A félidő végéig már nem változott az állás, amiről leginkább a Hoffenheim támadói tehettek, akik több nagy helyzetet is elhibáztak. Az eredmény azonban tükrözte a közelmúltat: míg a Hoffenheim az utóbbi négy meccséből négyet megnyert, addig a berliniek csak két pontot tudtak összeszedni.
A második félidőben harcosabb volt a Hertha, Dárdai csapata többször is eljutott az ellen kapujáig, de úgy nézett ki, hogy nem tudják feltörni a Hoffenheim védelmét, mígnem a 71. percben Mathew Leckie közelről csak bekotort egy elép pattanó labdát. Szalai Ádám ezt már csak a padról látta, miután egy perccel korábban Belfodilt küldte be a helyére Julian Nagelsmann. Ahogy azt is, hogy a 87. percben Valentino Lazaro egy bődületesen nagy góllal kiegyenlít.
A nap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a kezdőben felálló RB Leipzig 1-0-ra kikapott a Wolfsburg otthonában.
A címvédő Bayern München szemmel láthatóan próbálta összeszedni magát, és a 20. percben már 2-0-ra vezetett a Fortuna Düsseldorf ellen. A szünetre viszont már csak egy gól volt az előnyük. A Bayern formáját érzékelteti, hogy a Neuer kapujára tartó utóbbi 17 lövésből Lukebakio kísérlete volt a 13. gól. A második félidőben Thomas Müller lőtt újabb gólt, de most nem azokat az időket éljük, amikor a Bayern-drukkerek kétgólos előnynél megnyugodhatnak: a 21 éves belga Dodi Lukebakio úgy érezte, itt az ideje, hogy megszerezze felnőtt pályafutása első mesterhármasát.
Az Eintracht Frankfurt igyekezett gyorsaságban felvenni a versenyt a Hoffenheimmel, és Jonathan de Guzmán révén már az 54. másodpercben előnybe kerültek Augsburgban. A második félidő elején megduplázták előnyüket a vendégek, igaz ekkor a középkezdés után jó másfél percet kellett várni az újabb gólra – Sebastien Haller sorozatban a hetedik meccsen volt eredményes, frankfurti mezben utoljára Anthony Yeboah tudott ennél hosszabb, nyolc meccses sorozatot felépíteni még 1993-ban.