Barcelona's midfielder Andres Iniesta vies with Juventus midfielder Miralem Pjanic (bottom) during the UEFA Champions League quarter final first leg football match Juventus vs Barcelona, on April 11, 2017 at the Juventus stadium in Turin. / AFP PHOTO / GIUSEPPE CACACE
Vágólapra másolva!
A hazai pályán szinte verhetetlen Juventus tovább építette saját mítoszát: Massimiliano Allegri csapata a mérkőzés képét hűen tükröző, 3–0-s győzelmet aratott az ellen a Barcelona ellen, amelynek minden nagy hibája felszínre került az összecsapáson. Hegedűs Henrik elemzése.
A hiba nélkül játszó Juventus állva hagyta a Barcelonát – a Juventus hivatalos honlapja ezzel a nem éppen visszafogott címmel írt a BL-győzelemről. Jogosan.
Az európai futball hajlamos némileg lekezelni a Juventust,
pusztán azért, mert a torinói csapat nyomasztóan uralkodik a Serie A felett évek óta, és a konstans siker mindig gyanús, „a gyenge ellenfelekre vezethető vissza" – így aztán az sem egy felkapott tény, hogy a Juve 48 meccse veretlen hazai pályán (42 győzelem, 6 döntetlen).
Csakhogy a Juve 22 hazai meccs óta veretlen az európai kupaporondon is,
és a Barcelonának sem volt esélye, hogy ezen változtasson.
Kezdőcsapatok
Massimiliano Allegro a hétvégi, Chievo elleni bajnokin pihentetni tudta kulcsjátékosait (Bonucci, Chiellini, Mandzukic, Pjanic), ráadásul mindössze Marko Pjaca sérült a keretből, így a lehető legerősebb felállásban játszhatta a csapatát.
A formáció a már megszokott 4-2-3-1 volt, ami Allegri legnagyobb húzásának bizonyul a szezonban.
A csapat egészen a 2017. január 15-i, Fiorentina elleni vereségig háromvédős rendszerben játszott, majd egy héttel később már 4-2-3-1-gyel verte a Laziót, és azóta is ez a csapat legfőbb fegyvere. Ez a szisztéma lehetővé teszi a Juvénak, hogy mind a négy támadóját a pályán tartsa, miközben a védekezése egyáltalán nem gyengül.
Ezzel szemben a túloldalon Luis Enriquének több problémával is meg kellett küzdenie.
A legfontosabb hiányzó a sárga lapjai miatt eltiltott Sergio Busquets volt.
Rafinha és Aleix Vidal a szezonban már nem léphet pályára, ami a végletekig korlátozza a Barca jobb oldali játékát, mellettük Arda Turan is sérüléssel küzd. A katalánok a szezonban már megszokott, ám kényszer szülte 3-4-3-as felállással kezdték meg a negyeddöntőt.
Szélső védők nélkül nincs modern futball
A Barcelona klasszikus 4-3-3-as felállása egyre több hibával működött a szezon első felében; a középpálya – amennyiben nyomás alá került – nem tudta kellően kiszolgálni a támadósort, ami különösen akkor volt szembeötlő, amikor a szélső védők közül hiányzott Jordi Alba (a balhátvéd négyszer is megsérült a szezonban).
A szélső védők hiánya/gyenge formája még nagyobb terhet rótt az élete egyik leggyengébb szezonját futó Sergio Busquetsre és a szintén sok sérüléssel küzdő, lassan 33 éves Andrés Iniestára.
A (kényszer)megoldás a szélső védők teljes kihagyása lett a 3-4-3-as rendszer felállítása mellett. Ezzel a váltással azonban jóval kiszámíthatóbbá vált a Barca játéka, ráadásul Lionel Messi is kikerült megszokott, jobb oldali pozíciójából, és ismét inkább a pálya közepe felé került, ezzel azonban beszorult a felfutó Sergi Roberto és a támadásokat segítő Ivan Rakitic közé.
