Zidane nem kapott túl hálás feladatot, miután egy morálisan teljesen szétesett csapatot kellett átvennie bárminemű felnőttedzői rutin nélkül. Csak emeli a tétet, hogy a Real Madridot kapta örökül, ahol hagyományosan túlzott elvárásokkal találkozik az ember, akár a szurkolók szemébe néz, akár az őt kiválasztó elnökébe.
Nagyjából olyan kinevezés volt ez, mintha egy kétéves gyereket dobnánk egy két méter mély medencébe
„Most akkor ússz egy kicsit!" felkiáltással. Zidane viszont az előzetes várakozásokkal ellentétben nem is jöhetett volna ki jobban a váltásból, és ezzel egyúttal Florentino Pérez székét is erőteljes csavarozással rögzítette.
Amit tényszerűen feljegyezhetünk az elmúlt két évből, hogy Zidane Real Madridja nem játszik különösen szépen, már ami a tradicionális madridi játékelveket illeti.
Zidane csapata igazi győztes, nem korszakos és futballforradalmár;
más kérdés, hogy a francia ezzel már bőven tett annyit a klubsikerekhez, mint a Del Bosque-éra utáni edzők átlagosan, sőt. A gólszerzésre való törekvés azonban folyamatosan alapelvként jelent meg a futballjában, amivel máris el lehet nyerni egy apró szimpátiát, még Madridban is.
Igaz, hogy az ottani szurkolók a világon talán a legfinnyásabbak, de ott is az az elsődleges, hogy a csapat nyerjen.
Ha jönnek a trófeák, minden más csak másodlagos,
ha azok viszont elmaradnak, az ún. szép játék hiánya csak tetézi a bajt. Hasonló történt Mourinho esetében is, ahol mindaddig nem foglalkozott a közönség nagy része azzal, hogy a Barcelona ellen többször, még hazai pályán is beálltak védekezni az övéik, várva a kitűnő kontralehetőségekre, míg győzelmeket kaptak jutalmul. Amíg trófea van, minden van.
Zidane-nak a rövidke edzői karrierje ellenére nem ez az első nehéz pillanata a Real Madrid edzőjeként. A beugrónak számító első félévében, 2016 tavaszán a bajnokság elúszása mellett (a Real a bajnokság közvetlen vége előtt folyamatosan a harmadik helyen tanyázott) nehezen lehetett volna kimagyarázni, ha a könnyű BL-sorsolást nem tudja meglovagolni. Márpedig a Wolfsburg ellen 2-0-ról kellett fordítania. Sikerrel vette. A tavalyi szezon őszi része szintén nem indult varázslatosan, mert szeptember közepe és október eleje között Zidane zsinórban négy meccsen maradt nyeretlen.
Madridban már ennyi is elég ahhoz, hogy kíméletlen válságról kezdjenek el beszélni,
és bizony a szurkolók jókora része már ekkor halálos magabiztossággal állította, hogy Zidane-nal semmit nem nyer a csapat év végén, ezért érdemes lenne mielőbb változtatni. A sztorit tudjuk, ligaelsőség, BL-címvédés. Még szűk három hónapja sem volt komolyabb jele annak, hogy gond lehet a trófeahalmozó csapatnál, sőt: a Spanyol Szuperkupa visszavágóján olyan játékkal verték el a Barcelonát, amire az elmúlt évtizedben nem volt példa.
Mindez legitimálta Zidane összes döntését, és a nemcsak mindenhez, de mindenhez is értő Florentino Pérez visszavonulót fújt, szakított korábbi játékospolitikájával. A Real Madrid látványosan kiszállt az árak felsrófolásából a transzferpiacon.
A klub az elmúlt két nyári átigazolási ablakban mindösszesen 76 millió eurót költött, és egyik játékos ára sem volt több harmincmilliónál.
Ez csupán három játékos vételára volt, ami azt is jelenti, hogy az egyesület nem érezte szükségét a keret drasztikus átformálásának. Erre jó indok lehetett az elmúlt két év Bajnokok Ligája-győzelme.
Az egyenletből viszont kimaradt az a változó, hogy a tavalyi szezon B-csapatának csúfolt egyletéből Morata, James Rodríguez és Danilo is távozott.
Cristiano Ronaldo is elismerte a Tottenham elleni vereséget követően, hogy ezek a keretmélyítő játékosok nagyon hiányoznak a csapat egészéből.
Az, hogy darabra van kevesebb minőségi játékosa a Madridnak (itt érdemes szólni az állandóan sérült Bale-ről), az hosszú távon visszaüthet. Ez azonban még nem indokolná november elején, kevés lejátszott meccs után a csúnya bennragadást a szezonrajtnál.
Mi a baj tehát a mostani Real Madriddal? Bármelyik kocsmai pultról elhangozhatna az alapigazság: nem használják ki a helyzeteiket, és kevesebb gólt lőnek. Kissé leegyszerűsített verzió az okok keresésénél, de nem biztos, hogy távol áll a valótól. A Real Madrid sorra döntötte a rekordokat abból a szempontból, hogy mindegyik mérkőzésen tudott gólt szerezni.
A csatárok hatékonysági mutatója idén drasztikus hanyatlást mutat.
Amíg a most már hivatalosan is csatárnak nevezhető Cristiano Ronaldo lövéseinek 15,3%-ból lett gól az elmúlt bajnokságban, idén ez a mutató meghökkentően alacsony: kettő és fél százalék. Az egyetlen bajnoki gólja még úgy is kínos szám saját magához képest, hogy eltiltás miatt csak hat bajnokin játszhatott.
