Dán korszakos kézilabdás zsenivel bővült a 13 tagú különleges elitklub

Nem Mikkel Hansen lett a „kézilabdás Grand Slamet" elérő 13. játékos a történelemben, pedig erre ezúttal is minden esélye megvolt a decemberi Bajnokok Ligája négyes döntője előtt. Végül nem a Paris Saint-Germain balátlövője, hanem a THW Kiel kapusa, a szintén dán Niklas Landin csatlakozhatott ahhoz a nem mindennapi társasághoz, ahová tényleg csak korszakos zsenik képesek bekerülni.

Mi is az a „kézilabdás Grand Slam"?

Amikor szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt közzétettük portrénkat a dán válogatottal már mindent megnyerő, de a BL-trófeát még 33 évesen is csak üldözni kényszerülő Mikkel Hansenről, akkor eszünkbe jutott, hogy kik azok a játékosok, akik már minden fontos trófeát megnyertek pályafutásuk során.

Ahogyan teniszben is négy kiemelt trófea megnyerése bír a legnagyobb presztízzsel, úgy ez kézilabdában sincs másképp:

a válogatottal az olimpia, a világbajnokság és az Európa-bajnokság, a klubcsapattal pedig a Bajnokok Ligája megnyerése szerepel a legtöbb játékos álmai között.

Niklas Landin elképesztő magasságokban Forrás: AFP/Ina Fassbender

A sportág történetében az Európa-bajnokság a legfiatalabb a négy közül. Az első kontinenstornát a nőknél és a férfiaknál is 1994-ben rendezték meg. Ha azt nézzük, hogy az Európai Kézilabda-szövetséget alig két és fél évvel a svédek első győzelmét hozó viadal előtt alapították, akkor ebben semmi meglepő sincs.

A BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa-kupáját 1956 és 1993 között még a Nemzetközi Kézilabda Szövetség rendezte meg. Azonban ekkor az EHF átvette és új alapokra helyezte a sorozatot, ami fokozatosan fejlődve sokáig bővülve fejlődött. Ebből a szempontból a 2000-es évek közepén egy 32 csapatos főtáblában csúcsosodott ki. Aztán 2010-ben jött a négyes döntős végjáték, amit azóta is Kölnben rendeznek meg minden évben.

A sorozat legújabb, idei reformjának köszönhetően már csak 16 klub vehet részt rajta, ezzel egyfajta elitbajnokságot generálva, ahol szinte minden meccsen van valami emlékezetes pillanat. Ennek extra adaléka, hogy a 2020-ra szintén megreformált Európa-liga is több figyelmet kaphat olyan csapatokkal a mezőnyben, mint a Rhein-Neckar Löwen vagy a Montpellier.

A francia válogatottból vannak a legtöbben, akik már mind a négy nagy trófeát megnyerték Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Axel Heimken

Olimpián 1936-ban még a játék nagypályás változata volt csak jelen, a ma ismert teremkézilabda a férfiak számára az 1972-es müncheni nyári játékok óta található az olimpia programjában. Az IHF az első világbajnokságot pedig 1954-ben rendezte meg teremben. (Az 1938-as vb még szintén nagypályán zajlott)

A sportág történetében jó néhány korszakos együttes volt és van még mindig.

Az 1970-es évek román és az 1980-as évek jugoszláv válogatottja után az 1990-es években előbb az orosz, majd az ezredforduló környékén a sorozatban három olimpiai ezüstöt nyerő svéd nemzeti csapat jött. Majd a 2000-es években és a 2010-es évek elején a francia válogatott minden idők legeredményesebb csapatává nőtte ki magát – ennek leginkább a horvátok látták kárát.

A 2010-es évek második felére Dánia és Spanyolország két teljesen eltérő stílusban játszva jutott fel a csúcsra. Napjainkban a norvég válogatott az, akik a leginkább ostromolják a trónt, méghozzá annak a Sander Sagosennek a vezérletével, aki a THW Kielt pár napja BL-győzelemre vezette. Nem lennénk meglepve, ha ő lenne az egyik következő azon a listán, amin eddig 13 név szerepel:

• Oleg Grebnev
• Oleg Kiseljev
• Jérome Fernández
• Didier Dinart
• Daniel Narcisse
• Nikola Karabatic
• Thierry Omeyer
• Joel Abati
• Luc Abalo
• Michael Guigou
• Cédric Sorhaindo
• Lasse Svan
• Niklas Landin

Ez a névsor nyilván sokkal hosszabb lenne, ha a svédek legalább egy olimpiai döntőjüket meg tudták volna nyerni az ezredforduló környékén (Magnus Wislander, Ljubomir Vranjes, Staffan Olsson, Stefan Lövgren, stb.). Vagy ha a román (Birtalan István, Vasile Stinga), illetve a jugoszláv (Veselin Vujovic, Mile Isakovic) „aranycsapat" idejében lett volna már Eb.

