A bosszúhadjárat közben Mourinho elpusztította önmagát

Kedden délelőtt a Manchester United hivatalos közleményben tudatta, hogy kirúgta José Mourinhót. A portugál menesztése nem a semmiből jött, hónapok óta sejteni lehetett, hogy már nem húzza sokáig a kispadon. Mourinho mostanra egy kiégett edző lett, akinek kinevezése óriási kockázatot rejt magában. A leépülése 2010-ben kezdődött a Real Madridnál, ahol annyira a Barcelona legyőzésének megszállottjává vált, hogy fekete-fehérre, jóra és rosszra redukálta a focit. Azóta teljesen beleőrült a saját elveibe, a felelősséget sohasem vállalja, folyamatosan terel és mentegetőzik. Bárhová is megy, ott eluralkodik a káosz.

Frank Rijkaard távozása után csak José Mourinho és Pep Guardiola neve jött szóba az akkor mélyponton lévő Barcelonánál. A vezetőség hajlott afelé, hogy a sokkal jobb nevű portugált szerződtesse le, de Johan Cruyff, a Barcelona történetének talán legfontosabb alakja Guardiola mellett kampányolt. Végül 2008 nyarán Txiki Begiristain technikai igazgató a második csapattól felhozott Guardiolát nevezte meg új vezetőedzőként. Mourinho úgy érezte, hogy elárulták őt, és soha nem bocsátott meg a Barcelonának.

Txiki Begiristain technikai igazgató, Joan Laporta klubelnök és Pep Guardiola (b-j) Forrás: AFP/Lluis Gene

Miután Mourinho az Inter trénereként megverte Guardiola legyőzhetetlennek hitt Barcelonáját a 2009/2010-es Bajnokok Ligája-szezon elődöntőjében, Florentino Péreznek, a Real Madrid elnökének nyilvánvaló vált, hogy

ki is az ő embere.

Mivel akkoriban a Real az elköltött százmilliók ellenére is csak a Barcelona árnyékában létezett, nem számított, hogy a portugál stílusa totálisan ellenkezik a klub által képviselt értékekkel.

Mourinho 2010 nyarán váltotta Manuel Pellegrinit a kispadon. A szezon nem indult jól, de a november 29-ei El Clásicó előtt a Real egy ponttal megelőzte a Barcelonát. Ez volt az a pillanat, amikor

Mourinho végérvényesen bebizonyíthatta volna, hogy a katalánok rossz döntést hoztak, amikor két évvel korábban Guardiolát nevezték ki helyette.

A terv ugyanaz volt, mint néhány hónapja az Interrel: mélyen visszahúzódni, átadni a területet, és kontrából megverni az ellenfelet. A Barcelona viszont a Guardiola-korszak egyik legjobb meccsét játszotta, és Mourinho gyűlölködésére a pályán válaszolva végül 5-0-ra nyert.

Mourinho a pályán ünnepelte a Barcelona kiejtését a 2009/2010-es szezonban Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A szezon hátralévő részében a Real csupán három bajnokit veszített, de ez sem volt elég a bajnoki címhez. A következő idényben már közelebb került egymáshoz a két csapat, de a Real ezúttal is csak a második helyen futott be a bajnokságban, a BL-ben pedig pont a Barcelona verte ki az elődöntőben. Diego Torres The Special One: The Dark Side of Jose Mourinho című könyvében ezt a pontot jelölte meg fordulópontként a portugál karrierjében: Mourinho ekkor határozta el, hogy innentől kezdve három agresszív, ütközni képes középpályással áll fel. Mourinho nem csupán győzni szeretett volna.

A saját egyedi módján szeretett volna győzni.

A nagy hibát ott követte el, hogy nemcsak a Barcelona ellen ragaszkodott ehhez a felálláshoz, de a náluk jóval gyengébb képességű csapatok ellen is. A külső szemlélőknek, és főleg a Real-szurkolóknak úgy tűnhetett, hogy Mourinho számára a Real másodlagos, a saját szobrát akarja építeni Madridban.

Mourinho eszmerendszere

1. Az a csapat nyeri a meccset, amelyik kevesebb hibát követ el.
2. A futball azokat a csapatokat jutalmazza, amelyek több hibára tudják kényszeríteni az ellenfelüket.
3. Idegenben nem szabad megpróbálni felülmúlni a hazai csapatot, a cél, hogy felnagyítsuk a gyengeségeiket, és ezzel a fegyverrel győzzük le őket.
4. Aki a labdát birtokolja, az fog több hibát elkövetni.
5. Aki önként lemond a labdabirtoklásról, az a hibák elkövetésének esélyéről is lemond.
6. Féljen az, akinél a labda van.
7. Labda nélkül erősebb egy csapat, mert a területet kontrollálja, míg az ellenfél csak a labdát.

Ezek a pontok tökéletes ellentétei annak, amit a Barcelona képvisel. A helyzet tehát nyilvánvalóvá vált:

Mourinho annyira a Barcelona legyőzésének megszállottja lett, hogy szembement mindennel, amit annál a klubnál tanult, ahol edzőt csináltak belőle.

Az első siker a Király-kupa döntőjében érte: a 2010/2011-es szezon végén hosszabbításban legyőzte a Barcelonát, majd Guardiola utolsó évében megnyerte a bajnokságot is, és a BL-döntőbe is majdnem bejutott. Úgy tűnt, hogy az, amit elképzelt, működik.

