A belgák egószaga egész Moszkvát belengte

Játékosállományuk miatt a belgákat sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartják az oroszországi világbajnokságon. A Tunézia elleni 5–2-es meccsen a kispad mögött ülve kiderült számomra, hogy ezek a népszerűségben fürdő, agyonfizetett sztárok tényleg elhiszik magukról, hogy ők a legjobbak.

Kiküldött munkatársunk jelenti Moszkvából.

Mikor a Szpartak Stadion médiaközpontjában megkaptam a Belgium–Tunézia meccsre szóló jegyemet, amelyen csak annyi állt, hogy harmadik sor, 23-as szék, értetlenül néztem. Oké, de melyik blokk? Az Argentína–Izland meccsen már jártam itt, de akkor nem jutottam be a stadionba. A médiatribünre érve nem tudtam merre induljak. Többeket is megkérdeztem, mindannyian azt mondták, hogy „csak egyenesen". Végül egy önkéntes segített megtalálni a helyemet, ami közvetlenül a belga kispad mögött volt.

Se asztal, se monitor nem volt. A túlsó kapuhoz alig lehetett ellátni, az ott zajló eseményeket általában a nagy kivetítőn kellett követni. De legalább testközelből érezhettem a belgákból áradó (nincs erre jobb szó) egószagot. Egytől egyig világsztár az összes, többségük az angol Premier League-ben játszik hétről hétre, embertelen mennyiségű pénzért. Ez a fajta „felsőbbrendűség" érezhető volt minden egyes mozdulatukon, gesztusukon. Ahogy kijöttek a pályára, ahogy lementek a pályáról, ahogy passzoltak, ahogy a vizes flaska után nyúltak, ahogy felpillantottak a lelátóra.

Közvetlen közelről minden más volt meccs közben. Nemcsak azért, mert ötpercenként bámult vissza az ember arcába a második számú kapus, Mignole-t, aki valamiért nem tudott nyugton maradni. Hanem, mert az a Lukaku, aki élőben legalább másfélszer akkora darab, mint tévében, szélvészgyorsnak tűnt. Mertens alacsonyabbnak. Még Hazard lábai is gyorsabban jártak.

Eden Hazard, a belgák legnagyobb sztárja Forrás: DPPI/Tarso Sarraf

Martínez szövetségi kapitány egyetlen másodpercre sem ült le, végig ott állt a taktikai zóna sarkában. Nem hadonászott olyan látványosan, ahogy Guardiola szokott, nem őrjöngött, mint Klopp (nem is volt rá oka), de mindig volt mondandója valakinek. Még 5–1-es vezetésnél, a 90. perc után is képes volt odakiabálni az épp ziccert rontó Batshuayinak, hogy „hé, Michy, máskor az ilyet le kell passzolni, fiam".

Azt is érdekes volt látni, hogy cseréhez készülődve hogy különböztetik meg a játékosokat. Mivel a stábtagok közül senkinek nem volt kedve odaszaladni a kapu mögött melegítőkhöz (a hangzavarban pedig nem hallatszik el odáig, amit a kispadról kiabálnak), ezért elkezdték mutogatni, hogy a „magas" jöjjön. A West Bromwich támadója, Chadli sem alacsony éppen (187 cm), de Martínez Fellainire gondolt.

Élőben még a megtermett Lukaku is gyorsabbnak tűnik Forrás: DPPI/Tarso Sarraf

A lefújás után Martínez azonnal a kispad felé fordult: volt, akivel pacsizott, volt, akivel ölelkezett, volt, akit megpuszilt. Mertensszel összenevetett, majd a fülébe súgott valamit. Utána megtapsolta a belga szurkolókat, és csak ezt követően ment oda a pályán lévőkhöz. A végén még a pályaedzőként dolgozó, az amúgy egész meccsen a kispad alatt bujkáló Henry is előkerült néhány pillanatra.

Ha egy szóval kellene jellemezni a belgákat, a „profizmus" lenne az. Kijöttek azzal a tudattal, hogy itt ma csak ők nyerhetnek. Rúgtak ötöt, rutinból lehozták az aznapi melót, majd bevonultak az öltözőbe. És ez akkor is érvényes, ha csak Tunézia volt az ellenfél.

Két forduló után Belgium hat ponttal és nyolc rúgott góllal (Angliával karöltve) vezeti a G-csoportot és már biztos továbbjutó. Következtetéseket azonban majd csak az Anglia elleni meccs után lehet levonni. Hogy mostanra tényleg megérettek-e arra, hogy nagytornát nyerjenek.

A videó Huawei P20 Próval készült.