Már Niklas Landinnak is megvan a "kézilabdás Grand Slam" Forrás: AFP/Ina Fassbender

Így a két szovjet/orosz és kilenc francia kézilabdázó mellett honfitársához, Lasse Svanhoz csatlakozó Landin egy még exkluzívabb társaság tagjává vált.

Minden idők legjobb kapusa?

Ha a valaha volt legjobb kapu előtt tevékenykedő játékosra kellene letennünk a voksunkat, akkor nem tudnánk dönteni Andrej Lavrov, Tomas Svensson, Henning Fritz, Thierry Omeyer és Sterbik Árpád közül. Ja, és az elmúlt másfél évben a klasszisát újfent bizonyító Niklas Landinról se feledkezzünk meg! Pláne, ha azt nézzük, hogy közülük Landinon kívül csak Omeyernek van meg a „Grand Slam".

Landin 1988. december 19-én született, és már nagyon fiatalon, Koppenhágában megismerkedett a sportág alapjaival. Már 18 éves korában a BL-induló GOG csapatához szerződött, és 2006-tól egészen a klub 2010-es anyagi gondjaiig ott is játszott.

A dán viszonyokat ismerve semmi meglepő nincs abban a tényben, hogy első – bajnoki címmel záruló - évében a kézilabda mellett munkát vállalt egy helyi ruhaboltban.

Ez a mai napig gyakori dolog a skandináv régióban, ahol többnyire csak a legjobbak tudnak megélni magas színvonalon a kézilabdázásból.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Niklas Landin Jacobsen (@niklaslandin) által megosztott bejegyzés

A 2010-11-es szezont még ennél az együttesnél kezdte el, ám kényszerből át kellett tennie székhelyét a Silkeborgba. Mire Landin 2012 nyarán átkerült a világ legerősebb bajnokságának egyik élcsapatába, posztján már az egyik legjobbnak számított.

Testi adottságai mellett szédületes reflexei teszik őt félelmetes ellenféllé. 201 centiméteres magassága nem jár lomhasággal, hosszú végtagjaival szinte a kapu teljes felületét letakarja.

A Löwen három évre szerződtette, amit maradéktalanul ki is töltött. Első szezonjában EHF-kupa trófeára, másodikban pedig BL-negyeddöntőbe vezette az együttest. Azonban az egyértelmű volt, hogy céljai eléréséhez még magasabb szintű együttesbe kell igazolnia. Így esett a választása mai csapatára, a THW Kielre. A zebrákhoz Omeyer távozása után egy évvel, 2015 nyarán érkezett meg.

Ekkorra már kirobbanthatatlan volt a dán válogatottból is, és jócskán túl volt első nemzetközi trófeáján: a 2012-es szerbiai Európa-bajnokságon a döntőben a hazai csapat ellen nyújtott kiváló teljesítményt. Első álomcsapatba való bekerülése ekkor még nem jött össze neki – Darko Stanic élete formájában védett az ezüstérmesnél -, de erre sem kellett sokat várni az ifjúsági világ- és junior Európa-bajnok kapusnak.

2013-ban Dánia egy számára tökéletes világbajnokságon ismét a házigazdával döntőzött, azonban a spanyolok 35-19-re kiütöttök őket Barcelonában. Ugyanez volt a helyzet egy évvel később az Eb-n is, ahol a franciák 41-32-es csapást mértek rájuk 14 000 dán szurkoló előtt.