A kezdőcsapatból érthetetlenül ki nem kopó Benzema a tavalyi 15,8%-át ebben a bajnoki kiírásban 6,1%-ra cserélte ugyanebben a kategóriában. A helyzetek pedig megvannak: a tavalyi szezon során a Madrid meccsenként 17,4 lövést tudott felmutatni átlagosan, idén ez tizenkilenc, tehát még javuló tendenciát is mutat. De hogy a lövések száma ne vigyen el minket rossz irányba, nézzük meg a helyzetek, a gólhelyzetek minőségét mutató xG-adatokat (expected goals, várható gólok mutatója). A tavalyi szezonban a Real Madrid xG-mutatója meccsenként átlagosan 2,43 volt, ez idén 2,64.
Nem arról van szó tehát, hogy a játék olyannyira hanyatlik a remekül végződött előző szezonban látotthoz képest,
hogy nem jutnak el helyzetekig, lövésekig, vagy ezeket pánikszerűen, harminc méterről eresztik el a játékosok.
Itt viszont előjöhet a psziché és a mentális élesség kérdésköre. Mivel nem robotokról vagy számítógépes figurákról van szó, ennek is szerepe lehet a gyengébb teljesítményben. Temérdek példát lehetne mondani akár a futballtörténelemből, akár egyéb sportágakból, hogy
a jóllakottság többnyire motivációhiányt okoz.
A Real Madrid alapcsapatának tagjai klubszinten mindent megnyertek, amit csak lehet. Nem csoda, ha nem tudnak két szezonon keresztül folyamatosan topszinten teljesíteni. Erre lehet példa az is, hogy az egyre kiválóbb és sikerre éhes Tottenham esélyt sem hagyva ölte meg szerdán a spanyolokat.
A Real Madrid még így sem bukott sokat: öt év után kaptak ki újra BL-csoportmeccsen, a Dortmund szerencsétlenkedésével pedig nyilván tovább fognak jutni a csoportból. De látványos az adat, hogy a meccs végére a Spurs játékosai tizenkét kilométerrel többet futottak, mint a vendégek. Ha azt mondjuk, úgy játszott a Real, mintha emberhátrányban lennének, nem is tévedünk óriásit. Lássuk be, Zidane sok mindenre képes volt a pályán, de mások helyett még ő sem tud futni.
Zidane játékában alapelem a szélsőhátvédek kirívóan magasan történő szerepeltetése. Többen vizsgálták, hogy Carvajal kiesése és Marcelo visszafogottabb teljesítménye vajon mennyiben járulhatott hozzá a gyengébb szezonkezdethez. Nos, Hakimi valóban nem tűnik még a Carvajalt biztosan pótló játékosnak, de nem is borzasztó a játéka – a 19. évét éppen betöltő sráctól valószínűleg ennél többet még nem is kellene elvárni.
Marcelón nagyobbat csattan az internetes ostor,
pedig tüzetesebben megvizsgálva nem biztos, hogy rajta kellene elverni a port.
Az egyetlen mutató, amiben tavalyhoz képest erősebb visszaesést mutat, az a gólpasszok száma: amíg tavaly 30 bajnokin tíz gólpasszt osztott ki, idén ez hét meccsen csupán egy. Ez az egy adat, amiben számottevő a változás a brazilnál; és ez az egyetlen adat, amihez nem elég az ő munkája, mert rá van szorulva a pontos befejezésre is. Tavaly átlagosan 1,5 kulcspasszt osztott ki meccsenként, ez idén 1,7. Az elmúlt szezonban átlagosan 0,8 lövést eresztett meg találkozónként, most 1,6-et. A passzolási pontossága kísértetiesen hasonló: 81,6% helyett most 81,5%-kal játszik. Mindemellett kevesebbszer szerelik, és ugyanannyi a rossz labdakezelése. Láthatjuk, csalóka, ha pusztán érzésből mondunk verdiktet egy-egy játékosról.
Ne feledjük: Zidane alatt a Real Madrid játéka az elmúlt két, igen sikeres évben is bőven hagyott kívánnivalót maga után. Több elemzésben is kifejtettük már, hogy a csapat játéka többször nem volt folytonos, leginkább a támadóhármas és középpálya közti részen található óriási üres területek miatt. Ráadásul Zidane sem merte megbontani a Bale-Benzema-Ronaldo triót, ha annak mindhárom tagja egészséges és hadra fogható volt.
Ha így vesszük, tényleg volt szerencséje abban, hogy tavasszal Iscót – kényszerből – be kellett építenie a duplázó csapatába.
Mindez azonban nem feledtetheti, hogy a tavalyi szezonban is voltak taktikai gondok néhány meccsen a csapattal.
Hogy ezt kivétel nélkül mégis a maga javára fordította az együttes (például az utolsó perces feltámadások esetén vagy az Atlético elleni BL-elődöntő visszavágóján), az viszont már kőkeményen a Zidane-felkészítés eredménye.
Szóval van-e válság a Real Madridnál? A hagyományos madridi értékrend szerint igen. Az ottani tradicionális gondolkodás viszont mindig messziről nézte a valóságot.
Persze nem lehet szőnyeg alá söpörni a tényt, hogy a csapat tetemes hátrányt szedett össze a Barcelonához képest, de közelebbről megvizsgálva: semmi olyan extra nem történt az elmúlt két hónapban, amelyek alapján a felemelése után közvetlenül rögtön el kellene temetnünk a Real Madridot.
Zidane eddigi legnagyobb edzői feladata előtt áll:
meg kell erről győznie a szurkolókat és a vezetőséget is. Az, hogy a játékosokkal el tudja ezt hitetni, alighanem vitán felül áll.