Zidane indította a lavinát, ami fenyegeti a spanyol válogatottat

Két forduló után a spanyol és a portugál válogatott kéz a kézben vezeti a B csoportot Irán és Marokkó előtt. A két csapat egymással a világbajnokság eddigi legjobb meccsét (3–3) játszotta, a jóval gyengébb ellenfelek ellen viszont csak szenvedtek, és a győzelemért is izgulniuk kellett. A portugáloktól már megszoktuk a minimalista hozzáállást, talán tudatos is volt az, ahogyan Marokkó ellen fociztak, de a spanyolok teljesítményét látva a Del Bosque-éra utolsó két éve rémlett fel előttünk.

Május 31., 13 óra. Hat nappal a Bajnokok Ligája döntője után, és tizenöttel a világbajnokság kezdete előtt Zinédine Zidane rendkívüli sajtótájékoztatót tart Valdebebasban. „A következő szezontól már nem én leszek a Real Madrid edzője" – mondja mindenki nagy megdöbbenésére, nem is sejtve, hogy mekkora lavinát indít el ezzel.

Zidane lemondásával indult minden Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Ennél rosszabb időzítés nem létezik

Florentino Pérez klubelnöknek azonnal lépnie kell. Arséne Wenger, Mauricio Pochettino, Jürgen Klopp. Jönnek sorban a nevek mint lehetséges utódok.

Amikor már mindenki a június 14-én kezdődő vb-re figyel, érkezik a hír: a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Julen Lopetegui a Real Madrid új edzője.

Luis Rubialesnek, a spanyol szövetség elnökének nincs más választása, azonnali hatállyal kirúgja őt, mert mint mondja, vannak olyan írott és íratlan szabályok, amiket be kell tartani. „A válogatott a teljes országot, minden spanyol embert kell, hogy képviseljen. És vannak olyan helyzetek, amikor ezt minden felé kell helyezni, így meg kellett hoznunk ezt a fájdalmas döntést. Hitet téve az általunk vallott viselkedési minták, értékek mellett. Nem azzal van gond, hogy a kapitány távozása napvilágra került, hanem annak módjával: minden előzetes egyezetetés nélkül,

a spanyol szövetség tudta nélkül zajlottak az események, és mindössze öt perccel egy sajtótájékoztató előtt szembesítettek minket a tényekkel. Ez elfogadhatatlan.

Lopeteguit két nappal a vb kezdete előtt jelentették be a Realnál Forrás: NurPhoto/Oscar Gonzalez/NurPhoto/Oscar Gonzalez

A vb-re elkészült a mestermű

A 2014-es vb és a 2016-os Eb-leégés után Lopeteguitől várták a generációváltást. 2012-ben az U19-es, 2013-ban az U21-es csapattal nyert Eb-t, így nem csoda, hogy előszeretettel hívta be a fiatalokat a felnőtt válogatottba:

két év alatt 44 játékost próbált ki.

A spanyolok veretlenül, kilenc győzelemmel és egy döntetlennel jutottak ki a vb-re, 36–3-as gólkülönbséggel. Ami ennél is fontosabb volt, hogy a tiki-taka, amit sokan halottnak hittek, újra működött. A letámadásnak, amely az értelmét adja az egésznek, újra volt intenzitása. Számokkal is alátámasztva: a selejtezősorozatban a spanyolok átlagban 14 labdát szereztek vissza az ellenfél térfelén (ennél többet senki). De ha megvan a labda, azzal kezdeni is kell valamit, méghozzá gyorsan, ugye? Nem gond.

Spanyolország volt az egyetlen csapat, amely minden meccsen passzolt legalább 800-at, és tette mindezt hihetetlen sebességgel: labdaszerzés után minden percre jutott átlagban tíz pontos passza.

Amikor márciusban 6–1-re verték az argentinokat, Sid Lowe, az ESPN és a Guardian újságírója meccs utáni tudósításában arról beszélt, hogy ez a csapat emlékeztet arra, amelyik sorozatban három nagy tornát nyert (2008–2012, Eb, vb, Eb). „Mestermű” – áradozott a madridi Marca is.

Két meccs után sem tudni, hogy mit várhatunk a spanyoloktól Forrás: Sputnik/Maksim Bogodvid

Hierro csak néz ki a fejéből

Most már sohasem tudjuk meg, hogy Lopetegui mesterműve mire ment volna Oroszországban, de az biztos, hogy a kapitány egy jól bejáratott, tapasztalt 23 fős keretet vitt a vb-re. Bár az ezzel a csapattal még én is halálra nyerném magam mondatoknak semmi valóságalapjuk, de aligha a hirtelen kinevezett, egyéves edzői tapasztalattal (Real Oviedo) rendelkező Fernando Hierrón múlik majd a spanyolok sikere vagy bukása. Mert valljuk be, az eddigi két meccs alapján „kameraedzőnek” tűnik,

aki imitálja a munkát az oldalvonal mellett, de a játékosok a pályán ösztönből cselekszenek.

Nincs valós elképzelése arról, hogy kiknek és mit kellene játszaniuk, ezért inkább a biztosra megy: az Irán elleni kezdőből heten (!) ott voltak a négy évvel ezelőtti, hollandoktól elszenvedett 5–1-es vereség alkalmával is.

Az első forduló után, döntetlen ide vagy oda, még mondhattuk azt, hogy a spanyolok vezetik a vb erősorrendjét. De amikor Iránt, még egyszer mondjuk, Iránt

csak egy jól pattanó labdával verik meg, és még az utolsó másodpercekben is izgulniuk kell a győzelemért, az nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve.

