Nem maradt más, mint hazamenni - a Dakar a navigátor szemszögéből

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a tizedik Dakarján indul együtt, a pilóta pedig összesentizenötödik alkalommal méreti meg magát a sivatagi show-n. Sajnos ez múltidő, mivel a páros ahatodik napon kiesett a versenyből. Az Origo a navigátor szemszögéből kíséri végig a szaúd-arábiaieseményeket.

4. nap

Az előző napi defektek után megint hátrébb estünk a rajtsorrendben ami megint porban botorkáláshoz vezetett, mert a rajt után beköszöntött a szélcsend, illetve a pálya keskeny nyomvonala miatt komoly kockázatot jelentett az előzés.

A 377 kilométeres gyorsasági szakasz viszonylag gyorsan és „eseménytelenül" elszaladt és már csak egy hosszabb közúti szakasz várt ránk. Az úton ördögi tervet eszeltünk ki, amely előzetes terveink szerint tökéletesen alkalmasnak tűnt mind Tóth Anita sajtófőnökünk és csapatunk anyja, valamint a szervizcsapat idegeinek tesztelésére is.

A táborban Balázzsal szótlanul szálltunk ki a kocsiból, a kamionhoz mentem és elkezdtem összepakolni a cuccaimat, míg Balázs dühösen magyarázni a kezdett a fiúknak. Anita csak némán állt majd némi zavarban érdeklődni kezdett, hogy mi a tervem. Határozottan jeleztem neki, hogy

elegem van Balázsból és hazamegyek.

Pilótám közben tovább magyarázta a fiúknak, hogy kb. annyi közöm van a navigációhoz mint a TV-macinak, miközben én tovább pakoltam. Anita lassan feleszmélt és nyugtatgatni kezdett én pedig elmondtam neki, hogy 16 év után nem vagyok hajlandó egy métert sem tovább menni a Balázzsal, mert önfejű, nem hallgat rám és még sérteget is. A színjáték kezdett komolyra fordulni, a fiúk meg sem tudtak szólalni, Anita minden fegyverét elkezdte bevetni – hogy igyak egy kólát, hoz nekem vacsorát, beszéljük meg, ezt így nem lehet abbahagyni, nyugodjak meg és reggelre minden jobb lesz és így tovább, de én csak pakoltam a kamionplatón.

Szalay Balázsék autója nem bírta tovább Forrás: Eric Vargiolu / DPPI/Hungary Out/Eric Vargiolu

Azután volt egy pillanat, amikor abba kellett hagyni a kínzást. Lejöttem a kamionról és megölelgettük Anitát meg a srácokkal is összepacsiztunk. Mi nagyon jól szórakoztunk a Balázzsal a többiek a kutyakomédia 7-8 perce alatt kevésbé. A kb. mindig rezzenéstelen arcú szervizvezetőnknek, Őri Petinek is rángatózott egy kicsit a szája széle a buli alatt, utólag elmondta, tudta hogy itt mindennek vége lehet, mert elég régen ismer ahhoz, hogy tudja, ha én a fejembe veszek valamit az kb. úgy is lesz.

Anita bosszút esküdött ezért a kis csínytevésért, így most a Balázzsal gyakran kell a hátunk mögé nézni..

5. nap

Pihenten és optimistán rajtoltunk, végre nem a mezőny végén, inkább az első harmadában. Nagy tempóban tudtunk haladni, sokat előztünk, és nagyon élveztem a szakaszt. Ezért jöttünk, ezt a típusú versenyzést vártuk saját magunktól is. A kötelező 20 perces versenyszünetben lehetett igazán felmérni, hogy mennyit jöttünk előre, a kb. 15 perccel előttünk rajtoló Tom és Tim Coronelt is utolértük, alig 2 perccel voltak előttünk az újraindítás után. Ez az előnyük is elolvadt amikor 80 kilométerrel a cél előtt beértünk egy 50 km hosszú dűnesorba. Mögöttük autózva tényleg problémamentesen billegtünk át a homokhegyeken és már csak 4 km volt hátra a nehezebb részből amikor egy dűne mögött nem az volt, amit vártunk, hanem mély alattomos letörés. Az alján nagyon nagyot csattan az Opelünk és ahogyan ezt felénk mondják, megérkeztünk. A kocsi nagyon rossz helyen állt meg, a kárfelméréskor kiderült hogy mozgásképtelen. Megemelni sem tudtuk, mert a hajtáslánc egyik darabja szétverte a hidraulikus emelőt.

Hamar kiderült hogy még vontatni sem lehet ebben az állapotában. Amennyire lehet kiástuk és elkezdtük szétszedni. Egyetlen esélyünk maradt, hogy Fazekas Karcsi és csapata pont felénk jön és az utolsó 30 kilométeren kirángat minket a sivatagból. Több mint 2 órás várakozás után a vaksötét sivatagban feltűnt egy erős fénycsóva, a piros Scaniáé.

Karcsiék kérés nélkül kezdtek el nekünk segíteni a szerelés utolsó fázisában is, majd vontatókötélre vettek.

Éjszaka a vontatni a sivatagban nem gyerekjáték,

de Karcsi mestermunkát végzett. Egy kötélszakadással tényleg simán kirángatott minket a szakasz végéig, majd onnan a táborig. A szervizcsapat habozás nélkül hozzálátott a látszólag reménytelen feladatnak, váltót, hajtásláncot cserélt, no meg az összetört elemeket. Mindent megtett annak érdekében, hogy reggel el tudjunk rajtolni.

Bunkoczi László és Szalay Balázs Forrás:

Éppen a rajtidőnkre készen lettek és a közúti szakaszon el is rajtoltunk. A gyorsasági szakasz egy komoly dűnesorral kezdődött, amelynek 10. kilométerénél megszűnt a kocsi négykerékhajtása, amit nem tudtunk a sivatagban orvosolni. Az egyetlen dolog amit tehettünk, hogy visszamentünk a szakasz rajtjához és elindultunk közúton a tábor felé. Ez azt jelenti, hogy kiestünk, de még ott volt a joker lehetősége. Sajnos utóbb kiderült, hogy az sem sokáig, mert az utóbbi napok a tartalék-alkatrészeinket is súlyosan megtizedelték.

6. nap

Szomorú nap ez a csapat számára, de átgondolva az elmúlt szakaszok rumlijait, azt a döntést kellett hozni, hogy nem folytatjuk. Úgy érzem, a csapat is és mi is mindent megtettünk, hogy tovább tudjunk menni, de nincs kardánunk, a difijeink nagy részét is feléltük, így pedig ez nem lehetséges. A Dakaron a siker titka az egész éves felkészülés, nekünk az autó felkészítésére most két hetünk volt, hiszen viszonylag későn derült ki, hogy tudunk indulni, és ez lett az eredmény.

Nincs más hátra, mint hazamenni, és nekiveselkedni a munkának, hogy újra eljöhessünk.

Sok földrészen, sok országban megmérettük már magunknak, és ha már ennek a szaúdi Dakarnak nekifogtunk, jó volna ezt is kipipálni. Balázzsal együtt mindent megteszünk érte, hogy így legyen.