Több ezer ember gyűlt össze Davide Astori temetésén
![Astori temetése](https://cdn.origo.hu/2023/12/GCJN7chMlv3yv1s8BMRrSNxLsA2Xme9mb3R7qB9M5IU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY4MjVjMjA2Y2Q3MzQ3ZjliMGM5MDFmMWQzM2VjZWU5.webp)
A Fiorentina egykori csapatkapitányától a Santa Croce templomban vettek végső búcsút, és sokan már reggel hétkor, három órával a szertartás kezdete előtt a bazilika előtti téren gyülekeztek. A 31 éves korában elhunyt játékos testét szállító kocsit hatalmas taps fogadta, míg többen "grande capitano" (nagyszerű kapitány) felkiáltásokkal fejezték ki együttérzésüket.
Nem sokkal később a térre néhány perces néma csönd borult a tisztelgés jeléül, ekkor sok szurkoló Fiorentina sálakat és zászlókat emelt a magasba.
Amikor a firenzei együttes játékosai a középpályás Milan Badelj vezetésével megérkeztek elbúcsúzni kapitányuktól, ismét tapsolt az összegyűlt tömeg.
Rengeteg korábbi csapattárs, válogatottbeli barát megjelent a temetésen: Giuseppe Rossi, Borja Valero, Francesco Totti, a korábbi szövetségi kapitány Gian Piero Ventura, vagy éppen a szerdán még Londonban Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt játszott Giorgio Chiellini, Gialuigi Buffon és Massimiliano Allegri is.
Több ezer Fiorentina-szimpatizáns gyűlt össze a csapat stadionjánál is, ahol elhaladt a temetési menet.
Funerali #Astori: è arrivato il carro funebre in Piazza Santa Croce. Applausi dei presenti, la piazza si tinge di viola. I fratelli accompagnano la salma pic.twitter.com/YXGip5uFeK
— calciomercato.com (@cmdotcom) March 8, 2018
Davide Astori vasárnap hajnalban kapott végzetes szívrohamot a klub udinei szálláshelyén. A keret fél tízkor találkozott reggelinél, és mivel Astori nem jelent meg a hotel éttermében, felmentek hozzá, s holtan találták a szobájában a 14-szeres olasz válogatott hátvédet.
A tragédia miatt nemcsak a Fiorentina vasárnapi Udinese elleni bajnokija maradt el, hanem a 27. forduló másik hat vasárnapi összecsapását is elhalasztották, illetve a másodosztály találkozóit sem rendezték meg.
Astori 13-as mezét korábbi klubjai közül a Fiorentina mellett a Cagliari is visszavonultatja.