Mindig azt tartottam szem előtt, hogy az újságíró gondja-baja nem érdekli az olvasót. Mi, akik abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy-egy sporteseményt a helyszínen nézhetünk végig, úgy dolgozunk, ahogy tudunk. Ígérem, nem fogok hosszan írni erről a témáról, de pár gondolat mégis ide kívánkozik. Az út szervezése során három hónap alatt tucatnyi e-mailt küldtem a Jenpien Funde csapatának. Először angolul írtam.
Később kaptam egy nyelvtanilag tökéletesen megfogalmazott levelet, amelyben a kérelmemet kínai nyelven írták le. Erre sem jött válasz.
Úgy indultam el Budapestről, hogy majd csak lesz valahogyan. Mert olyan még nem volt, hogy ne legyen.
Ehhez képest két nappal a meccs előtt Jencsi egyik amerikai kávézójában együtt ültem a Jenpien Funde médiamenedzserével és Guzmics Richárddal, a csapat magyar légiósával.
A kínai ember nagyokat kacagott, amikor meséltem neki az előkészületek alatt átélt izgalmakról.
Majd azt mondta, hogy "Welcome", rendelt egy kávét, és a részéről minden el volt intézve. A kávé után megkerestük egymást a Kínában használatos WeChat nevű közösségi oldalon (ebben az országban a WeChat a Facebook, utóbbi gyakorlatilag elérhetetlen), és azóta bőszen csetelünk. A kínai sajtós azt mondta, hogy egyszerre lesz a segítőm, a gyámom, a sofőröm és a gardírozóm. Mert nekik óriási megtiszteltetés, hogy egy magyar újságíró eljött Jencsibe. Annak ellenére, hogy két betűt sem írtak le három hónap alatt.
Azt gondolom, hogy Kína minden szempontból a csodák országa.
Csak akkor sikerült összerezzennem, amikor az ablak nélküli (!) hotelszobámban annyit hallottam, hogy lőnek.
Húsz kilométerre az észak-koreai határtól ennek különös jelentősége lehet, de a szálló menedzsere a világ legtermészetesebb hangján közölte, hogy tűzijáték van. Délelőtt 11-kor? – kérdeztem. – Igen. Miért? Csak. Egy helyi tehetős embernek erre szottyant kedve.
A kínai labdarúgó-Szuperligában a vendégcsapatok általában két, de van, amikor három nappal a mérkőzések előtt megérkeznek a fellépésük helyszínére.
Bár Csangcsun és Jencsi vonattal két óra, Huszti Szabolcsék már csütörtökön este belakták Jencsi egyik legelegánsabb szállodáját.
Az Eintracht Frankfurtból Csangcsunba szerződött kiváló magyar labdarúgóval egy órán át beszélgettem csütörtök este. Ám mivel Huszti továbbra is tartja magát ahhoz az elhatározásához, hogy nem ad interjút, így diskurzusunkat nem tárom a nagyközönség elé. Pedig rengeteg érdekes dologról beszélgettünk. Talán majd egyszer sor kerül egy nagyinterjúra is.
Pénteken helyi idő szerint délelőtt 11 órakor kezdte el az edzést Jencsiben a Csangcsun Jataj. Az elmúlt napok szeles és hideg időjárása után kellemes 24 fokos melegben zajlott a tréning, ahol nagy csodát persze nem láthattunk.
Azt viszont igen, hogy Husztit nagy tisztelet övezi a csapatán belül.
A Csangcsun egyik legnagyobb nevű játékosáról van szó, aki pályafutása során másodszor játszik ebben a csapatban. A 34 éves magyar 2014–2015 között már lehúzott itt két idényt. Akkor a Hannoverből érkezett és a Frankfurtba távozott. Most az Eintrachtból jött, de azt még nem lehet tudni, merre tart. Igazolása a mögöttünk lévő tél egyik legnagyobb szenzációja volt.
A Csangcsun ugyanis olyan ajánlatot adott a magyar futballistának, amit ép eszű ember nem utasíthat vissza.
A többi már a menedzseren, Vladan Filipovicson és persze Husztin is múlt. A Miskolcon született játékos 34 éves korában is olyan kelendő volt, amelyre minden sportszerető magyar ember büszke lehet. Ha pedig valakinek minderről csak és kizárólag a pénz jut eszébe, annak érdemes lenne ellátogatni Kínába, hogy megnézze, milyen körülmények között élhetnek, sportolhatnak azok, akiket a jó sorsuk vagy a tudásuk ide vetett. Mindenesetre Huszti egyre jobb formában van, amit az is jelez, hogy a Csangcsun Jataj múlt héten elért első győzelmekor gólpasszt adott. A Henan 1-0-s legyőzése sokat jelentett a Csangcsunnak, mert ezzel sikerült elmozdulniuk a tabella utolsó helyéről.
