jól eladható brand lehetek. Azt mindenkinek magának kell tudnia, hogy megtalálja-e a számításait egy menedzsmentnél. Az tény, hogy néha kellenek az új kihívások az ember életébe.

Mint például Tokió?
Tokió elég régóta cél, de ahhoz előbb kvótát kell szerezni. Lesz rá két évem, hogy kivívjam az induláshoz való jogot, és ha ez sikerül, akkor onnantól megint tiszta lappal indulhatok. De az biztos, hogy megküzdök az újabb olimpiai bajnoki címért. Előbb azonban lépésről lépésre kell haladni idén. Februárban kezdem az ausztrál Világkupával, márciusban újabb két VK-verseny jön, Eb és vb is lesz idén, szóval van lehetőség a bizonyításra.

Visszatérés győzelemmel:

A vállam függvénye minden, de folyamatos kontroll alatt vagyok, azt hiszem, folytatni tudjuk azt, amit tavaly a második félévben elkezdtünk.

Belefér a felkészülésbe, hogy figyelje az ellenfeleit? Tudja például, hogyan boldogulnak az önről elnevezett gyakorlatsorral, a „Berki”-vel?
Nem bújom az internetet, igazából csak annyit tudok, hogy

egy ázsiai versenyző próbálkozott vele egyszer, nem nagy sikerrel.

Kíváncsi vagyok, ki lesz az, aki bevállalja majd, érdekes lesz majd a nevemet viszonthallani egy elem neveként.

Büszke rá, hogy Berki Krisztiánról kapta a nevét egy gyakorlat?
Az az igazság, hogy ezt a sorozatot, amit az edzőmmel, Kovács Istvánnal kezdtem gyakorolni, én már 2008-ban bemutattam, Londonban pedig a legelső elemem volt. Akkor valamiért nem figyeltek fel rá, ezért furcsa volt, hogy nyolc évvel később felkapták.

Örültem neki, de nem hatódtam meg annyira, hiszen akkor már nyolc éve csináltam ezt a gyakorlatot. Természetesen jólesett, hogy a közönségnek és a szakmának is ennyire tetszett, ez valami óriási dolog, hiszen így már biztosan megmarad a nevem az utókornak.

Fontos, hogy halhatatlan legyen a neve?
Igen, de nem mindenáron, és nem mindegy, hogy hogyan. Egy sportolónak megfelelő magatartással, megfelelő magánéletet kell élnie ahhoz, hogy büszke lehessen magára. London által példaképpé váltam, ezt mindenképp szeretném jó mederben tartani.

Csollány Szilveszter nemrég arról nyilatkozott nekünk, hogy háztartásbeliként éli a mindennapjait, mert edzőként itthon nem becsülik meg a munkáját. Mit gondol az aktív évek utáni időszakról, fel lehet rá készülni?

Azért remélem, hogy Budapest megnyeri az olimpiai rendezés jogát, és 2024-ben itthon versenyezhetek, a visszavonuláson addig nem gondolkodom.

De visszatérve a kérdésre, tudatosnak kell lenni, igen. Tavaly felvettek a Debreceni Egyetem sportszervező szakára, a marketing, a menedzsment és a kommunikáció érdekelne, szeretném kicsit kívülről látni a dolgokat, tudni azt, hogy mire van szüksége egy versenyzőnek és a szövetségnek a még nagyobb sikerekhez. Az biztos, hogy hátrányban leszek a fiatalokkal szemben, hiszen majdnem 40 évesen kapom majd meg a diplomámat, és így leszek pályakezdő. Emiatt tudatosan kell készülni erre az időszakra. Hogy valaki képes-e erre, az személyiség kérdése.

Én például már most tudom, hogy ha abbahagyom a versenyzést, akkor edzőként is szeretnék a topkategóriába tartozni, hogy sikeres versenyzőket nevelhessek ki.

Bosszantóak az olyan nyilatkozatok, mint az említett, de valahol értem is a sérelmeiket. Én is látok olyan lyukakat szövetségi szinten, amik befoltozásra várnak, remélem, hogy ebben a jövőben majd én is segíthetek.

Most mivel folytatja a szerdai pihenőnapját?
Azt hiszem, videojátékozom egyet, vagy megnézek egy filmet, utána megyek a lányomért.