Ronaldo fejesgóljával győzött a Real a Király-kupa döntőjében 2011-ben Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A harmadik évét rosszul kezdte a csapat, és hamar elszállt minden esélye a bajnoki címre. A Real-játékosok egyre hangosabban léptek fel Mourinho stílusa ellen, aki mindent a BL-győzelemre tett fel, csakhogy az elődöntőben Jürgen Klopp Dortmundja a saját fegyverével verte meg Mourinhót (ez volt az a párharc, amelynek első meccsén Lewandowski négy gólt lőtt). A portugál ekkoriban kezdett háborúzni a csapatkapitánnyal és klubikon státuszban lévő Iker Casillasszal. Az üzenet egyértelmű volt:

Mourinho mindenkinél fontosabbnak, nagyobbnak akart látszani.

A viszály nemcsak a szurkolókat, de az öltözőt is megosztotta. Egyre biztosabbá vált, hogy Mourinho nem húzza sokáig.

Sir Alex Ferguson visszavonulása után Mourinho biztos volt benne, hogy ő lesz a Manchester United menedzsere. Az angol klub azonban David Moyes mellett döntött. Ezek után már senki nem lepődött meg azon, hogy a portugál igent mondott a Chelsea hívására. Döntését azzal indokolta, hogy mindig is szeretett volna visszatérni korábbi sikerei helyszínére, és a felesége is imádja Londont. A Chelsea kerete ekkor tele volt tehetséges támadójátékosokkal, és sokáig úgy tűnt, hogy

Mourinho meghasonlik önmagával, és sokkal offenzívabb, látványosabb focit játszat csapatával.

Egy kellemetlen vereség után (Sunderland ellen a Ligakupában) azonban a portugál félredobott mindent, és visszatért az alapokhoz. A Chelsea remek tavaszt produkált, de a bajnoki cím nem lett meg. Nyáron elkezdődött a keret átalakítása: Mourinho egy olyan csapatot akart magának, amely képes a zárt, stabil védekezésből kíméletlen kontrákat vezetni.

Mourinho 2013-ban tért vissza a Chelsea-hez Forrás: AFP/Ian Kington

Mourinho második szezonjában mindössze három bajnokit veszített a csapat, és végül simán megnyerte a Premier League-et. A közvélemény azonban így is megtalálta őt: sokan lefitymálták a stílusát, mondván a kockázatkerülő, minimalista játék nem méltó egy bajnokhoz.

Azért játszunk, hogy győzzünk. Ez a munkánk. Ezt várják el tőlünk.

Az edzők új generációjáról beszélnek. Milyen új generáció? Mindig az lesz az új generáció, amelyik győz. Azok, akik csak néha vagy sosem győznek, nem lesznek jó edzők" - vágott vissza Mourinho.

Mourinho harmadik éve megint kínkeservesen indult, decemberben ki is rúgták. A szakértők azt mondják, hogy

a rengeteg konfliktus, a győzelem érdekében való mindenkin átgázolás és a szándékos feszültségkeltés a harmadik évre kikészíti a csapatot.

Ezért is volt sikertelen Mourinho harmadik éve szinte mindenhol.

Louis van Gaal távozása után aztán megkapta a várva várt Manchester United kispadját, de elődeihez hasonlóan ő sem tudta még csak megközelíteni sem Ferguson eredményeit. Első szezonjában három trófeát is nyert, de mindent a jelentéktelenebbik fajtából (Európa Liga, Ligakupa, Community Shield), ő mégis úgy emlegeti azt az évet, mint a triplázós szezont.

Mourinho a harmadik évre felőrli aktuális csapatát Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

Folyamatosan a korábbi eredményeivel hencegett, tiszteletet kért a sajtótól azért, mert egyedül több angol bajnoki címe van, mint a másik 19 menedzsernek összesen. De ez a múlt. Mourinho a számok mögé bújt, mindenre volt kifogása.

Soha nem ő volt a hibás.

Vagy a bíró nézte el, vagy az egyik játékosa hibázott, vagy az összes. Nyár óta összetűzésben volt Ed Woodwarddal, a Manchester United vezérigazgatójával, és állandóan a keretre panaszkodott. A felelősséget nem vállalta.

2018 van, és ott tartunk, hogy legszívesebben már a játékoskijárót is befalazná, nehogy sor kerüljön a mérkőzésre, de hogy se labdát birtokolni nem akar, se semmilyen kockázatot vállalni, az biztos. Mostanra analóg lett egy digitális világban. Mindez azért, mert sok-sok évvel ezelőtt bosszúhadjáratra esküdött fel a volt klubja ellen: a saját filozófiáját és a csapatainak játékát úgy alakította ki, hogy az totális ellentéte legyen a Barcelonának.

José Mourinho is an analog manager in a digital world.

— Mohamed Moallim (@iammoallim) 2018. szeptember 29.

Mi lesz vele ezek után? Vajon melyik topcsapatnak kell egy láthatóan kiégett edző, aki fekete-fehérre, jóra és rosszra redukálja a focit? Aki az évek alatt a saját elvei rabságába esett, és nem tud (nem is akar) szabadulni onnan, nem számít, hogy mekkora kárt okoz így az aktuális csapatának.

Mourinho a Portónál, a Chelsea-nél és az Internél aratott sikereivel örökre bebetonozta magát az edzői szakma elitjébe. Még ma is jól cseng a neve, a renoméja azonban megkopott. Az ő kinevezése (legyen szó bármelyik csapatról) óriási kockázatot rejt magában. Bárhová megy, bármit csinál, a végén óriási káoszt hagy maga után.

Ki fogja ezt vállalni? Abban is biztosak lehetünk, hogy Mourinho nem megy egy bizonyos szint alá. Ahogy abban is, hogy a Manchester Unitednél töltött utolsó hónapjaihoz és a kirúgásának körülményeihez hasonlóan a "holtszezon" és a visszatérése is hangos lesz.