Ahogy a képen is látszik, a Barca átalakulása azzal járt, hogy középső középpályásként klasszisnak számító Ivan Rakitic radikálisan jobbra tolódott, és a 2015-ös BL-döntőhöz képest nagyjából 10-15 méterrel feljebb és 10 méterrel kijjebb futballozott, ez viszont már abszolút nem az ő igazi posztja.
Ez több szempontból is baj: egyrészt középre, a Juve darálójába szorította Messit,
másrészt passzjátékával nem tudta diktálni a Barcelona ritmusát és játékának irányát a középpályán.
A labdakihozatal problematikája
Mindez Busquets hiányában volt igazán fájó, a helyén játszó Javier Mascherano ugyanis ebből a szempontból abszolút nem tudta pótolni a spanyol válogatottat. Az alapvető különbség, hogy amíg Busquetsre inkább mélységi irányítóként tekinthetünk, és ő indítja el a Barca támadásait, addig Mascherano egyszerű szűrőként, védekező középpályásként viselkedett.
Javier Mascherano tizenháromszor kapott labdát a védőharmadban, amelyek közül tulajdonképpen egyet sem tudott meredeken felpasszolni a középpályára, vissza- és oldalpasszokra kényszerült a Juve letámadása ellen.
Mivel a katalánok a szélső védők felfutásaira sem számíthattak, a kör bezárult:
sem passzjátékkal, sem egyéni megindulásokkal nem igazán tudták kihozni a labdát a védőharmadukból, így érvényesült az olaszok letámadása.
A Juve ott erős, ahol a Barca gyenge
A Juventus 4-2-3-1-es rendszere lehetővé teszi, hogy Allegri egyszerre a pályán tartsa a csapat négy támadóját. Közülük Higuaín szinte csak a befejezésekért felel, Dybala kötetlen szerepben futballozhat a középpálya és a támadósor között, Mandzukic – amellett, hogy beszántja a bal oldalt védekezésben – második középcsatárként is használható, és bármikor fel lehet rá ívelni egy-egy labdát,
így a Juve kevésbé sebezhető letámadással.
Cuadrado a jobb oldalon az olaszok legveszélyesebb embere egy az egyben, de emellett a védekezésből is bőven kiveszi a részét, ami nem csoda: korábban a Fiorentinában vagy a kolumbiai válogatottban többször játszott jobbhátvédként.
A szélről befelé mozgó támadók (Mandzukic, Cuadrado) által megnyitott folyosókra nagyszerűen lép fel mind Alex Sandro, mind Dani Alves. Mivel a Juventusnak ennyire erős a széljátéka, és a korábbi évek lassú passzjátékát felváltotta a direkt támadójáték, az ellenfél középpályájának gyors átjátszása (lehetőleg a széleken), így a pálya közepén Khedira és Pjanic viszonylag stabilan tudja tartani a pozícióját, ezért a csapat sosem nyílik ki túlságosan, kiváló az egyensúly támadás és védekezés között. Ennek (is) köszönhető, hogy a Juve a BL-ben még veretlen, mindössze két gólt kapott a csapat a teljes sorozatban, Buffon kapuja pedig 441 perce érintetlen.
A meccs kulcsjelenetei képekben
A párharc szinte minden fontos adottsága leolvasható egy képről. 1. A Juventus és a Barcelona párharcának a meccs képét leginkább meghatározó jelenete:
A Juventus fegyelmezetten védekezik, minden játékos a saját térfelén. A széleket – ahol a tulajdonképpen veszélytelen Mathieu és Sergi Roberto futballozik – az olaszok teljesen szabadon hagyják, viszont teljesen kontroll alatt tartják a pálya közepét. A kreativitását elvesztő középpálya – ami szinte önmagában Iniestát jelenti – nem képes érdemi passzal eljuttatni a labdát a támadókhoz, ezért Messi mélyen visszalép, a helyét pedig az ezen a poszton nem túl acélos Rakitic veszi át a jobbösszekötő helyén.