Landinék a 2013-as vb-döntőben egy hatalmas verésbe szaladtak bele a spanyolok ellen Forrás: AFP/Josep Lago

Két évvel a riói olimpia előtt már formálódott az a válogatott, amelyik aztán 2016-ban a dán férfi kézilabda történetének első olimpiai aranyérmét szerzi meg. Aztán Brazíliában a franciák és a horvátok mögött harmadik helyen továbbjutó együttes a negyeddöntőben átrohant Szlovénián (37-30), majd az elődöntőben hosszabbításban verte Lengyelországot (29-28).

A döntőben jött a franciák elleni „visszavágó": a sokadik Omeyer-Landin párharcból végre a dánok jöttek ki jól.

Közben a Kiel elveszítette egyeduralmát Németországban.

A 2015 és 2019 közötti időszak előtt utoljára 1990 és 1993 között volt olyan, hogy négy év alatt egy bajnoki címet se nyerjen meg az észak-német csapat.

Miután előbb a Löwen, majd a Flensburg nyert két Bundesligát, Landinnak csak a koronavírus miatt idő előtt lefújt 2019-20-as idényben, ötödik szezonjában jött össze az első hely. Sőt, a THW a 2018-19-es évadban a BL-be se jutott be, igaz egy EHF-kupa győzelemmel sikerült menteni a menthetőt.

2019-ben minden idők egyik legnagyszerűbb válogatottja állt össze a világbajnokságon Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Landin számára ez a szezon azért is különleges volt, mert a válogatottal összejött a harmadik különböző trófea is. Az Eb és az olimpia után hazai pályán a világbajnoki cím is bekerült a gyűjteményébe. Dánia abban a két hétben minden idők egyik legnagyszerűbb teljesítményét nyújtotta. Nikolaj Jacobsen csapata mind a tíz mérkőzését megnyerte a tornán.

A 2019-es vb-n a dánok érinthetetlenségét jól jelzi, hogy a franciák elleni elődöntőt 38-30-ra, a norvégok elleni finálét pedig 31-22-re nyerték meg Landinék. Sőt, a Chile elleni nyitómeccs első félidejében Landin csupán négy(!) gólt kapott. Az ellenfél erősségétől függetlenül ez volt pályafutása egyik legkiválóbb 30 perce. A torna első három összecsapása után 51 %-os védési hatékonyságon állt.

A 2020-21-es szezon előtt négy világválogatott csatájáról beszéltünk. Ezt valamelyest módosította a járvány, de az biztos, hogy az előző idényből decemberre halasztott kölni final fouron pont ennek a négy csapatnak adott lehetőséget az EHF. A Barcelona, a PSG, a Veszprém és a Kiel közül utóbbi rendelkezett a legkevesebb minőségi játékossal. Ennek ellenére, mint azt már a korábbi években sokszor láthattuk, Kölnben bármi, és annak az ellenkezője is megtörténhet.

Filip Jícha kevés játékosát jól forgatva előbb hosszabbításban legyőzte a Veszprémet, majd a Barcelonát a vártnál simábban verte a döntőben. Landin a katalánok ellen olyan tartást adott a THW-nek, ami megalapozta a németek negyedik BL-sikerét. Amikor Landin ennyire az ellenfelek fejére nő, akkor tényleg csak a fentebb említett öt kapus említhető vele egy lapon. A 33-28-as sikernek köszönhetően meglett a négy trófeából még hiányzó darab is neki.

Rossz hír az ellenfeleknek, hogy nyáron lejáró szerződését szeretné minél hamarabb meghosszabbítani Kielben. A bővítés után jöhet a mélyítése a trófeagyűjteményének – a 2024-es párizsi olimpia ideje alatt is 35 éves lesz, ideje még van bőven.

Kik lehetnek a következő nevek ezen a listán?

Landin és Svan után újabb dán játékosok tehetik teljessé kollekciójukat egy BL-győzelemmel: a már említett Mikkel Hansen mellett párizsi csapattársa, Henrik Toft Hansen, valamint a jelenleg éppen sérüléssel bajlódó Rasmus Lauge a Veszprémmel érhetne fel a csúcsra. A Hamburggal 2013-ban már ezt teljesítő Hans Lindbergnek egy olimpiai aranyérem hiányzik.

Szintén egy tokiói első hely jelentené a „megváltást" hat spanyol kézilabdázónak: Jorge Maqueda, Joan Canellas, Raúl Entrerrios, Daniel Sarmiento, Viran Morros és Aitor Arino válhat hallhatatlanná nyáron a japán fővárosban.