Guzmics Richárd várhatóan két-három hét múlva térhet vissza a pályára. A magyar válogatott tagja március elején Kínában szenvedett térdsérülést, amely után már megkezdte az edzéseket.
A Jenpien Funde vezetősége nem türelmetlen (ez a szokás errefelé amúgy is ismeretlen fogalom), csak akkor fogja újra pályára küldeni a magyar játékost, ha teljesen egészséges.
Guzmics így csak a pálya mellől szurkolhat a csapatának, míg Husztit a várakozások szerint a kezdőcsapatba nevezi a Csangcsun kínai edzője, Jingang Csen.
Természetesen azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Huszti és Guzmics hétről hétre olyan sztárok ellen futballozhat, mint az argentin Carlos Tévez vagy a Chelsea egykori játékosa, Oscar.
Ebben a szezonban a Szuperliga tizenhat csapata közül tizenháromnak van külföldi edzője.
Közülük csak négy nevet érdemes kiemelni. A brazil Luis Felipe Scolari, aki a 2002-es világbajnokságon aranyérmet nyert hazája válogatottjával, de Kínában dolgozik a német Felix Magath, a chilei Manuel Pellegrini vagy a portugál Andre Villas-Boas.
A Csillin tartomány keleti részén fekvő Jencsi és az ettől északnyugatra található Csangcsun a kínaiak szemével sem tartozik a világvárosok közé, Pekinggel, Sanghajjal vagy Kantonnal összehasonlíthatatlan. Ugyanakkor a Jenpien Funde stadionja olyan létesítmény, amely a világ bármely pontján megállná a helyét.
Kína az utóbbi években felfoghatatlan mennyiségű pénzt tol bele az ország labdarúgásába, a sportág fejlesztésébe.
Az ország elnöke, Hszi Csin-ping igazi futballőrült, aki tavasszal már arról beszélt, hogy nemsokára egy Kínában rendezett labdarúgó-világbajnokságon a házigazda csapata nyeri meg az aranyérmet. (Erre legkorábban 2026-ban kerülhet sor, mert a következő két vb-t Oroszország és Katar rendezi. Máskülönben azt is nehéz elképzelni, hogy 2022 után 2026-ban is Ázsiában legyen a futball-vb, de a pénz világában minden lehetséges.)
Kínában pedig semmi sem lehetetlen.
Elég egy pillantást vetni a Csilin tartományban, Csangcsun és Huncsun között száguldó szupervonatra.
A külföldi futballistákat elképesztő népszerűség övezi erre, ehhez hasonlót Koreában tapasztalhattunk.
Ugyanakkor Kínában nem lehet nem észrevenni, hogy egy-egy településen belül is micsoda végleteket tapasztalhatunk.
Jencsiben sincs ez másképpen. A városközpontból a stadionba vezető kétszer négy sávos úton a legmodernebb és legújabb autócsodák kerülgetik a rozzant kordékat vagy a füstöt okádó teherautókat. Jencsiben 100 méteren belül láthatunk olyan plázát, amely még Európában is ritkaság, és rozzant viskókat, amelyek előtt az utcán sütögetik a húsokat az árusok. Kint egy ebéd megvan 3-4 jüanból (120-160 forint), bent a plázában ugyanez ennek a hússzorosa.
Pénteken helyi idő szerint délután tartotta meg edzését a Jenpien Funde. A tréninget megelőző vicces sajtótájékoztató nagyjából két percig tartott.
Ebből egy percig a Jenpen sajtófőnöke keményen kiosztotta a helyszínen megjelent újságírókat, akik rossz helyre tették le mobiltelefonjaikat.
Majd a következő hatvan másodpercben megtudtuk, hogy a Jenpien Funde számára nagyon fontos lesz a szombati meccs (naná), hogy bíznak a győzelemben, hogy az ellenfél kemény, és nehéz lesz a mérkőzés. A kissé megszeppent médiahad nem kérdezett, így mindenki mehetett a dolgára – a Jenpien edzeni.
A pálya szélén álló kínai fotósok és újságírók hitetlenkedve nézték, hogy megjelentem közöttük.
Egyikük le is fényképezett, majd egymástól kérdezgették: ki vagyok én?
Szerencsémre a Jenpien angolul is tudó médiamenedzsere a segítségemre sietett, így ez a szenzáció sem tartott tovább egy percnél.
A szombaton magyar idő szerint 9.30-kor kezdődő Jenpien Funde–Csangcsun Jataj mérkőzésről az Origo helyszíni riportban számol majd be.