A kifacsart, klub- és válogatottszinten mindent megnyert játékosok csak automatizmusokkal nem fognak tudni újra a csúcsra érni. Jó bizonyíték erre a Del Bosque-éra utolsó két éve.

Hierro, a kameraedző Forrás: AFP/Benjamin Cremel

Érthetetlen és dühítő

A spanyolok tíz éve ugyanazt játsszák: fojtogató labdabirtoklás, állandó mozgás, passz, passz, passz, aminek a vége, hogy az ellenfél elfárad, ők pedig beviszik a halálos döfést.

Az ellenfeleknek tehát általában egy választásuk van: védekezni, és számolni vissza a perceket.

Irán, például, sokszor hat védővel (6-3-1) védte a saját kapuját. A spanyolok 20 méteren adogatták körbe a falat, keresték a réseket. Összesen 773-at passzoltak (Irán 212-t), 18-szor lőttek kapura, de csak egy gólt szereztek. Az is milyen volt:

Szóval, ott volt a pályán 11 világklasszis játékos, meg még ugyanennyi a kispadon, akik

lejátszottak már száz ilyen meccset, de ötletük sem volt, hogy mit kezdjenek az irániakkal.

Isco szabad kezet kapott, kötetlenül mozgott a pályán, gyakorlatilag úgy, ahogy Messi szokott a Barcelonában és az argentin válogatottban. Mégis, leginkább saját csapattársait zavarta ezzel. Áltathatják magukat, hogy ez Irán volt, egy csoportmeccs, ahol csak a győzelem számított. De az, hogy a második félidőben még egy ilyen gyenge ellenfél is sorra dolgozta ki a helyzeteket, és senki nem szólhatott volna egy szót sem, ha elcsíp legalább egy pontot, az érthetetlen. Ennyire lazán kezelték volna a meccset?

Vagy egy vb- és két Eb-győzelem után tényleg nincs már több a játékosokban?

Két totál ellentétes meccs, ami után még mindig nem tudjuk, hogy mit várhatunk a spanyol válogatottól.

Portugália sem erőltette meg magát Forrás: PHOTOSPORT/ANDRES PIŃA/PHOTOSPORT/Andres Pińa/Photosport

Mitől ilyen jók a portugálok?

A spanyolokénál csak a portugálok játékát volt nagyobb szenvedés nézni. Portugália erényei mindig is a gyorsaságra, a spontaneitásra és a labdabiztosságra épültek, Fernando Santos viszont szakított ezekkel a hagyományokkal. Meglepő és sokak számára érthetetlen döntés volt, de a szövetségi kapitánynak megvolt rá az oka. Fiatalon nagy hatást gyakorolt rá Jimmy Hagan, aki

1970 és 1981 között dolgozott a portugál futballban, karrierjét pedig annál a Benficánál kezdte, amelynek utánpótlásában játszott Santos is.

Hagant azután nevezték ki a Benficánál, hogy a csapat elveszítette a BEK-döntőt a Manchester United ellen 1968-ban. A klubvezetők úgy gondolták, hogy a játékosok nem dolgoznak elég keményen, nem elég fegyelmezettek, és ez vezetett a kudarchoz. A megoldást az angol edzőben látták, aki újra kihangsúlyozta ezeket az értékeket. Santos – jó diákként – továbbvitte Hagan munkásságát, és ugyanezen elvek alapján összeállította az Eb-győztes csapatot.

Santos olyan, mint Mourinho: nem szeret kockáztatni Forrás: AFP/Francisco Leong

Mostanra fegyelmezett csapatmunka és átjárhatatlan középpálya jellemzi Portugáliát, amely meg sem próbálja lejátszani az ellenfeleit a pályáról, hanem a saját korlátait felismerve olyan rendszert alakít ki, amelyben

a csapat gyengeségei rejtve maradnak, miközben minden pillanatban azt nézi, hogy hol hibázik az ellenfél.

Spanyolország ellen adta magát ez a taktika, de Santos Marokkó ellen sem vállalt fel semmilyen fölösleges kockázatot: tőle akár már a negyedik percben, Ronaldo góljakor lefújhatták volna a meccset. Az öltözőbe menet Ronaldo meg is jegyezte neki, hogy

bénák vagyunk, nagyon kevés ez a játék.

Mi is ez a játék?

Santos semmit nem bízik a véletlenre. A négy védő előtt egy masszív védekező középpályás, általában William Carvalho szerepel. Az ő feladata elsősorban a labdaszerzés, támadásban pedig a labda minél gyorsabb eljuttatása a középpályásoknak. A támadások befejezése kizárólag Ronaldóra marad (eddig mind a négy portugál gólt ő szerezte), aki a védekezésből csak nagyon ritkán veszi ki a részét.

Portugália Ronaldo alá játszik Forrás: NurPhoto/Andrew Surma/NurPhoto/Andrew Surma

Santos tehát az egész válogatottat beáldozza azért, hogy Ronaldónak legyen területe, és semmi mást ne kelljen csinálnia, mint gólokat rúgnia,

lehetőleg a kapuval szemben állva, egy érintésből.

Ez egyszer már bejött, az előzetesen esélytelennek számító portugálok hasonló taktikával nyerték meg a 2016-os Eb-t. Miért ne jöhetne be ismét? Pláne, hogy a mindenkinél maximalistább Ronaldónak ez lehet az utolsó nagy dobása – nemcsak a válogatottban, de a pályafutásában is.

Két forduló után, a papírformának megfelelően Spanyolország és Portugália áll a B csoport első két helyén. Nagy valószínűség szerint ők ketten is fognak továbbjutni, már csak az a kérdés, hogy mit akarnak: a házigazda oroszokkal vagy a klasszisokból álló uruguayiakkal játszani a legjobb 16 között.