Az ebben a játékszituációban szinte haszontalan Mascherano tanácstalanul álldogál a labda vonala mögött, ezzel összességében ő az ötödik Barcelona-játékos, aki saját számára testidegen szerepre vagy posztra kényszerül.
A Juventusban viszont mindenki a helyén, 4-4-2-es zárással teljesen semlegesítik a Barcelonát.
2. Neymar cselei a Juventus elleni negyeddöntőben – zölddel a sikeres, sárgával a sikertelen próbálkozások:
A kép önmagáért beszél: ha már csapatjátékkal nem tudott ellenfele fölé kerekedni a Barcelona, ez egyéni megoldásokkal sikerülhetett volna, azonban a Juventus védősora talán a világ legjobbja az egy az egy ellen vívott párharcokat illetően. Neymar tízszer próbálkozott csellel a mérkőzésen, kettő sikerült belőle.
3. A Barcelona legfőbb problémája és szimbóluma: a kettészakadt csapat:
A Barcelona nem a Juventus ellen küzd először azzal a problémával, hogy a csapaton belül mindent felülíró dominanciával rendelkező támadóhármas teljesen elszakad a csapat többi részétől. Messi, Suárez és Neymar alig veszi ki a részét a védekezésből, viszont a mögöttük játszó középpálya passzkészsége nem megfelelő ahhoz, hogy áthidalja a szakadékot jelentő távolságot – a Juventus dominanciája ismét tort ül a középpályán.
4. Messi tehetetlensége:
Bár a második félidőre átállt négyvédős játékra a Barcelona, a problémákat csak kozmetikázni tudta.
A hajrára fordulva változatlanul teljesen meddő labdabirtoklással operáltak a katalánok.
Hogy teljes kiszolgáltatottságán (és a meccs képén) valamit változtasson Messi, egyre hátrább és hátrább lépett vissza labdákért: a képen látható jeleneten 7 csapattárs is közelebb van az ellenfél kapujához, vagyis Messi szinte a csapat utolsó embere. Eközben az is látszik, hogy a kényszerbalhátvéd Umtiti előtt 40 méteres folyosó van, ám az csak Jordi Alba számára lenne hívogató.
Összegzés
Összességében elmondható, hogy a Juventus a játék minden elemében jobb, taktikusabb és hatékonyabb volt ellenfelénél. A BL-negyeddöntő első felvonása ismét fájó módon világított rá a Barcelona gyengeségeire: a szélső védők hiányára és a középpálya kreativitásának elvesztésére, amelynek fő oka a támadóhármas túlzott előtérbe helyezése.
A Barcelona fokozatosan építette le saját középpályáját, hiszen a játékosok feladata jobbára arra korlátozódott, hogy minél egyszerűbben és gyorsabban felpasszolják a labdát az MSN-nek.
Ebbe az irányba mutatott a játékospolitika, a szürke robotemberek, André Gomes vagy Arda Turan megszerzése is.
Ez vezetett végül oda, hogy mára a Barcelona legégetőbb kérdése az: hogyan tudná visszacsábítani Thiago Alcantarát a Bayerntől, és/vagy megszerezni Philippe Coutinhót a Liverpoolból. Már csak azért is, mert az egykor csikócsapatnak számító katalánok átlagéletkora mostanra 27,6 évre nőtt, ami még éppen nem számít idősnek, de jól mutatja, hogy a generációváltás nem odázható tovább – Luis Enrique utódjának ez lesz az elsődleges feladata.
A cikk szerzője, Hegedűs Henrik a Magyar Labdarúgó-szövetség munkatársa.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéhez hasonlóan a negyeddöntő első mérkőzésén is a szakadék szélére sodorta magát a Barcelona, miután kilátástalan játékkal 3-0-s vereséget szenvedett a Juventus vendégeként. Az érett futballt bemutató olaszok remekül időzítették szezonbeli talán legjobb teljesítményüket, míg a túloldalon ismét megmutatkoztak a Barcelona gyengeségei: az MSN-függőség, a védelem határozatlansága és Luis Enrique taktikai hiányosságai.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!