Az első kalap lehetséges ellenfelei közül toronymagasan az angol Manchester United együttesét szeretnék a legtöbben kapni (38 százalék). A második helyen az ugyancsak angol Arsenal 10 százalékkal, míg a harmadikon az olasz Lazio 8 százalékkal szerepel a kívánságlistán.
Ami a második kalapot illeti, itt már jóval kiegyenlítettebb a szavazás állása. Olyannyira, hogy az élen azonos szavazatszámmal áll Thomas Doll csapata, a ciprusi APOEL és a jó ismerős, a bolgár Ludogorec (156 szavazatot kapott mindkét klub, amely 19 százalékot jelent). Mögöttük a holland PSV és a skót Celtic áll, előbbi 14 százalékot, míg utóbbi 12 százalékot kapott.
A harmadik kalapban meglepetésre nem a könnyebb ellenfeleket választották ki az olvasók, ugyanis a legtöbben a spanyol Espanyolt szeretnék látni a zöld-fehérek csoportjában. Itt is nagyon szoros az állás, a La Liga-csapat mögött nem sokkal lemaradva az azeri Qarabag (12 százalék) és a norvég Rosenborg (12 százalék) következik.
Az Origo olvasói szerint tehát így nézne ki a Ferencváros csoportja:
Manchester United (angol)
APOEL (ciprusi) vagy Ludogorec (bolgár)
Espanyol (spanyol)
Ferencváros
A sorsolás 13 órakor kezdődik Monte Carlóban.